KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire

Csillagok háborúja

Hirsch Tibor

Az akarat kudarcáról sokkal több hiteles film készült, mint az akarat diadaláról. Amikor Leni Riefenstahl leforgatta hírhedett dokumentumfilmjét a nürnbergi ünnepségről, minden tekintetben nőies – meghódítható, megnyerhető – nőként alkotott tökéleteset: sok tízezer férfi kételkedés nélküli akarata irányította kameráját. Ez volna az akarat igazi, szó szerinti diadala, ellátva annak hitelesítő kézjegyével, akin éppen diadalmaskodik...

Férfi és nő összecsapása viszont az akarat kudarcának megmutatásához szolgál ideális mese-keretként: ilyenkor a férfiak persze nem nyüzsögnek ezrével, és Carmen gyilkos szerelmese kivételével nemigen viselnek egyenruhát. A vesztes férfi szomorú történetei a film és irodalom szerelmi szüzséinek jelentős hányadát adják; és itt természetesen nem kell súlyozni stílus, műfaj, popularitás-szint szerint: a nem diadalmaskodó férfiakarat a dramaturgia motorja lehet azokban a filmekben is, amelyekben a megcsúfolt akaratú férfi kudarca kozmikus frusztrációként olvasandó, Fellinitől Buñuelig, Ferreritől Greenaway-ig.

Amikor Gárdos Péter több mint fél évtizeddel ezelőtt megcsinálta első filmjét, az Uramisten!-t, talán még nem jött rá, hogy ha csökönyösen az akaratról kíván a mozgókép nyelvén szólni, akkor a legjobb, ha banális szerelmi történetet forgat. Az Uramisten! illuzionistákról, szabadulóművészekről szóló meséjében ugyan magától értetődő kulcs-kategória az akarat, de egy ilyen szokatlan, kissé túl-konstruált cselekmény nem számíthat oly mértékben a Mítosz gyámolítóan hitelesítő erejére, mint a férfi-nő összecsapás ezerszer elbeszélt esete.

Gárdos Péter amúgyis vonzódni látszik a több-szintes mozidarabokhoz. A hollywoodi kényszerpályákon mozgó alkotók számára ez a producerekkel és a közönséggel kötendő kompromisszum kitaposott útja, mely lehetőséget ad arra, hogy a film egyszerre legyen igényes szerelem-analízis, lélektani dialógus-gyűjtemény, sztár-parádé – és mellékesen „akaratfilm”: ahol a nemek harcának analíziséből elvontabb üzenet következik. Ilyen „akarat-film” kívánna lenni A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire.

A feltűnő címből megtudhatjuk: a mese égi jegyek, azaz évmilliárdok óta egymáshoz azonosan viszonyuló – közeledő, távolodó – csillag-konstellációk története. A cím pontosan tájékoztat: kiolvashatjuk belőle, hogy férfiak – Ikrek – végtelen sokasága próbálta már ki akaratát, hogy a vágy titokzatos tárgyát megszerezze magának, és vereséget szenvedett valamennyi – mégpedig pontos, kiszámítható égi rituálé szabályai szerint.

A film tudatos (ettől persze még igen sokszor unalmat kísértő) szervező elve a motívum-ismétlés: több irányban, több dimenzióban. Férfi és nő összecsapnak. A film-hangulat sejteti velünk: összecsaptak ők már messze az Ős-mítosz időtlenségében, de legalábbis a férfi-hős felmenőinek, Skorpió-nagyanyjának, Ikrek-nagyapjának életében. Magán a szerelmi cselekményen belül a nő újra és újra megszerzi és eldobja a férfit – a Skorpió sokszor győzi le az Ikreket –, míg át nem csap az erőfölény mennyisége minőségbe: így eheti meg reggelire egyik csillagkép a másikat. Szaporodik ez az egyszerű mese-mag nemcsak hős és hősnő ismétlődő összecsapásai során, de a mellékszálakon, a cselekmény terében is: az Eszenyi Enikő alakította Skorpió-lány, már eddig is férfiak félig-elfogyasztott maradványai között élt, és miközben tébolyult szakítások és őrjöngő kibékülések rutinfüzérét teljes szívvel végigéli hősünkkel, félkézzel, de figyelmesen (a Skorpió mindig, mindenre figyel) már újabb reggelirevalót készít elő.

A film nem hangsúlyozza túl, hogy hős és hősnő milyen jegyben született. Egy családos férfi – fiatal apa – megismerkedik a Vamppal, aki szerepe szerint, mint rendesen, a nőiség szimbóluma volna, és ezúttal egy csillag-jeggyel is azonosítják.

Skorpió: ez volna hát a Nő – szenvedélyes, érzéki, misztikus tudás birtokosa, érzéseiben és gondolataiban követhetetlen, bosszúálló, gyilkos és öngyilkos hajlamokkal megverten. Ilyesmit állít róla a könnyen ítélő konyha-asztrológia. Különös, hogy férfi-párja éppenséggel Iker: nem Oroszlán, nem Bika. Igaz, ez itt a vesztes férfi mítosza. A légies Ikrekben két lény lakozik: egymással harcoló indítékok, kötődések, melyek kizárják, hogy az Ikrek elég erőt gyűjtsön ahhoz, hogy eséllyel szálljon szembe a tüzes jegyű Skorpióval a kötelezőnek és örökké tartónak deklarált nemek harcában. Az Ikrek levegős jegy, vonzódik a tűzhöz, és – ahogy ezt az olcsó vamp-filmek jólismert szereplő-hasonlatai is megerősítik – a védekezni képtelen férfi bódult rovarként önként fürdik meg a tüzes jegy lángjaiban. Az Ikrek a Skorpió számára szinte túlságosan is könnyen emészthető reggeli: mintha e veszélyes égi jegy asszonya éppen csak a levegőt harapná.

Gárdos Péter mégsem kívánt egyszerű vamp-filmet, Kék bálványt, Halálos tavaszt csinálni, merthogy, nem mellékesen, az általában vett emberi akarat titkát keresi – demonstrációs minták után kutatva a nemek harcának gazdag példatárában. Hogy a történet ilyen módon is értelmezhetővé váljék, ahhoz igaznak kell elfogadni néhány szerelem-tani közhelyet. Például, hogy a nő – még a Skorpió-nő is – teljesen kiszolgáltatott a férfi birtokló akaratának, ha az megfelelő mértékben és minőségben jelentkezik. Emlékezzünk csak Karinthy Frigyes Capilláriájának önkéntes férfi-áldozataira: ha a férfit elfogyasztják reggelire, akkor az csak azért történhet meg, mert a férfi – más lehetőségek híján – reggeli kíván lenni. Az Ikrek-férfi akarata (A Capillaria aprócska, ráncos-szakállas, örökké nyüzsgő, fontoskodó, tornyokat építő hímjei bizonyára maguk is valamennyien Ikrek) valamikor nyilván gellert kap az egymással harcoló kettős lény ellentétes indítékainak következtében, fölkéri az engedelmes – nőies – Skorpiót arra a véres győzelemre, mely után a vesztes már jogosan sajnálhatja magát.

Gárdos Péter filmje tehát a férfiúi akarat-hibák pedáns gyorslistája. Akad itt mindenféle akarat-selejt: gyengécske, csak a pillanatra koncentráló akarat, túlságosan sokat markoló akarat. Hősünké néha hisztériává forgácsolódik, néha bénítóan ünnepélyes, néha betegesen görcsös, máskor játékosan nemtörődöm.

Nem csoda, hogy az Ikrek-férfi látványos és változatos vereségei jutalomjátékot jelentenek a lélekbúvár hajlamú ifjú színész és a dialógus-író számára, akinek van érzéke a terápiás célú pszicho-drámák sajátos feszültségeihez. Ott, a klinika minden-mindegy hangulatú, őszinteséget gerjesztő lelki kulisszái között az akaratgyenge vagy rosszul akaró emberek öngyógyító próbálkozásaiban minden bizarr fordulat, minden hideg-meleg váltás hiteles lehet. Kérdés persze, lehet-e köze a tébolyda rácsain kívüli szerelemnek – szenvedélyes, excentrikus szerelemnek akár – a pszichológus felügyelte színes-szagos lelki orgiákhoz? A film Ikrek-hőse mindenesetre így éli meg, ilyen, sokszor a dramaturgiai laboratórium steril feltételeiről is árulkodó érzelmi nyomatékkal meséli el a szerelmi tragikomédiát.

A történet nyitó mondata rögtön sejteti is hősünk vereségét: a férfi a nagymamájáról mesél. Pedig aki Skorpió-nőt akar magának – azaz, csillagképek itteni egyszerű olvasata szerint, a Nőt akarja általában –, az nem fordulhat önszeretettel befelé: annak nem terelheti el figyelmét a család-kultusz, a gyermekkor magán-mítosza. A Skorpióval egyedül kell maradni. És egyedül kell lenni már a találkozás pillanatában is.

A Skorpió voltaképpen türelmes és megbocsátó. Elvégre nő. Az akarat-selejtek utáni ideiglenes szakítás még csak gyors, figyelmeztető büntetés: ilyenkor az Ikrek mindig kap újabb esélyt, hogy szenvedéseit kedvére meghosszabbíthassa. A Rudolf Péter alakította férfi, akit a nő szórakozott tárgyilagossággal nevez Paprikáskrumplinak, ugyanolyan kétségbeesetten kutat kulcsok, jelzések után, mint az Uramisten!-beli artista, aki egy igazi, nem rá méretezett világszám titkára ácsingózik.

A filmben megbúvik maga a sunyi nem-akarás is. Ennek apró jelzéseit a filmcsináló úgy helyezi el, hogy a néző is alig veszi észre (Paprikáskrumpli pedig egyáltalán nem), csak maga a Skorpió; akinek figyelmét semmi sem kerüli el. A nő kétszer akar gyereket a hosszú szerelmi kergetőzés változatos fordulatai közepette. Gyereket akar, legalábbis szavakban, s helyben és azonnal még a Skorpió is szaván fogható. Ezt mulasztja el az Ikrek: rossz, bár praktikus választ adva mindkét alkalommal. Ebédelni és pezsgőzni kíván előbb: ez az egyszerű körülményeskedő protokoll lenne a nem-akarás, a visszautasítás: az Ikrek semmit sem ért az egészből – saját magából –, a Skorpiónak viszont ez az öntudatlan árulás éppen elég.

Gárdos Péter filmje túlságosan hosszúra sikerült. Bár az összeveszések és kibékülések egyes epizódjai mind fontosak, hiszen az ismétlések által emelkedhet a gyenge férfi és az erős nő harca a csillagjegyek mitikus magasságába, másrészt így kaphatjuk csak meg az akaratselejtek teljes gyűjteményét. Kérdés azonban, vajon nem tudta volna ezt a szomorú kisenciklopédiát a néző maga kiegészíteni? Hiszen a színészi játék és a lelki érdekességekkel kissé túldekorált figurák amúgyis segítik azt, aki – mondjuk, az Ikreknél – jobban figyel.

Ami biztosan helyén van, az az első személyű narráció, a szerelmi harc epizódjainak foglalata. Az Ikrek elmeséli a történetet, amelyben nem volt képes megtalálni magát, és amelynek a végén majd nyomorultul el fog pusztulni. Nincs segítség: a Nagymama, a túlvilági Skorpió fölbukkanása csak arra jó, hogy bezáruljon az égi-földi kör. Szegény Paprikáskrumpli! Mintha ő adta volna a film címét, becsapva magát még ezzel is. Ha értené saját végzetét, másképpen fogalmazna.

Mese az Ikrekről, aki föltálalta magát reggelire...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 54-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=471