KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Neon City

Turcsányi Sándor

Ha lovasok üldöznek postakocsit, az western, ha motorosok kamiont, az road movie. És ha ez 2053-ban történik? Az sci-fi? Nem mindig. Amit most kapunk, se sci, se fi. Posztmodern full service: aki megeszik öt hamburgert, a hatodikat ingyen kapja. (A hetedik te magad légy!)

Az atomháború sújtotta harmadik évezredbe befutott velünk John Ford Hatosfogata. Elhagyott, kihalt e táj, hol van már a szép világ? Az autók a sztrádán üresen jönnek, magában dohog a kohó, egyedül pipál a gyárkémény. Azért itt is van kit utálni. Van, akit bocsánatos bűn vagy ajánlott, de jobbára kötelező agyonlőni. Van, akit humánus cselekedet megmérgezni. Azaz szokásaink mit sem változtak. Viszont hatott köztes korok szelleme, őszintébb lett a világ, nem indiánokról hallgatunk, hanem nevükön nevezzük – senkik, mutánsok –, akit kell. Már ma sem kell semmiért a sarkon túlra mennünk, semmire sem kell 61 évet várnunk. Elég, ha bekapcsoljuk a televíziót. A kutyákat (macskákat) megeszik, ugye? – fintorgatja pofácskáját egy reggel tévécili és nagymamája, popcini, s sűrűn pislognak kelet felé. Bizony nincs rémesebb a valóságnál, a legvadabb kitaláció is csupán sánta kutya a nyomában, vagy asztalunkon.

Ha a film láttán mégis elfog percnyi jó érzés, John Waynenek köszönhetjük. Még ha szerepében most egy nőt látunk is. Micsoda nőt! A hónap playmate-je, biztosan áll indusztriális világunk rekortánján. Egyedül áll. A mozi kapitánya hiába is osztana legénységének, a nézőknek dupla adag himcolint, ez a Vanity nem fair. Addig plasztikázták, míg teljesen plasztik lett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=475