KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kölyök

Bori Erzsébet

 

Könnyelműség volt kapitális baromságnak minősítenem legutóbb azt a filmet, amelyben a harminc éve elhunyt atyával társalog a fiú – és nem a szellemével, hanem a nagyon is virulens húsvér faterral. A kölyök nemcsak folytatja ezt a tematikát, de még messzebbre jut benne, amennyiben a negyvenéves Bruce Willis nyolc éves önmagával osztja meg kies kaliforniai villáját.

A kövér és hátrányos helyzetű, félárva gyermek nem vesztegette az idejét az eltelt harminc esztendőben: először is lefogyott, majd karriert csinált, keresett imidzs tanácsadó lett belőle, van szép bankbetétje és bűbájos barátnője. Csak szíve, az nincsen neki.

Irtózik az érzelmektől, az ún. mélyebb emberi kapcsolatoktól, legyenek azok családiak vagy szerelmiek, és még kutyája sincs. Ez utóbbi már megbocsáthatatlan. A film sugallata szerint a haszonelvűséget, a rideg célratörést, a durvaságot még csak elnézik az égiek, de a kutyátlanságot nem. Ezt büntetik avval, hogy ráküldik az alsóbb néposztályból származó, igencsak kellemetlen kiskorú egyedet, aki ellen nincs orvosság, és még rendőrt sem lehet rá hívni. Visszatérnek hát kéz a kézben a múltba, hogy gyökerénél ragadják meg a hibát. Nem ám az volt a baj, hogy a kis Bruce elvesztette az anyját, hanem az, hogy a papa megtiltotta neki, hogy sírjon a haldokló előtt.

Kölcsönösen van mit tanulniuk egymástól, a negyvenévesnek az életben elért fontos vívmányok megtartása mellett a bőven ömlő könnyek hiányoznak a boldogságához, míg a nyolcévesnek el kell sajátítania a kulturált étkezést, valamint a küzdőszellemet. És mit tesz isten, sikerül nekik. Jutalmul vethetnek egy futó pillantást hatvanéves önmagukra, hogy megnyugodjanak, nem élnek, nem fáradoznak hiába: még gazdagabban, szerető család kebelén és súlyfölösleg nélkül lépik majd át a myugdíjkorhatárt. És még kutyájuk is lesz. Igazán felemelő pillanat.

Elfelejtettem mondani, hogy vígjátékról van szó. Nem nehéz elképzelni, hogy a föntebb vázolt történet milyen helyzetekből próbál kiaknázni néminemű komikumot, és az sem okozhat meglepetést, hogy ezek a kísérletek rendre kudarcot vallanak. A kölyöknek még rossz humora sincs. Ezt a hiányt csak Bruce Willis alakítása képes ellensúlyozni, aki a hollywoodi erős mezőnyben is eséllyel indulhatna a legtehetségtelenebb színész címéért. Ez talán soha ki nem derül, ha megmarad az akciófilmek hősének, amelyekben többet látni a hátát meg az öklét, mint az arcát. E súlyosan lélektani filmben viszont roppant mulatságos, ahogy vért izzad a legközönségesebb emberi érzelmek kifejezéséért. A kisfiú igazi szereposztási truváj; ha másban nem is, de a legszembeötlőbb vonásában kísértetiesen emlekeztet Bruce Willisre: született színészi antitalentum.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3065