KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Anekdota

Jancsó Miklós

 

A Csillagosok, katonák ősbemutatója '67-ben volt. '67 késő őszén Moszkvában. Vonaton utaztunk, hogy mért vonaton, máig se tudom. Révész Miklós, Somló Tamás meg én. Két nap. Oda is, vissza is. Ittunk. Odafelé kevesebbet, vissza már nyakló nélkül. Pesten, az állomáson Grunwalsky Feri várt, meg talán Zimre Péter. Azt mondják, tántorogtunk. Különösen Révész meg én.

A mozi a Vörös tér közelében volt. A félig kész, még lakatlan szuperszálloda a Rosszíja földszintjére épült. Nagy volt. Állítólag erre a bemutatóra hajráztak rá a Lenin-díjas építőbrigádok. Tele volt. Honnan, hogyan jöttek a nézők, kifizették-e a jegyet, a komszomol verbuválta őket, vagy kivezényelte a hadsereg, nem kérdeztük.

Felmentem a színpadra. Se rezesbanda, se himnuszok. A hivatalos, aki előttem tornázta föl magát, még csak nem is kulturális nagybombázó volt, harmadosztályú seggevég. Beszélt, nem sokat. A tolmács még kevesebbet fordított. Viszonoztam a szívességét. Két mondatot mondtam oroszul. Parlagi nyelven. Az ember azt nem tanulja, fölszedi. Aztán mondtam valamit magyarul is. Azt csak Révész és Somló értette, ott álltak a vészkijárat függönyénél. Sofőrök között. A tolmács nem fordított, nem is akart talán, meg aztán ütemes tapsot kaptam, azonnal. Vastaps után meg nem érdemes már beszélni. Még tolmácsnak se.

Díszvacsora. Sajnos, mondták, ugyanabban az időben szervezték, amikor ment a vetítés. Így, sajnos, a kedves magyar vendégek nem láthatják az Internacionalisták című filmet. Sajnos.

A Tiszti Ház különtermében, a hosszú asztal falnak szorított oldalán ültünk. Menekülés kizárva. Kaviár is volt, meg vodka. Ettünk, ittunk. Jó idő múltán megjelent a jelentős személy. Alacsony ember. Széle-hossza egy. Kicsattanó, vérvörös arc, sztentori hang. „Elvtársak! Ki készítette ezt a filmet?” Kis csönd, pont annyi, hogy a szomszéd megsúghassa: a jelentős tényleg jelentős. A tiszti ház parancsnoka, nyugalmazott sorhajóakármi a feketetengeri flottától, a legendás Auróra fűtője, a polgárháború nagy harcosa, a Szovjetunió hőse. A többire már nem emlékszem. A feketetengeri újra föltette a kérdést. Somló meg én jelentkeztünk. Szerénységünk vetekedett micimackóéval. Az Auróra fűtője áthajolt az asztalon, előbb Somlót, aztán engem kapott el. Megkaptuk a klasszikus háromszoros csókot. Aztán fölharsant a tengeri vihart átüvöltő hang. „Köszönöm, elvtársak, minden így történt.” Leültünk. Somló halkan mondta, „Te, ez nem a mi filmünket látta”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3049