KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Médiatankönyvek

Filmolvasó

Gelencsér Gábor

A katedrától az iskolapadig új könyvek segítik a médiaoktatást.

 

A mozgóképkultúra és a médiaismeret jelenléte a közoktatásban nem pusztán a tanárképzést és a tankönyvek, tanári segédkönyvek, szöveggyűjtemények kiadását teszi szükségessé, hanem szemléletváltást is sürget: miképpen lehet a hagyományos (film)esztétikai álláspontról elmozdulva az audiovizuális média szerkezetét a közös alapokból kiindulva értelmezni. A hangos mozgókép struktúrája ugyanis mind a film-, mind a televíziós, mind a digitális kultúrában azonos; a különbségek – akár a hordozó, akár a közeg, akár a műfaj szempontjából – magasabb szervezettségi fokon jelennek meg.

A nézőpontváltást az oktatásban azonban nem elméleti megfontolások teszik szükségessé, hanem egy nagyon is gyakorlatias, iskolán kívüli körülmény. A gyerekek már egészen kis koruktól kezdve nem mint „esztétikai szervezettségű mozgóképpel” találkoznak a filmmel. Elsősorban nem a hagyományos filmművészet közvetíti számukra ezt a formát, hanem az audiovizuális kommunikáció legkülönbözőbb típusai, a filmek befogadása pedig egyre ritkábban történik mozikban, a közeg ma már döntő részben a televízió, a videó vagy a számítógép. A médiumok, a műfajok és a műsortípusok szempontjából hihetetlenül nagy a szóródás, miközben a jelentés szerkezeti alapjai – a „nyelvi kódok” – ugyanazok. Ebből az egyszerű tényből következik, hogy mindenfajta mozgóképi „szöveg” értelmezését az „olvasásnál” kell kezdeni, ami nem más, mint a sajátos kifejezési eszközök tudatosítása. Ennek birtokában folytatódhat a jelentéskutatás egészen az adott médium természetének feltárásáig – ami valahol a hatalom (elvont és gyakorlati) kérdésével szembesít. Ez utóbbi tudatosítása persze nem lehet közvetlen pedagógiai cél, noha – s lehet, hogy ezen a téren konzervatív vagyok – a kritikai attitűd közvetítését az oktatás alapvető feladatának tartom (ráadásul nem csak a média területén). S bármilyen „ideológiakritikánál” hasznosabb és termékenyebb, amikor az értéket a tökéletes formai felépítésben fedezzük fel, az értéktelent pedig egy ügyetlenül összetákolt „filmmondat” leplezi le. A befogadás autonómiája így válhat kikezdhetetlenné.

Ehhez a munkához kapnak segítséget tanárok és diákok a közelmúltban megjelent két médiatankönyvből. Knut Hickethier Film- és televízióelemzése elsősorban tanári kézikönyvként ajánlható. A szerző széleskörű tudományos kitekintéssel, ugyanakkor a gyakorlati-pedagógiai felhasználhatóságot figyelembe véve állította össze munkáját. Ez magyarán azt jelenti, hogy a könyvnek nem a megállapításai, hanem a szemléletmódja eredeti: a film és a televíziós műsorok közös elemzésével egyfelől kiemeli az audiovizuális kommunikáció struktúrájának alapvető azonosságát, másfelől a különböző médiumok természetéből következő eltéréseket. A könyv gerincét a klasszikus filmesztétikai tankönyvekből ismert témakörök alkotják: a kép, a hang, az elbeszélés, a montázs, a szerepjáték elemző leírása, állandó kitekintéssel mindezen kifejezőeszközök televíziós alakváltozatára. Általában nem fedezhető fel lényeges különbség a mozgóképi kifejezőeszközök között aszerint, hogy melyik médiában jelennek meg – ez pontosan a kiinduló állításunkat igazolja –; a hang használata vagy a montázs lényegében ugyanúgy működik a filmekben vagy a televíziós produkciókban. A különbségek mentén viszont – például a „szerepjáték” fogalmánál vagy a „dokumentum–fikció” kérdésénél – elsősorban nem az eltérő „nyelvjárásokra” derül fény, hanem az intézményrendszer, a kommunikációs forma, a diszpozíció – röviden a média társadalmi szerepének természetére, valamint az ebből következő, a formai kifejezőeszközöket sem kímélő hatásokra. Ez a visszahatás természetesen a hagyományos filmművészet esetében sem elhanyagolható – lásd „műfajkényszer” –, a televízió szempontjából viszont döntő jelentőségű. Sőt, az egyes televíziós műsorok elsősorban a médium természete felől értelmezhetők – mint a Mindenható Műsorrend, a Program elemei –, míg a film esetében nincs jelen ilyen mindent elrendező „metaelbeszélés”. (Habár…?)

A Film- és televízióelemzés című munka kézikönyvként történő használatát megkönnyíti Györffy Miklós gördülékeny fordítása, valamint az eredeti példaanyag itthoni ismeretekhez igazított adaptációja – megnehezíti viszont az irodalomjegyzék változtatás nélküli közlése. A hivatkozások közül ugyanis jó néhány mű magyarul is olvasható.

A médiaoktatásbeli szemléletváltás nehezebbik útját választotta Honffy Pál, amikor 10–14 éves gyerekek kezébe adható munkatankönyvet írt. A Képek, mozgó képek, hangos képek – saját műfaji meghatározása szerint – „médiaismeret kezdőknek”. A szerző mintha Hickethier kiindulópontjához („Még mielőtt megtanulnának olvasni a mai gyerekek, tudnak már bánni a televíziós készülékkel és értik a filmet”) igazította volna módszerét: nem elemez – noha a kötetet egy mintaelemzés zárja –, hanem minduntalan a mozgókép látható-hallható jelenségeire kérdez rá; a felületre, amin a sajátos kifejezőeszközök – az elbeszélésmódtól a képen át a montázsig – láthatóvá válnak. A szemléletváltás eredetiségéhez azonban nem férhet kétség: a most megjelent munka lényegében Honffy 1979-ben (!) kiadott Filmről, televízióról középiskolásoknak című tankönyvére épül: e mostani kiadvány kérdve kifejtő módszere, a fejezeteket záró összefoglalók és a gazdag képanyag a húsz éve megfogalmazott, a taníthatóság szempontjából ma is érvényes ismeretanyagot teszi a kisiskolások számára is befogadhatóvá. Így éri utol a gyakorlat az elméletet…

 

Knut Hickethier: Film- és televízióelemzés. Fordította: Györffy Miklós. Krónika Nova Kiadó, 1999.

Honffy Pál: Képek, mozgó képek, hangos képek. Műszaki Könyvkiadó, 1999.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3056