KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Csillagosok, cenzorok

Ravaszul improvizál

Trosin Alekszandr

Az Internacionalisták szabadságharcát több fronton vívták: a szovjet fél az ideológia, a Jancsó Miklós vezette magyar alkotócsoport a művészi szabadság oldalán küzdött. A rendező érvei a vásznon láthatók – a vele szemben támasztott hivatalos elvárások dokumentumai most kerültek elő a Moszfilm archívumából.

 

Voltak a filmtörténetnek olyan korszakai (a hangosfilm megjelenésekor, sőt korábban is), amikor két változatban készültek a mozidarabok: az egyik a hazai közönségnek, a másik külföldi terjesztésre. Ez utóbbi változat tekintettel volt a terjesztésre kiszemelt ország közönségének ízlésére; lényegesen eltérhetett például a befejezés. Úgy vélték, hogy az oroszországi publikum jobban kedveli a tragikus véget, az amerikai viszont az elengedhetetlen happy endet.

A most tárgyalandó esetben korántsem kereskedelmi, sokkal inkább politikai szempontok miatt készült el ugyanaz a film két változatban, pedig a koprodukcióban részt vevő országok ugyanahhoz a politikai rendszerhez tartoztak.

Az első orosz– (pontosabban szovjet–) magyar koprodukciós film, a Csillagosok, katonák születésének története lebilincselő dokumentumregény alapjául szolgálhatott volna, amelynek fordulataiban, mint tükörben tükröződik a '60-as évek politikai valósága, a brezsnyevi Szovjetunió és a kádári Magyarország.

A Moszfilm stúdió archívumában nemrégiben a kezembe került egy dosszié, fedelén a következő felirattal: „Csillagosok, katonák” („Internacionalisták”). A filmre vonatkozó iratok (a forgatókönyv szerződése, utasítások, határozatok. Megnyitva 1966. augusztus 15-én. Lezárva 1967. december 19-én.

A mappában, mint a tartalomjegyzékből kiderül, 143 oldalnak kellene lennie. Valójában kevesebb van benne. Elképzelhető, hogy néhány dokumentumot előrelátóan eltávolítottak, amikor a korábban hozzáférhetetlen archívumokat megnyitották a kutatók előtt. Ám a megmaradt dokumentumok is igen beszédesek, sok mindent megmagyaráznak a Jancsó-film nehéz születésének történetéből és további sorsából.

Az iratok sorát a leendő forgatókönyv rövid, két gépelt oldalnyi terjedelmű szinopszisa nyitja. Nyilván ez a legkorábbi dokumentum. Ezt nem idézem, mivel a Filmvilág olvasói a filmet jól ismerik, a cselekményben helyenként tapasztalható eltérések vizsgálatát pedig hagyjuk a kutatókra.

A következő iratot viszont érdemes teljes terjedelmében közölni: egy kísérőlevélről van szó, amelyet a Filmbizottság intézett a Moszfilmhez, ahol a szovjet–magyar film forgatására készültek.

 

1966. november 29.

A Moszfilm Stúdió főszerkesztő-helyettesének

V. Sz. Beljajev elvtársnak

 

Tisztelt Vlagyimir Szergejevics!

 

Mellékelten elküldjük Önnek Leibgold J. I. elvtársnak, a nemzetközi brigád önkéntesének levelét.

Úgy véljük, a forgatócsoportot, amely a magyar forradalmároknak az 1917–18-as orosz forradalomban való részvételéről szóló film elkészítésén dolgozik, érdekelhetik J. I. Leibgold elvtársnak az ezekről az általa ismert eseményekről szóló információi.

 

V. Szvjatkovszkaja

vezető szerkesztő

 

Nem tudom, fölhasználták-e az alkotók a hajdanvolt események résztvevőjének levelében foglaltakat, mert a kész forgatókönyvet már egy hónap múlva bemutatták a stúdiónak: 1967. január 19-én megvitatták az Első Alkotói Egyesülésben, a Moszfilmnél. A tanácskozás fennmaradt jegyzőkönyvéből ítélve a stúdió szerkesztői egészében véve pozitívan fogadták a forgatókönyvet, bár volt néhány érdemi észrevételük: „Tetszik a mű szenvedélyessége, temperamentuma. Nagyszerűen kifejezésre jut benne a lebilincselő, látványos vonal, sok tisztán plasztikus, érdekes megoldást tartalmaz – mondta a megbeszélésen Valerij Karen, akit a film szerkesztőjének neveztek ki, és aki, mint majd látni fogjuk, igen aktívan kiveszi részét a továbbiakban kibontakozó bonyodalmakból. – De több észrevételem is van. Pontosítani kell a dolog »hadtörténeti« hitelességét, mert a mostani formában a magyarok némelyik jelenetben naivan viselkednek. Át kell gondolni a befejezést. És még egy megjegyzés: jobban, mélyebben kell bemutatni a magyarokat”.

„Én is nagyon jól viszonyulok a forgatókönyvhöz – támogatta a szerkesztőt K. Sirjajev, a Moszfilm Első Alkotói Egyesülésének igazgatója. – Egyetértek Karennel: a magyarokat mélyebben és teljesebben kell bemutatni, kiemelve elkeseredettségüket, halálmegvető bátorságukat. Talán be lehetne venni egy epizódot, egy magyar katona hősi halálát.”

További javaslatokat is tettek a forgatókönyv íróinak (egyébként a megbeszélésen csak Georgij Mdivani, a mi részünkről kinevezett „társszerző” vett részt). A hivatalos Határozatból idézek:

„Mindenekelőtt pontosítani a hadi helyzetet. Ez vonatkozik mind az általános körülményekre, amelyek közepette a cselekmény kibontakozik, mind a cselekményben foglalt egyes eseményekre. Mindent figyelembe véve a forgatókönyvi események nagy része a vörösök időleges vereségéhez kötődik. Ezzel összefüggésben nem egészen világos – mondták a tanácskozás résztvevői –, milyen támadás végrehajtására készül Kocsetkov egysége, és miért esik olyan ostobán csapdába. Ugyancsak pontosítani kívánatos a magyarok viselkedését a kórházzal kapcsolatos jelenetekben. Most kissé naivan viselkednek.

A forgatókönyvben tapasztalható szenvedélyesség és a fehérgárdisták kegyetlensége általában nem váltott ki ellenvetést. Ugyanakkor el kell gondolkodni azon, miféle fehérek szerepelnek a forgatókönyvben. Viselkedésükből ítélve nem reguláris egységek, inkább kozákok vagy szemjonovista bandák. Ezzel összefüggésben pontosabban meg kell határozni, ki is az a Kedrov ezredes: fehérgárdista vagy egyszerűen a cári hadsereg tisztje, aki nem vesz részt a polgárháborúban. Így a helyére kerülhetne utolsó jelenete az öngyilkossággal; ez most nem illeszkedik szervesen az egészhez.

Úgy tűnik, hogy a kórházi jelenetekben nincsenek teljes mértékben kihasználva a bőséges drámai lehetőségek. Jó lenne többet látni Jelizaveta Ivanovnának a szerzők által érdekesen felvázolt figurájából.

Szerintünk teljesebben, szélesebben lehetne bemutatni a magyarok szerepét az eseményekben. Különösen érvényes ez a csatajelenetekre, amelyekben ábrázolni lehetne bátorságukat, harci kedvüket – a nemzeti karakterüknek megfelelő tulajdonságaikat.”

S egy igen figyelemreméltó kiegészítés: „Mindezen javaslatok nem ultimátum jellegűek, és teljes mértékben megvalósíthatóak a forgatási terv előkészítésének és rendezői kidolgozásának folyamatában, szoros együttműködésben Jancsó Miklóssal, a leendő film rendezőjével, aki egyben a forgatókönyv társszerzője is”.

Egészében véve úgy határoztak, hogy a forgatókönyvet el kell fogadni és jóváhagyásra továbbítani kell a Filmbizottságnak.

A Filmbizottság szerkesztői a forgatókönyv megvitatása után lényegében jóváhagyták a stúdióban hozott döntéseket. „A szerzőknek sikerült mai szemszögből megvilágítaniuk a forradalom történetének sok olyan, mély értelmet hordozó tényét, amelyek mind ez ideig nem voltak ismeretesek az olvasók és nézők széles rétegei előtt – áll a legmagasabb filmes hatóság határozatában. – A forgatókönyv kétségkívül alapjául szolgálhat egy dinamikus, romantikusan lelkesítő filmalkotás elkészítésének.” A Goszkino forgatókönyvi-szerkesztőségi kollégiuma ugyanakkor megfogalmazott egy sor igényt is, amelyek többnyire megegyeztek a moszfilmes kupaktanács által támasztott követelményekkel. Talán csak annyit tettek hozzá: „A szerzőknek az általuk ábrázolt tragikus eseményekhez fűződő viszonyában érzékelhetőbben kell megjeleníteni azt a gondolatot, hogy a forradalom ügyéért harcolók vére és szenvedése semmilyen körülmények közt sem volt értelmetlen áldozat, ellenkezőleg, tudatos, történelmi jelentőségű tett volt.”

Ilyesféle eretnek gondolatokkal természetesen nem lehetett megvádolni Georgij Mdivanit mint az egyik (legalábbis hivatalosan kinevezett) társszerzőt: ő valamennyi forgatókönyvében, egész életében szorgalmasan hozzáigazította a történelmet a hivatalos koncepcióhoz. Csakhogy ez esetben nem ő vezényelte a parádét...

Akárhogyan is volt, az irodalmi forgatókönyvet elfogadták, és már 1967 februárjának végén a Filmbizottság forgatókönyvi-szerkesztői kollégiuma szőrszálhasogató alapossággal megvitathatta a rendezői forgatókönyvet. „A Kollégium úgy véli – olvashatjuk a Filmbizottság soros Határozatában –, hogy a szerzők és a rendező figyelembe vették az irodalmi forgatókönyvvel kapcsolatos határozatban foglalt alapvető észrevételeket, és javasolja az előkészítési szakaszba bocsátani a Csillagosok, katonák rendezői forgatókönyvét.”

Ám a kölcsönös megértés és bizalom idillje nem tartott sokáig, mivel a forgatókönyv további kidolgozását mindkét fél másként képzelte el. Április elején, már azt követően, hogy a felek aláírták a megállapodást a film közös elkészítéséről a jóváhagyott rendezői forgatókönyv alapján, megérkezik Moszkvába a Jancsó Miklós által átdolgozott változat, amely viharos elégedetlenséget vált ki. Ebben a partnerekkel nem egyeztetett variánsban sok minden elfogadhatatlannak tűnt a szovjet fél szemében. A Goszkinónál és a Moszfilmnél megsértődtek: miért nem vitatták meg velünk a magyarok az összes változást, miért nem érdeklődtek, van-e hozzáfűzni valónk ezekhez? Márpedig a szovjet félnek ugyancsak vannak észrevételei, miután a történelmi-forradalmi témájú film forgatókönyve, ahogyan az szokás, hatóságok tucatjait járta végig, amelyek mindegyike hozzátette a magáét: ezt hangsúlyozni, amazt meg kihagyni...

Hogy a helyzetet tisztázza és rávegye a partnereket, térjenek vissza a forgatókönyv korábban egyeztetett változatához, Valerij Karent küldték Budapestre. Hazatérve így számolt be a moszfilmes Vremja egyesülés igazgatójának címzett Jelentésében küldetése céljáról és lefolyásáról:

„Közvetlenül Magyarországra indulásom előtt (1967. április 12-én) kaptam meg a helyszínválogatásra Moszkvába érkezett Jancsó Miklóstól az Internacionalisták (Csillagosok, katonák) című film rendezői forgatókönyvének új változatát, amelyet a magyarok írtak a mi részvételünk nélkül. A forgatókönyvvel rajtam kívül megismerkedett G. Mdivani és forgatócsoportunk több tagja is.

Közös álláspontunk szerint, egyes szerencsés ötletektől és megoldásoktól eltekintve, ez a változat egészében véve elfogadhatatlan, némelyik epizód pedig nyugtalanságot és értetlenséget vált ki. A forgatókönyvet kiherélték: kidobták belőle az internacionalizmus témáját, a polgárháborút egyoldalúan, mint a szenvedélyek kegyetlen és véres játékát ábrázolják, sztriptízjelenetek kerültek bele, ráadásul koránt sem a legízlésesebbek.

Ennek a változatnak a fölbukkanása egyáltalán nem ért minket váratlanul. A magyar kollégákkal folytatott megbeszélések és Jancsó Miklós filmjeinek megtekintése nyomán támadt benyomások, valamint mindazok alapján, amit a forgatókönyvön végzett munka során javasoltak, nagyon határozott képem alakult ki a magyar forgatócsoport esztétikai elveiről, elsősorban Jancsó Miklós álláspontjáról. Nem állítható, hogy ellenséges világnézettel lenne dolgunk, ám igen sok ponton összeegyeztethetetlen a szocialista realizmus általunk az alkotás kiindulópontjának tekintett elveivel. És mindenekelőtt: a maximális elzárkózás szándéka a politikától, egyben a téma hazafias feldolgozásától, valamint a ragaszkodás a szexuális motívumokhoz, amelyeknek olykor semmi hivatkozási pontjuk sincs a dramaturgiában.

A forgatókönyvön végzett munka komoly gátja volt és marad a rendező felületes elképzelése a film alapjául szolgáló nemzeti és történelmi anyagról.

Mindez szükségszerűen tükröződik a forgatókönyvi munka színvonalán és minőségén.

Ugyanakkor a mindkét fél által jóváhagyott rendezői forgatókönyv, ismeretes hiányosságai és hibái ellenére is, a felvételek elfogadható alapjául szolgálhat.

Egészen más a helyzet a rendezői forgatókönyv részvételünk nélkül megírt változatával.

Az első kérdés, amelyet fölvetettem Jancsó Miklós és csoportja előtt, szervezési jellegű volt. A szerződés értelmében bármely változás csak mindkét fél egyetértésével kerülhet a forgatókönyvbe. Ha az új változat az előző érvénytelenítésének szándékával született, minden további tárgyalást más szintre kell helyezni, és elölről kezdeni.

Erre azt válaszolták, hogy az új magyar változatot Budapesten jóváhagyták a megfelelő hatóságok. (Úgy vélem, oda kell figyelni az egyeztetésnek a magyar fél tetteiben megnyilvánuló, különös hiányára.) Ugyanakkor – jelentette ki Jancsó Miklós és a csoport – nincs szándékukban érvényteleníteni az előző forgatókönyvet, a saját változatukat készek munkaanyagnak tekinteni. A magyarok azt is elfogadták, hogy a továbbiakban csak tárgyalások és a két fél egyeztetése után módosítanak a forgatókönyvön.

Több találkozás és megbeszélés során megtárgyaltuk a vitás kérdések többségét, és megállapodásra jutottunk.

Miről volt szó?

 

I. Az internacionalizmus témája

Ez a téma sajnos a forgatókönyv valamennyi változatában gyengén jutott kifejezésre – inkább deklaratíve, mint valóságosan. Ám még ez a minimum is eltűnt a magyar forgatókönyvből. Elhagyták a jól megfogalmazott prológust, amely bevezeti a nézőt a kor történelmi és politikai viszonyaiba, kimaradt a magyar internacionalisták és a fehérek összecsapása a kórházban, a magyar szereplők egyszerűen nem is akarnak harcolni a közös ügyért. Igaz, az események a vörösök ideiglenes veresége, az internacionalista egység csaknem teljes megsemmisítése idején zajlanak. Ilyen körülmények között természetesen nehezebb az internacionalista téma ábrázolása, ám teljes mellőzése megengedhetetlen.

A magyar változatban van egy epizód, amely teljesen egyoldalúan és tendenciózusan ábrázolja a nemzetközi brigád születését. Azt mondja az egyik magyar a másiknak:

– Jött egy elvtárs a táborba, a 2. krasznogorszki hadifogolytáborba, kiállt elénk, és azt kiabálta: na, fiúk, ki akar hazamenni a szép Magyarországra?

– Nálatok is így toboroztak?

– Pontosan így.

Elképzelhető, hogy voltak ilyen esetek (a párbeszéd Zalka Máté visszaemlékezéseiből való), de az esetek túlnyomó többségében egészen más volt a helyzet. A film természetesen nem tankönyv, célja nem a nemzetközi brigádok ábrázolása, de ha a történelem a téma, objektívnek kell lenni.

Álláspontomat ezekben a kérdésekben a leghatározottabban, kategorikusan fejtettem ki a magyaroknak. A következőkben állapodtunk meg:

1. Visszaállítjuk a prológust. Elfogadhatónak tartom a rendező javaslatát a jelenlegi prológus helyettesítéséről a magyar huszárok lovas rohamával. Szintén visszakerül a prológus szövege.

2. Átírják a nemzetközi brigádok születéséről szóló szöveget, a föntebb említett megfontolásoknak megfelelően.

3. A lehetőségekhez mérten, kerülve az agitativitást és a plakátszerűséget, a filmbe az internacionalista témát árnyaló párbeszédek és részletek kerülnek bele.

 

II. A polgárháború ábrázolása

Jancsó Miklós és magyar kollégái ebben a kérdésben a legtájékozatlanabbak, rászorulnak mind a szakemberek, mind a szovjet forgatócsoport tagjainak állandó segítségére és a konzultációra.

A forgatókönyv is támadható ebből a szempontból.

Mindenekelőtt eltűntek a magyar változatból a harcoló magyarok, csak olyanok maradtak, akik szöknek a fogságból, menekülnek a leszámolás elől, sebesültek stb., vagyis olyan emberek, akik nem aktív, hanem passzív viszonyban állnak az eseményekkel.

Teljességgel megengedhetetlen a partizánegységnek és parancsnokának ábrázolása.

A korábbi, G. Mdivani által írt jelenetek vitathatatlanul a forgatókönyv ékességei voltak. A sebesülését alárendeltjei előtt titkoló, rettenthetetlen Szpiridon vezette merész roham hősies, romantikus szellemet kölcsönöz a forgatókönyv záróepizódjainak, és lelkesítette volna a nézőket.

Jancsó Miklós sajnos kijelenti, hogy tőle teljességgel idegen az emelkedett stílus, a hősiesség közvetlen bemutatása, bármennyire epikus legyen is.

Ám Jancsó Miklós rendezői elveinek tiszteletben tartása mellett sem szabad elfogadni a forgatókönyvében javasolt megoldásokat. A lovasrohamot elhagyva és a partizánok cselvetésével helyettesítve az új változat szerzői kiiktatták a filmből a vörösök egyetlen győztes csatáját. Ez természetesen nem csak szegényesebbé teszi az alkotást, hanem eszmei irányultságát is gyengíti. A szerzők ezen kívül megfosztják Szpiridont romantikus dicsfényétől, helyette olyan szavakat és tetteket tulajdonítanak a partizánvezérnek, amelyek, finoman fogalmazva, összeegyeztethetetlenek ezzel a figurával.

Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a következőkben állapodtam meg Jancsó Miklóssal és csoportjával:

1. A Szpiridonnal kapcsolatos jeleneteket újraírják. Szpiridon talán elindul Leninhez, de miután az utolsó csatában megölik, a partizánok elhatározzák, hogy teljesítik parancsnokuk utolsó kívánságát, és elviszik a koporsóját Moszkvába (történelmi tény, a Szpiridon modelljéül szolgált legendás partizánvezér, Kalandarasvili életéből).

2. Megerősítik a magyar internacionalisták szerepét a hadi cselekményekben.

3. A fehérek leszámolását a foglyokkal másként oldják meg.

4. Az első epizódot a szántóföldön a régi változat szerint helyreállítják.

 

III. Szex

Ez a probléma nem először merül fel. Még G. Mdivani forgatókönyvének elkészülte előtt Jancsó Miklós előterjesztett egy vázlatot, amely zsúfolva volt meztelen és vetkőző nőkkel. A vázlatot »hősnőivel« együtt elutasítottuk. A forgatókönyvön végzett munka során nemegyszer támadt vita ez ügyben, de a magunk részéről mereven elutasítottunk minden kísérletet a sztriptízváltozatok becsempészésre.

Jancsó Miklósnak három filmjét láttam, köztük a legutóbbit, a nemzetközi sikert aratott Szegénylegényeket. Mindháromban szerepelnek meztelen nők. Nálunk rövidített változatban mentek ezek a filmek, de Magyarországon rövidítések nélkül. Amennyire 12 napos magyarországi látogatásom folyamán meg tudtam ítélni, a hasonló epizódokat tartalmazó filmek ott kedvező fogadtatásra találnak. Bárkivel is folytattam beszélgetést erről a témáról (többek között a stúdió vezetőivel), álláspontunkkal szemben ironikus, leereszkedő hangnemet tapasztaltam.

Jancsó megígérte, hogy átgondolja a hősnő viselkedését, de természetesen nem azért, hogy elhagyja a vetkőzést, hanem hogy motiváltabbá tegye. Az egyetlen engedmény, amelyre jelenleg hajlandó volt, a hősnő nemzetiségének megváltoztatása. A női szerepre lengyel színésznőt akar fölkérni, és a hősnő a szerep szerint is lengyel lesz.

A probléma így egyelőre megoldatlan maradt. Mind ez ideig kénytelen voltam egyedül cselekedni és csupán a magam nevében beszélni. Most viszont meg kell határozni, milyen határig engedünk ebben a kérdésben, és akkor határozott feltételeket szabhatunk a magyar csoportnak.

Tudván, milyen nagy jelentőséget tulajdonít Jancsó Miklós ezeknek az epizódoknak, és biztos lévén abban, hogy még sok vitánk lesz lényegesebb kérdésekről, azt javaslom, engedélyezzük a meztelen színésznő szerepeltetését azzal, hogy a szovjet változatból ezek az epizódok kimaradnak.

Szerintem egyébként is számolnunk kell a mi változatunkban a vágás útján végrehajtott javítások és a rövidítések ezen lehetőségével. Ugyanis bármilyen forgatókönyvet dolgozunk is ki közösen, fennáll a forgatás közbeni improvizáció lehetősége. A Jancsó Miklóssal és a Mafilm munkatársaival folytatott beszélgetéseim, az Így jöttem című film forgatásának története arról győzött meg, hogy Jancsó rendezői munkáját nagyrészt a forgatás közbeni improvizáció jellemzi. Ráadásul nagyon ravaszul improvizál, hogy ne okozzon bonyodalmakat a gyártásban: a határidőket betartja, a terjedelem nem csökken és nem szükségesek plusz előkészítő munkálatok.

Így bármennyire szeretnénk is, nem vonhatjuk teljes ellenőrzésünk alá a készülő filmet. Jancsó Miklóst nagyon nehéz meggyőzni bármiről, és szinte lehetetlen (talán teljességgel lehetetlen) rávenni annak leforgatására, ami nem tetszik neki. A nemzetközi siker nagyon magabiztossá tette, ráadásul sok ajánlatot kap Nyugatról közös munkára.

Véleményem szerint egyetlen módon hathatunk jótékonyan a munka menetére: kölcsönös szakmai tiszteleten és bizalmon alapuló, állandó alkotói kapcsolatban kell maradnunk a rendezővel és csoportjával.

Ennek több feltétele van.

Mindenekelőtt nem szabad ragaszkodnunk egy bizonyos megoldáshoz. A művészetben mindig lehetségesek a variációk, Jancsó Miklós pedig ezekben nem szenved hiányt, nagyon találékony. Ez ügyben operativitást kell tanúsítanunk, mivel egyeztetésre, jóváhagyatásra nem lesz idő. Másodszor (és itt szembe kell néznünk az igazsággal), a munka folyamán elkerülhetetlenek lesznek a kompromisszumok és engedmények, tekintettel arra, hogy koprodukciós filmről és egy olyan rendezőről van szó, akinek nézetei sokban eltérnek a mieinktől. Természetesen mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, de már most ki kell ábrándítanunk azokat az elvtársakat, akik parádés, ünnepi filmre számítanak a jubileum tiszteletére. Ilyen film nem lesz.”

Valerij Karen, a tapasztalt moszfilmes szerkesztő már ebben a szakaszban látta, milyen csalódottak lesznek az „elvtársak” a felsőbb hatóságoknál, akik parádés filmet vártak az októberi forradalom 50. évfordulójára. Egyébként a jubileumi évben nálunk is sok történelmi-forradalmi film készült, de a sors iróniája, hogy korántsem mindegyik váltotta valóra az „elvtársak” reményeit Az egyik legbotrányosabb kudarcnak Alekszandr Aszkoldov filmje, A komisszár bizonyult, amely gyakorlatilag a Csillagosok, katonákkal egy időben készült.

Mint a dokumentumokból is látható, már a forgatás megkezdése előtt kétségessé vált a szovjet ünnephez időzített szovjet–magyar film sorsa. Ugyanerről tanúskodik V. Karen második, május végi budapesti kiküldetéséről írt jelentése is.

„Azzal a feladattal küldtek Budapestre, hogy a magyar csoporttal együtt a Csillagosok, katonák rendezői forgatókönyvén dolgozzunk, s hogy a forgatás kezdetére (július 12.) elkészüljön annak végleges változata. A munkának erre a szakaszára vonatkozó közös megállapodás április elején született, mivel közvetlenül a szerződés aláírása után Jancsó Miklós előterjesztette saját forgatókönyv-változatát, amelyet G. Mdivani közreműködése nélkül, a szovjet féllel történő egyeztetés nélkül írt meg.

A Jancsó Miklós által benyújtott új forgatókönyv elolvasása után meggyőződtünk arról, hogy az eszmei-politikai szempontból elfogadhatatlan számunkra, s erről azonnal tájékoztattuk a magyar forgatócsoportot.

Továbbá csodálkozásunknak adtunk hangot, hogy a magyar fél elfogadta a velünk nem egyeztetett változatot, és azon a szinten javasoltuk folytatni a tárgyalásokat, amelyen a szerződést aláírták. A magyar forgatócsoport képviselői azonnal elzárkóztak attól, hogy a Mafilm képviselőinek jelenlétében, hivatalosan adják át a forgatókönyvet, és megerősítették, hogy a további munka az egyeztetett változat alapján folyik majd, saját forgatókönyvüket mindössze a javítások elvégzését szolgáló munkaanyagnak szánták. Jancsó Miklós rendező még azt is mondta G. Mdivaninak: »Vedd úgy, hogy ez a forgatókönyv nincs is.«

Ezen az alapon kezdtük meg az új forgatókönyv-változaton a munkát, melynek eredményeként az első szakaszban (április 4–21.) megtárgyaltunk szinte minden vitás momentumot (csak a »szex« problémája maradt megoldatlan), és a második szakaszban (május 21.) kellett volna megírni az új változatot.

Már az első találkozásom Jancsó Miklóssal, s a vele és a forgatócsoport tagjaival folytatott megbeszélések arról győztek meg, hogy a magyaroknak nem áll szándékában lemondani saját forgatókönyvükről, és nem hajlandóak lényegesen változtatni rajta. Ekkor a május 28-i hivatalos tárgyaláson, amelyen rajtam kívül Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Hernádi Gyula és Karall Luca vett részt, nyíltan kijelentettem, hogy a szovjet fél nem enged leforgatni egy olyan forgatókönyvet, amely elferdítve, torz módon ábrázolja a polgárháborút és lejáratja az internacionalizmus eszméjét. Jancsó Miklós erre azt felelte, hogy viszonya az internacionalizmushoz és a polgárháborúhoz nem mond ellent a miénknek, de ha nem engedik úgy leforgatnia a filmet, ahogyan ő látja, nem hajlandó megrendezni.

Aznap délután találkoztam az egyesület művészeti és gazdasági vezetőivel. Nekik nagyjából ugyanazt megismételtem, amit Jancsó Miklósnak és csoportjának mondtam. Magyar részről főként Nemeskürty István, az egyesülés művészeti vezetője beszélt. Figyelmét a forgatókönyv elfogadásával kapcsolatos szervezési kérdésekre összpontosította.

A továbbiakban még kétszer találkoztunk és tárgyaltunk (utoljára a repülőgép indulása előtt két órával). E találkozások eredményeként körvonalazódott a magyar fél következő álláspontja (Nemeskürty a beszélgetés folyamán hangsúlyozta, hogy a magyar fél teljhatalmú képviselőjeként nyilatkozik):

1. A magyar fél hivatalosan elfogadta Jancsó Miklós forgatókönyvét, és döntésén nem változtat.

2. Miután Magyarországon csak egyszer kell jóváhagyatni a forgatókönyvet, és a további változtatások joga a rendezőé, a magyar fél nem vizsgálja és hagyja jóvá az új változatot; átengedi a jogot a szovjet félnek, hogy ezt egyoldalúan végezze el.

3. Abban az esetben, ha a szovjet fél az új változatot nem fogadja el, a magyar fél nem vesz részt a Csillagosok, katonák elkészítésében.

Ha mindaz, amit aznap kigondoltunk, megvalósul a filmben, szerintem jelentős mértékben érvényteleníti az előző forgatókönyv-változattal szembeni kifogásaink nagy részét. Hangsúlyozom, hogy csak a filmben, mivel meggyőződésem szerint mindez nyilván jóval vázlatosabban, sőt hanyagul lesz megfogalmazva. Jancsó Miklós nem rejti véka alá megvetését a rendezői forgatókönyvben rögzített irodalmi anyag iránt, azonkívül a hevenyészett fordítás sem adhat képet arról, milyennek látja a rendező a leendő filmet.

Változatlanul megoldatlan maradt a »szex« problémája, a vetkőzések száma nem csökkent, bár a hősnő viselkedése motiváltabb lett.

Következtetések:

1. Feltételezésem szerint, ha minden megbeszélt epizód megvalósul az új változatban, a forgatókönyv elfogadható alapul szolgálhat a közös filmkészítéshez, figyelembe véve Jancsó Miklós esztétikai álláspontját. Az ő kísérleteiből és megoldásaiból ítélve a film olyasmi lesz, mint az Iván gyermekkora, polgárháborús anyagból.

Egyetlen vitás kérdés maradt – a szex. Úgy gondolom, meg kellene engednünk a rendezőnek, hogy leforgassa ezeket a jeleneteket, fenntartva magunknak a jogot, hogy a kész filmen végrehajthassuk a megfelelő vágásokat.

2. Jancsó Miklós a rendezői film tipikus képviselője, ráadásul ez az irányzat Magyarországon sokkal nagyobb szélsőségeket mutat föl, mint nálunk. A rendező szabadon bánik a forgatókönyvvel, nem készít próbafelvételeket, a helyszínen improvizál – egyszóval a forgatókönyv elfogadása után ő a film teljes jogú gazdája. Jancsó megszokta, hogy így dolgozzon, és nem áll szándékában lemondani jogairól.

Ezért szembe kell néznünk az igazsággal: nem áll módunkban úgy ellenőrizni a filmkészítés teljes folyamatát, ahogyan itthon szoktuk. Annyit tehetünk, hogy fenntartva a folyamatos alkotói kapcsolatot Jancsó Miklóssal, ragaszkodunk elképzeléseinkhez és fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a kész filmet a megfelelő módon lerövidítsük. A munka menetének befolyásolására nem látok más módot.

3. Tekintettel a szoros naptári tervre és a közelgő nyári külső forgatásokra, továbbá figyelembe véve a magyar fél figyelmeztetését a forgatástól való lehetséges visszalépésére, a legrövidebb időn belül el kell dönteni, engedélyezzük-e a forgatást.”

Ígéretükhöz híven a magyarok május 29-én elküldték Moszkvába az általuk átdolgozott forgatókönyvet. A moszfilmesek elégedetten állapították meg (az 1967. június 2-i Határozatból idézek): „Az új változat komoly előrelépés az előzőhöz képest. Eltűntek belőle azok a kellemetlen, hamis momentumok, amelyek árnyékot vetettek a két népnek a polgárháború éveiben született internacionalista barátságára; nagymértékben finomodott a vörösök egész vonala; határozottabbá vált az alkotók viszonya az ábrázolt eseményekhez.

A forgatókönyv alig érzékelteti a kor atmoszféráját, azokban az években uralkodott politikai erőmegoszlást, az osztály- és szociális tagozódást. Az elmesélt történet úgy fest, mint a nagy történelmi esemény jelentéktelen epizódja, amely aligha szolgálhat mély általánosítás alapjául, és nem ad teljes képet az internacionalista mozgalom természetéről.”

És a szovjet filmes csinovnyikok örök fájdalma: „A magyar változat nagy figyelmet szentel a szexuális motívumoknak. Kitartó törekvésünk ellenére, hogy megszabadítsuk a forgatókönyvet az erotikus jelenetektől, azok az új változatban is megmaradtak a korábbi terjedelemben.”

És ami a legfontosabb: „A Mafilm azzal a szóbeli kiegészítéssel nyújtotta be a forgatókönyv új változatát, hogy amennyiben azt nem fogadjuk el hivatalosan, elállnak a közös filmkészítésben való részvételtől.”

Ez ultimátumszerűen hangzott, és mélyen sérthette volna a szovjet felet. Ám a remény, hogy a helyzet valahogy rendezhető még, és sikerül parádés történelmi-forradalmi filmmel köszönteni az ünnepet, arra késztette a szovjet felet, hogy engedjen, megfelelő magyarázkodással igazolva az engedményt: „A forgatókönyv vizsgálatakor – olvasható az idézett dokumentumban – a következő körülményeket kell figyelembe venni:

1. Jancsó Miklós az improvizáló rendezők kategóriájába tartozik. Bármilyen forgatókönyvet dolgozzunk is ki közösen, ő attól úgyis eltér a forgatás során. Ezért a leendő filmre gondolva legalább olyan mértékben kell figyelembe venni a rendező alkotói képességeit, mint a forgatókönyvet.

2. Számunkra megmarad annak lehetősége, hogy a kész filmen végrehajtsuk a szükséges vágásokat, s erősítsük a kísérőszöveget a megfelelő kommentárok és hangsúlyok beiktatásával.”

Közben Moszkvába érkeztek a Mafilm képviselői: Nemeskürty István, Kézdi-Kovács Zsolt, Németh András, Bánok Tibor és maga Jancsó Miklós. Részt vettek egy tanácskozáson a Moszfilm vezérigazgatójánál, ahol a rendezői forgatókönyv második változatát vitatták meg. Szurin, a Moszfilm igazgatója biztosította a magyar vendégeket, hogy a felmerült nehézségek nem jelentik azt, hogy nem törekednek a közös nyelv megtalálására. „A forgatókönyvvel kapcsolatos aprólékosságunk azzal magyarázható – mondta –, hogy az anyag a polgárháborúról szól. Ez pedig minden szovjet ember számára szent, ráadásul a film a szovjethatalom fennállásának ötvenedik évfordulója tiszteletére készül. Ami a magyar anyagot illeti, tökéletesen megbízunk a rendezőben és a magyar csoportban. Ha sikerül megállapodnunk, aláírjuk a szerződést, és kezdődhet a forgatás.” Ha hihetünk a tanácskozás idézett jegyzőkönyvének, Jancsó szűkszavú volt, csak annyit mondott, egyetért Szurin javaslatával. Nemeskürty is azt mondta, nem szabad halogatni a forgatást. A forgatókönyv elfogadása körüli félreértések szerinte a szcenárium jóváhagyásának a két országban eltérő rendszeréből fakadtak. Amikor a második változatban végrehajtandó változtatásokról volt szó, Nemeskürty kijelentette: „A filmben minden probléma megoldódik majd. Nem szabad megfeledkezni a rendező személyéről. Nagymértékben az ő alkotói képességeitől függ a leendő film színvonala. Nem arra kell törekedni, hogy egy második Csapajevet csináljunk.”

Megkezdődött a forgatás. Jancsó gyorsan dolgozott, és a Csillagosok, katonák dossziéjában ősszel már újabb dokumentumok jelentek meg: a vágási és egyéb javításokra vonatkozó javaslatok hosszú listái. Ezek egyikét Jevgenyij Kotov, az Első Alkotói Egyesülés főszerkesztője és Valerij Karen szerkesztő írta alá, ebben olvasható többek között:

„Amikor a filmet átadtuk a magyar vezetőségnek, nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet és a magyar változat nem lesz azonos, hogy a film magyar változatán a szovjet félnek az elfogadáskor kinyilvánított változtatási kéréseiből szinte semmit sem hajtottak végre.

Feltettem a kérdést Jancsó Miklós rendezőnek és Nemeskürty Istvánnak, az egyesülés művészeti vezetőjének: miért készül két változatban a film, és miért kerültek bele olyan jelenetek, amelyeket a szovjet félnek történt bemutatás előtt kivettek belőle?

Nemeskürty elvtárs azt felelte, hogy nincs két változat, a film szelleme és filozófiája nem változik, nincs két olvasata a filmnek. Ami pedig az apróbb változásokat illeti, azokat a terjesztés szempontjai és a nézői szokások indokolják, amelyek nem egyformák a Szovjetunióban és Magyarországon.

A művelődésügyi miniszter elfogadta a filmet a Mafilm által benyújtott változatban.”

És végül az archív anyag utolsó dokumentuma, a Vremja egyesülés művészeti tanácsának hivatalos Záróhatározata, amelyet 1967. október 5-én Grigorij Alekszandrov írt alá:

„Az egyesülés és a forgatócsoport szovjet tagjai minden erejükkel azon voltak, hogy a film népeink barátságának és internacionalista testvériségének eszméit tükrözze.

Ám a munka folyamán Jancsó Miklós magyar rendező nagymértékben eltért a film témájának eredeti megvalósításától, egyesülésünk, a forgatócsoport és a forgatókönyvíró, G. Mdivani aktív ellenállása ellenére.

Mind a rendezői forgatókönyv, mind a már leforgatott anyagok megvitatásakor a szovjet fél képviselői több ízben felhívták a rendező figyelmét a nézetünk szerint hibás tendenciáira. De a cselekmény nélküli filmek most divatos áramlatától elvakult Jancsó Miklós rendkívül érzékenyen reagált minden tanácsra és észrevételre, az alkotói önállósága elleni támadásoknak tekintette ezeket.

A kész film megtekintése után az egyesülés képviselői egy sor elvi jellegű javítást javasoltak.

A filmre vonatkozó írásos határozatunkkal megismerkedve a Magyar Köztársaság Filmfőigazgatóságának vezetője, Papp Sándor arról biztosított bennünket, hogy a film befejező munkálatai során valamennyi igényünket figyelembe veszik.

A nem sokkal később Moszkvába elküldött filmben követeléseinknek csak egy részét teljesítették. Ezért a filmnek az Egyesülésben lezajlott megvitatását követően a forgatókönyv írója, G. Mdivani beterjesztette a film átszerkesztésének tervét, az új narrátorszöveget és az új dialógusokat. A filmből kikerültek a vetkőzést és a meztelen nőket ábrázoló jelenetek, a polgárháborús harcoló felek túlzott kegyetlenkedéseit bemutató képsorok, jobb megvilágításba került a film cselekménye, hangsúlyosabbá vált társadalmi mondanivalója. Mindezek megvalósítására nagy és komoly munkát végzett a T. Liszician rendező vezette szinkroncsoport.

Mint ismeretes, a magyar fél kiválónak minősítette a Csillagosok, katonák című filmet. Egy beszélgetés során Magyarország kulturális minisztere és Papp Sándor azt mondta nekem, a magyar filmművészet nagy diadala ez az alkotás.”

A dokumentumokban említett valamennyi változtatást végrehajtották: minden, a szovjet filmfőnökök által kétesnek ítélt képsort vagy epizódot kivágtak vagy átalakítottak. A szovjet nézők így az eredeti film kiherélt változatát láthatták csak, amely ráadásul sokkal rövidebb volt a magyarnál. Így is csak rövid ideig vetítették, ráadásul főként vidéken. Majd hosszú időre eltűnt. Mostanában időnként bemutatják a filmfőiskolásoknak. Néha azt javaslom a hallgatóknak, nézzék meg mindkét változatot. Nagy élvezettel vetik össze a két filmet.

Weisz Györgyi fordítása


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 20-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3048