Magyar MűhelyA játszmaA kém álarcaKovács Patrik
Megérte tizenegy évet várni A vizsga folytatására: nagyigényű, látványos, idegtépően feszült magyar thriller született. Hazai viszonylatban igazi ritkaságnak számít, ha egy bűnügyi filmhez folytatás készül. Ennek ugyanis előfeltétele, hogy az adott mű mélyen a populáris kultúra szövetébe ágyazódjon, dialógusai szállóigeként visszhangozzanak, forgatókönyvírója pedig a magyar népléleknek kedves húrokat pengessen. (Egyáltalán nem véletlen, hogy a hazai folytatásfilmek mezőnyében jelentős vígjátéki dominancia érvényesül.) Bergendy Péter 2011-es történelmi thrillere, A vizsga ugyan debütálásakor nem hozott vastagon a konyhára az alkotóknak, a kritikusok és a mozibarátok lelkesen fogadták, lehengerlő magyar és külhoni fesztiválszereplései pedig megalapozták máig tartó kultuszát. Mindez persze még nem feltétlenül teremt létjogosultságot a folytatásnak, ám Bergendy ügynökfilmje valóban kitüntetett pozíciójú darab, a jelenkori magyar thriller egyik kulcsműve. Forma- és műfajszemléletét tekintve ízig-vérig amerikai (dramaturgiai szerkezete óraműpontos, figurarajzai üdítően árnyaltak, feszültségkezelése mesteri), ám tematikája (az „ügynökkérdés” az államszocializmusban, a frissen kiépült Kádár-rendszer elnyomó- és megtorlógépezete) hamisítatlanul kelet-európai, esszenciálisan magyar. A rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró tehát univerzális hatás- és stíluseszközökkel mesélt el egy erősen lokális gyökerű történetet. A korszak egyik leghitelesebb és legszórakoztatóbb hazai zsánerfilmje lett a végeredmény. A vizsga ráadásul trendteremtő alkotásnak bizonyult, hiszen köpönyegéből lassacskán előbújtak azok a történelmi közegben játszódó bűnügyi mozik, melyek csábereje elsősorban a hollywoodi mintákon nyugvó, fordulatokban gazdag cselekményvezetésben rejlett, és nem a mély, történészi szemmel is elismerésre méltó korrajzban (A berni követ, Félvilág, Szürke senkik, A martfűi rém, Árulók, Örök tél, Trezor, Apró mesék). Habár zömüket szintén Köbli jegyzi forgatókönyvíróként, színvonaluk meglehetősen ingadozó: találunk köztük csinosabb (A berni követ, Trezor, Apró mesék) és kellemetlen emlékű (Félvilág, Szürke senkik, Árulók) darabokat is. Most azonban végre megérkezett Bergendy méltán emlékezetes ügynökfilmjének folytatása is: A játszma címet viselő második rész 1963-ba röpíti nézőjét, hat évvel járunk tehát A vizsgában elbeszélt események után. Jung András (Nagy Zsolt) immáron az állambiztonsági szolgálat megbecsült tisztje; feleségével, Évával (Hámori Gabriella) a fényesnek ígérkező jövőről ábrándoznak, ám amikor Jungot előléptetnék, előbújik az „oroszlánbarlangból” a férfi korábbi mentora, Markó Pál (Kulka János). A kényszernyugdíjba vonult szuperügynöknek nemcsak a karrierje feneklett meg, de két tragédia – előbb nejét veszítette el, majd stroke-ot kapott – az életét is derékba törte. András mégis tart a férfi bosszújától, s úgy dönt, megfigyelés alá vonja: beszervezi Monori Abigélt (Staub Viktória), Markó vidéki ismerőseinek hamvasan ártatlan, mégis szikrázóan intelligens lánygyermekét, aki a hajdani kémhez költözik, hogy minden egyes lépéséről jelentést tegyen Jungnak. Mindez azonban csupán a bonyodalmak kezdete: Köbli Norbert forgatókönyvíró – akárcsak tizenegy évvel ezelőtt, A vizsga esetében – ezúttal is nyaktörő fordulatokkal tűzdeli a cselekményt, fokozatosan növelve a parázs kémháború tétjét, újabb és újabb szövedékét fejtve fel az összeesküvések, háttéralkuk és rejtett konfliktusok pókhálójának. Ebből már egyenesen következik, hogy az alapkoncepció is változatlan maradt: A játszma elődjéhez hasonlóan a nagy átverések, a szellemi bűvészmutatványok sötét meséje, ám fontos különbség, hogy Köbli és Fazakas mélyebbre hatol az ügynöklét kulisszái mögé: a figurákat többé nem pusztán szolgálatteljesítés közben – a fondorlatos cselszövények és a rideg machinációk forgatagában – láthatjuk, hanem végre magánéletük körvonalai is kirajzolódnak. Sőt, az alkotópáros kezdetben mintha nem is a történetben rejtező thrillerpotenciál kiaknázására összpontosítana, hanem inkább a négy központi hős személyes konfliktusait leltározzák: tanúi lehetünk például, miként hatalmasodik el a mélabú és a tehetetlenség az élete romjain ücsörgő Markón; hogyan rohad szét lassan Jung és Éva látszólag idillikus, valójában teljességgel kiüresedett házassága; bepillantást nyerünk Abigél és András kezdetben őszintének tetsző, mégis súlyos hazugságokkal terhelt szerelmébe. Könnyűszerrel megszülethet bennünk a sommás ítélet: kémhőseink egytől egyig érzelmi analfabéták – csakhogy ennél többről van szó, hiszen a háttérben bontakozó melodrámai szálak valójában mégis a bűntematikát szolgálják, szervesen összekapcsolódnak a csűrcsavarokkal kibélelt, mérhetetlenül kusza ügynökjátszmával. Köbli Norbert furfangosságát dicséri, hogy a figurák privát és szakmai életének eseményei csupán a végjáték minden eldöntő leleplezésjelenetében érnek össze. A vizsga áramvonalasabb film volt, ökonomikusabb cselekménnyel, fegyelmezettebb tempóval. Különösebb ritmuszavarok a folytatásban sem fedezhetők fel, ám Fazakas munkája kétségkívül nagyobb ívű, játékidejét és célkitűzéseit tekintve is fajsúlyosabb opusz, ugyanakkor – és ez meglehetősen furcsa ellentmondás – a fő konfliktus mit sem változott az elmúlt tizenegy év során. A játszma ugyanúgy a homo kádáricus tudathasadásáról szól, s végkövetkeztetése ismételten az, hogy semmi sem jelent akkora veszélyt az államszocializmusra nézve, mint a rendszerhűnek tűnő, ám lelke mélyén becsületes titkosszolga. Igaz, Köbli forgatókönyve ezúttal nem Markót, hanem Jungot lavírozza határhelyzetbe: most az ő lojalitását tesztelik az állambiztonság mindenható korifeusai. Megméretik, de „könnyűnek találtatik”, akárcsak egykori mestere. Senki sem keveredhet korpa közé úgy, hogy ne bűnhődne ezért – két férfihősünk is drágán megfizet, hiszen becsületük és egzisztenciájuk is odavész. Tragédiájukban a jellegzetesen fonák kelet-európai sors mutatkozik meg, s az epekeserű történelmi tanulság: a huszadik században – a sűrűn cserélődő hatalmi rendszerek, politikai és ideológiai normák kereszttüzében – minden egyes nemzedéknek a nulláról kellett újra felépítenie magát. Szőrmentén ugyan, de Köbliék a bukott ügynök (és általában: a diktatórikus rendszereket szolgáló, azok köldökzsinórjától elszakadni nem tudó kisember) identitáskrízisét is érzékeltetik, méghozzá Jung lecsúszásával: az állambiztonság egykor szépreményű alezredese az utolsó képek egyikén elgyötört tekintetű utcai segédmunkásként tűnik fel. A cselekményben felfedezhetünk néhány kisebb logikai ellentmondást. Zavaró például, hogy Andrásnak fel sem tűnik: a valójában veretes ügynökmúlttal rendelkező, ám megszeppent vidéki lányként pózoló Abigél túl könnyen áll kötélnek, amikor megkapja élete „első” besúgói megbízatását, sőt később – szintén karakteridegen módon – a lány magabiztossága altatja el a férfi gyanúját. A játszma erényei azonban elhomályosítják gyermekbetegségeit. Lebilincselő például A vizsgához mérten grandiózus képi világ: az alkotók vibráló, fiatalos erőt sugárzó színekkel festik meg „alternatív” Budapestjüket; a díszletek és a ruhaviseletek egyszerre tűnnek korhűnek és kacéran mainak, Nagy András operatőr pedig hol elegáns, mértéktartó kompozíciókkal, hol drámai arcközelikkel emeli a hangulatot. Bergendy kultuszműve még szinte gerillakörülmények között, fényképezőgéppel készült, a televíziós esztétika pedig ólomsúllyal nehezedett minden képkockájára. Fazakas és stábja ellenben sokkal nagyobb költségvetéssel dolgozhatott, ez pedig olyan apróságokon is tetten érthető, mint a statisztéria: A vizsga külsőiben, utcaképein Budapest szinte teljesen néptelennek tűnik (mindez persze azzal is magyarázható, hogy a történet szenteste játszódik), A játszmában viszont egy harsány, nyüzsgő, veszedelmesen buja világvárossal találkozhatunk. A külhoni betétdalok (élükön a House of the Rising Sun című örökbecsűvel, továbbá egy, a rutinos mozisták által jól ismert mexikói nótával) ráadásul csak fokozzák az „elvarázsolt” Budapest egzotikumát. Köztudott, hogy Köbli Norbert meg sem írta volna A játszma forgatókönyvét, ha a néhány évvel ezelőtt stroke-on átesett Kulka János nem bólint rá az újabb megbízatásra. Betegsége korábban elvágta mesterségétől a színésznagyságot, s úgy tűnt, többé vissza sem tér a filmvászonra. A forgatókönyvíró azonban tiszteletteljes, Kulka művészi örökségéhez minden tekintetben méltó ötlettel rukkolt elő, amikor úgy döntött, belekódolja Markó Pál sorsába ugyanazt a tragédiát, mely a figurát alakító színész civil életét is megváltoztatta. Kulka János számára így jutalomjátékká vált a munka: nemcsak egyik legszebb, legmegrázóbb alakításával búcsúztathatta el filmszínészi pályáját, de valószínűleg különleges önterápiával ért fel számára a forgatás. A Jung szerepében visszatérő Nagy Zsolt teljesítménye szintúgy remek, az Aranyéletben megismert Staub Viktória pedig „újonc” létére a kisujjából rázza ki a romlatlan, finomlelkű naiva, valamint a piócatermészetű kémnő figuráját is. Sajnálatos, hogy Hámori Gabriella Évája, illetve Scherer Péter Kulcsár Emilje – aki A vizsga egyik legnagyszerűbb karaktere volt – most háttérbe szorul, mindez azonban nem csorbítja A játszma élvezeti értékét. Megszületett az idei esztendő legjobb magyar bűnügyi filmje. A játszma – magyar, 2022. Rendezte: Fazakas Péter. Írta: Köbli Norbert. Kép: Nagy András. Zene: Asher Goldschmidt. Szereplők: Kulka János (Markó Pál), Nagy Zsolt (Jung András), Hámori Gabriella (Gáti Éva), Staub Viktória (Monori Abigél), Scherer Péter (Kulcsár Emil). Gyártó: Film Positive Productions. Forgalmazó: InterCom. 110 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
