Magyar MűhelyBeszélgetés Czabán GyörggyelVideórégészet, avagy az utolsó pillanat Sipos Júlia
A videóra készült filmek mielőbbi
digitalizálása nélkül a mozgókép történetének egy szakasza nyomtalanul el fog
tűnni.
Czabán György, a Magyar Független Film
és Videó Szövetség elnöke szerint világjelenség a technikailag már meghaladott,
de még elérhető kép és film matériák digitalizálása. Az utolsó pillanatban történő mentésről van
szó, hiszen bizonyos fajta videókazettákhoz már alig találni lejátszási
lehetőséget. Technikailag egyre nehezebben hozzáférhető anyagról van szó, amely
egyben kulturális és társadalomtörténeti forrás.
*
Hogyan bukkannak fel, honnan kerülnek
elő ezek az anyagok?
A múlt
század első felében még drága és bonyolult volt képeket készíteni. Aztán
megjelentek a lakossági használatra optimalizált technológiák, a Leica
formátumú fotó, és a keskenyfilm. Ezek, ha nem vesztek el, és megfelelően
tárolták, akkor ma is használhatóak, bár nyilván ezeket is restaurálni kell. A
nyolcvanas években elterjedt a videó, a kétezres években pedig az analóg fotót
váltotta le digitális fényképezés. Ezek a képek tűnnek el mostanra. Ez érvényes
a professzionális tartalom előállítók, a televíziók, és a privát szféra
alkotásaira is.
Mit jelent ez a „leletmentés” a
gyakorlatban? Kik végzik a digitalizálást? Független műhelyek, szakmai szervezetek,
vagy van, ahol állami aktorok?
Mindenkinek
illene. Vannak állami szereplők és a televíziók, vannak alapítványok,
egyesületek, a civilek otthon próbálkoznak, és megjelentek cégek, akik piaci
alapokon működnek. A megmentendő anyagokhoz képest ez nagyon kevés, mivel ez a
folyamat pénz, technológia, és munkaigényes.
https://www.youtube.com/watch?v=rZ60p0OwFaU&list=PLnSyVTDTY96YUMpW3QeIRuGQmsoWdCfoo&ab_channel=TiborBogn%C3%A1r
Általában milyen szerverekre, vagy hová
történik a mentés? Ki tudja biztosítani a meta-adatokat, a készítés helyét,
idejét, vagy azt, hogy egyáltalán mit látunk a filmen?
Mindenki a
maga lehetőségei szerint ment, de mint tudjuk, ami nincs meg három helyen – az nincs is. Azaz, a mai mentések is múlandó
dolgok. A feldolgozásra, tematizálásra, kereshetővé, kutathatóvá tételre még
kevesebb energia és motiváció van. Kérdés, hogy mi a cél, mi az output? A
nehézségekkel együtt komoly mozgás van a világban, honlapok tucatjai
elérhetőek, ahol különféle bontásban és feldolgozottsági szinten, de egyre több
mozgókép elérhető!
https://archive.org/details/prelinger?&sort=-week&page=2
https://amianet.org/
https://www.filmpreservation.org/about/about-the-nfpf
Tud-e említeni olyan – akár a hazai,
akár a nemzetközi gyakorlatban felbukkant kincset, ami revelációnak számít?
Folyamatosan
kerülnek elő izgalmas anyagok, és ez egy dinamikus folyamat, ami csak most
kezdődik. A technológia rohamosan fejlődik, olyan dolgokat is képes jó
minőségben láthatóvá tenni, ami nem is volt az, illetve az idő sok mindent
bevon patinával. Egy száz évvel ezelőtti felvétel 4K-ban önmagában is
lenyűgöző!
https://www.youtube.com/watch?v=hZ1OgQL9_Cw&ab_channel=DenisShiryaev
Kincsekből
pedig sok van. Mint magánművész én is dolgozom a családunk vizuális
emlékezetének felépítésén. Anyám 90. születésnapjára készítettem egy könyvet,
ami a fellelhető fotókból építkezik, és föltehetően az unokáim is látni fogják.
És hány ilyen anyag rejtőzködhet a fiókok mélyén?
https://www.blurb.com/books/2739041-nagyi-90
Ezek az anyagok forrás értékűek, de
csak kutatók számára elérhetőek, vagy közkinccsé válnak, mint például a
Fortepan?
A
történelem, a kulturális és a vizuális antropológia, az emlékezetpolitika, a
művészet- és a dizájntörténet lubickolhat a feldolgozott anyagokban. A privát
anyagok nagyobb része azonban elvész. A Fortepan vagy a Hórusz Archívum fontos
munkát végez, de nincs elég energiája a képeket restaurálni, és feldolgozni. A
hozzáférés szempontjából kérdésesek a jogok is. Ha egy raktárból előkerül egy
keskenyfilm, egy BETA kazetta, vagy kétszáz negatív egy hagyatékból, akkor azt
közzé lehet tenni? Ezekhez vélhetően nincsenek szerződések, nem tisztázhatók a
szerzői jogok, és ez gyakran lehetetlenné teszi a publikációt.
https://maimanohaz.blog.hu/2016/04/01/horusz_archivum_valogatas_az_egyik_legnagyobb_hazai_privatfoto-gyujtemenybol
A közgyűjteményekben van-e mód ezeknek
a videófilmeknek, vagy Super-8-as filmeknek a gyűjtésére katalogizálására?
Kérdés, ki
tud megfelelni a közgyűjteményiség feltételeinek, és ezeket hogyan lehet
finanszírozni. Ha ez megvan, akkor a videókkal egyszerűbb a helyzet, mert
másolhatóak, de a filmszalagokból gyakran csak egy van, és nem szívesen adják
oda a tulajdonosaik. A Magyar Független Film és Videó Szövetség is próbálja az
archívumát digitalizálni, de erre kevés a forrása, pedig az idén lesz 90 éves a
szervezet, ami egy csodás évforduló. De fontos lenne, hogy a Balázs Béla Stúdió
anyagai is széles kőrben hozzáférhetővé váljanak. Ha másért nem, akkor oktatási
célból.
Az önök legendás műhelye, a KVB (Közgáz
Vizuális Brigád) által készített egyik alkotás most éppen művészeti
aktualitássá vált. Hogyan kerül a MuMok kiállítására ez a régi film?
1987-ben a
Közgáz Jazz Klubban készítettünk egy videót Christian Marclay performanszáról, aki
később világhíresség lett. 2018-ban rendeztek egy nagy kiállítást (Double
Lives, Visual Artist Making Music) a bécsi MuMokban, amibe ez az anyag
bekerült. Mi fölraktuk a netre, ott találták meg. 2020-ban volt ez a kiállítás
Bonnban (Bundeskunsthalle), és vélhetően lesz New Yorkban is.
https://www.youtube.com/watch?v=n7FQ-WXjfKg&ab_channel=KVBofficial
https://www.mumok.at/en/events/double-lives
https://bundeskunsthalle.de/en/exhibitions/all-past-exhibitions/double-lives.html
Jókor
voltunk jó helyen, volt a kezünkben egy VHS kamera, és dokumentáltunk egy eseményt,
ami ma már érték, mert abból az időszakból nincs hasonló. Ez motiváló, hogy
tovább dolgozzunk a bányában, és a leleteket közkincsé tehető állapotba hozzuk!
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
