Kritika

Dan Gilroy: Éjjeli féreg

A dögevő álma

Sepsi László

Dan Gilroy filmje egy feltörekvő szociopata érzékeny jellemrajza.

Az Éjjeli féreg címszereplője a nyitójelenetben eltulajdonít egy csomagtartónyi színesfémet, kiiktatja az akadékoskodó éjjeliőrt, majd az áru leadása után állásért kezd kuncsorogni a helyi roncstelep tulajdonosánál. Utóbbi hallgatja egy darabig a gyanúsan ritkán pislogó férfi papírízű monológját – ami leginkább egy állásinterjúkra betanult öntömjénezésnek tűnik –, majd kegyelemdöfésként közli vele, hogy bolond volna egy pitiáner tolvajt foglalkoztatni. Az Éjjeli féreg a továbbiakban arról szól, hogy az említett tolvaj miképp csinál karriert a helyi médiában.

Az eddig csak forgatókönyvíróként ismert Dan Gilroy első rendezése látszólag újabb szatíra a modern televíziózás működéséről a Hálózat és a Született gyilkosok nyomdokain, azzal a különbséggel, hogy az Éjjeli féreg mindvégig megmarad a kispályánál. A kisstílű bűnözőből lett bűnügyi videós Los Angeles legkisebb tévéadójánál találja meg a számítását, de karrierje csúcsán sem emelkedik ki a neonfényes éjszakák dögevői közül: története így egyszerre illusztrációja és cinikus cáfolata az amerikai álomnak. Lou hamisítatlan self made manként folyamatos önképzéssel és gátlástalan morális határátlépésekkel valóban a csúcsra küzdi magát, de ez a magaslat csupán a szemétdomb csúcsa, a férfi a konkurencia kiiktatása után sem tör fel a napfényes felszínre, éjszakai véglény marad, igaz, azok között méretes példány. Vagyis a karrier és az önmegvalósítás lehetséges, de csak az alvilág határáig – az amerikai álomban eredetileg ígért társadalmi mobilitás fel sem merül opcióként, Lou hiába reciklálja kényszeresen az üzleti élet tárgyalási stratégiáit és bevett retorikai fordulatait.

Gilroy kevés újat állít a nézettségért folytatott harcról: amire a korábbi szatírák még szinte rácsodálkoztak – „minél véresebb, annál jobb” – itt már elfogadott alapvetés és a legelemibb játékszabály, és a főhős is kizárólag ezt szem előtt tartva próbál érvényesülni. Míg az éjszakai Los Angeles képei autentikus hátteret biztosítanak Lou kvázi-felemelkedéséhez, az épphogy felskiccelt helyi tévé papírmasé kulissza marad, aminek elnagyolt típuskarakterei között még szembetűnőbbé válik a címszereplő Jake Gyllenhaal alakításának kidolgozottsága. Az Éjjeli féreg így elsősorban egy feltörekvő szociopata érzékeny jellemrajza – nem véletlen, hogy a filmet a kritika a Taxisofőr XXI. századi örököseként üdvözölte –, aki a médiában találja meg azt a közeget, ahol az empátia és a morális érzék teljes hiányával képes érvényesülni. Utóbbi egyben Lou fontos különbségét is jelzi a legtöbb korábbi antihőstől: míg Travis Bickle-t egy torzult morális érzék sarkallja önbíráskodásra, Louis Bloom tettei nélkülöznek bármiféle (akár torz) erkölcsi megfontolást, és szemben az olyan fokozatosságra épülő negatív karriertörténetekkel, mint a Breaking Bad, ő az első perctől fogva velejéig romlott figura, aki a későbbiekben csupán kibontakozik. Gilroy szatírájában ez a kifacsart önmegvalósítás azért lehetséges, mert ábrázolt társadalomban nincs olyan korlátozó erő, ami akár csak egy pillanatig is érdemi akadályt jelentene Lou számára – még annyira sem, mint a hasonló karriertörténetet más közegben megéneklő Gimibosziban –, miközben az Éjjeli féreg bravúrosan azt is elkerüli, hogy az opportunista felszín alatt valamiféle tragikus érzelmi világot sejtessen. Az érzelmek abszolút hiánya kiemeli Lou alakját elődeinek sorából – ezzel megszabadulva a „szeretetéhes szociopata” közhelyétől –, ugyanakkor kérdésessé teszi, hogy a puszta hatalomvágyon bír-e a figura bármilyen más motivációval. Machinációi során Lou az éjszakai bűn- és balesetek dokumentálásától jut el a helyszínek manipulációján át a rendezésig, ahol már ő maga idézi elő és filmezi le a borzalmakat (mintegy tükrözve az íróból lett rendező karrierívét), miközben ambíciói nem egyszerűen az elismerésre, hanem mindinkább a láthatóvá válásra irányulnak. Azzal párhuzamosan, hogy nem fogadja el a másodhegedűs szerepét a konkurens videós mellett, a reggeli híradók során már nevének bemondását és cégének feltüntetését kéri – mintha a hírnév kergetésével együtt kifelé törekedne az éjszakai félvilágból, ugyanúgy, mint amikor állást kért a roncstelepen. Bár a Keresztapa hírhedt fináléjához hasonlóan végül őt sem éri egyértelmű retorzió korábbi tetteiért, ez lesz az Éjjeli féreg bűnhődése: Louis Bloom épülő birodalmával együtt is az éjszakában ragad.

Éjjeli féreg (Nightcrawler) – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Dan Gilroy. Kép: Robert Elswit. Zene: James Newton Howard. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Louis Bloom), Bill Paxton (Joe Loder), Rene Russo (Nina Romina). Gyártó: Bold Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 117 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/12 54-54. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11994

Cikk értékelése:

szavazat: 503 átlag: 5.65