KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Moll Flanders

Takács Ferenc

 

Hogy minő ovidiusi csodás metamorfózis révén lett Daniel Defoe Moll Flanders című regényéből (1722) Pen Densham Moll Flanders című filmje (1996), azt kizárólag egy fantasztikus metatörténelmi gondolatkísérlettel tudjuk megmagyarázni. Kiindulópontunk az Időfeletti Hipotetikus Producer, aki először is megbízta Defoe-t a forgatókönyv megírásával, majd forgatókönyvével együtt kirúgta a derék kora tizennyolcadik századi ősregényírót. Ezután a regény címét és a főszereplő nevét elvitte Prévost abbéhoz, aki Manon Lescaut-jával már bizonyította, hogy tud női főszereplős regényt írni, s megbízta, hogy írjon Moll Flandersről a maga szájíze szerinti forgatókönyvet. A filmalkotói munka következő lépése Prévost abbé kirúgása volt, igaz, az általa benyújtott forgatókönyv nélkül, mert ezt Időfeletti Hipotetikus Producerünk visszavitte (mármint az időben) La Fayette asszonyhoz, aki ugyebár a Clèves hercegnővel bizonyított nőregény-vonalon. Itt viszont elunta ezt az egész tizenhetedik–tizennyolcadik századi irodalmi bagázst, s a La Fayette asszony benyújtotta változatot kiadta egy mai amerikai feministának, hogy gegelje fel egy kicsit ideológiailag. Majd még a stúdió egyik tapasztalt öreg profi giccsmájsztere is igazított a dolgon, az erkölcsi tanulság végett, s az így létrejött munkát azután leforgatták.

Paradox helyzet vagy – durvábban fogalmazva – csalás, amelynek tanúi lehetünk a moziban: a címszereplő névazonosságán kívül a filmnek – most a legszószerintibb értelemben – abszolút semmi köze Defoe regényéhez, ha valaki a film megtekintésével próbálná megspórolni a könyv elolvasását, még a legengedékenyebb irodalomvizsgán is megbukna imígyen szerzett ismereteivel, önmagában, Defoe-tól függetlenül szemlélve pedig nem áll meg a maga lábán, ugyanis a fentebb hiposztazált előállítási folyamat során a mű tartalmilag is egyre sekélyesebbé és üresebbé vált, végkicsengésképp ezért szól benne a régi hollywoodi lemez: néhány lélekemelőnek szánt, de jobbára csupán bosszantó közhely a hitről, tisztaságról, szeretetről, emberi méltóságról és hasonlókról. Azaz tulajdonképpen megnézni sem érdemes.

Illetve egyvalamiért mégiscsak érdemes megnézni. A film ugyanis – lapos közlendőitől teljesen függetlenül – a mostanában hódító kinemato-piktoriális retró látványos példája. Bámulatos részletességgel és nagy atmoszferikus erővel idézi fel a tizennyolcadik századi Anglia tárgyvilágát és mindennapi életkörnyezetét, miközben tobzódik a kamerával való festésben, a totális – és totálisan dekadens – öncélú kelmeiségben. Azaz a Moll Flanders valamiféle testetlen vizuális kelme, amely a nagy semmin omlik alá, ott viszont érzékien és gyönyörűen. Ennyiben tehát nem tanulság nélkül való.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1641