KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A „kisköltségvetésű” filmről

Czabán György

Pálos György

A magyar filmgyártás állami finanszírozása reálértékben évről évre csökken, s a közeli jövőben nincs igazi kilátás arra, hogy ez a mecenatúra a hatvanas-hetvenes évekéhez hasonló lehetőségeket kínáljon a filmkészítőknek A költségvetési támogatás ennek ellenére még hosszú ideig megtartja vezető helyét a filmkészítés finanszírozásában, ugyanis a „magántőke” vagy komoly kasszasiker reményében invesztálna a filmiparba, vagy presztízsszempontok miatt döntene az esetleges támogatásról, amelynek azonban jelenleg kicsi a valószínűsége.

A magyar filmkészítők elbizonytalanodása évről évre tetten érhető a filmszemléken bemutatott munkákon. Az általános jelenségeken túl (amerikai filmdömping, magas helyárak, az értékesebb filmek visszahúzódása az elitkultúrába) az itthoni finanszírozási rendszer sem támogatja egy egészségesebb érdekeltségi rendszer kialakulását.

A magyar filmszakmában ma nincs valódi produceri szisztéma, a stúdiók mint gyártók legfőképpen abban érdekeltek, hogy a forgatáshoz szükséges pénzt megszerezzék, ezzel ugyanis saját létfenntartásukat is biztosítják (a „producer” rezsi a film költségvetésének körülbelül tíz százaléka, azaz, egy átlagos, 50 milliós költségvetésű filmnél legalább 5 millió forint). A rendszer jellegéből adódóan a producereknek az az érdekük, hogy túlfinanszírozás jöjjön létre, ezáltal a filmek átlagos bekerülési költsége nő. Mivel a filmek utóélete meglehetősen bizonytalan, s a forgalmazás nem kecsegtet semmilyen nyereséggel, a producer nem visel anyagi-esztétikai felelősséget a készülő produkcióban.

A központi támogatás reálértékének csökkenésével az említett tényezők együttesen ahhoz vezetnek, hogy egyre kevesebb film fog elkészülni.

Alábbi javaslatunk, mely a „kisköltségvetésű” (low budget) filmek szakmabeli elfogadását, illetve intézményesítését szeretné elérni, abból a feltételezésből indul ki, hogy az állami s egyéb finanszírozás nem bővül rövid távon, s az elosztás struktúrája sem fog számottevően átalakulni.

Be kell vezetni a „kisköltségvetésű” film kategóriáját a köztudatba s a finanszírozásba. Évente egy játékfilm átlagos költségének megfelelő összeggel (körülbelül 50 millió forinttal) az MMA Játékflmes Szakkuratóriuma támogasson 5 „kisköltségvetésű” filmet. Azt gondoljuk, s ezt mások munkáival, illetve a magunkéival is bizonyítani tudjuk, hogy igenis lehetséges ma Magyarországon 10 millió forintból akár mozifilmet is készíteni. Ez a pénz a nyersanyag, kamera, labor, utómunka stb. mellett természetesen csak a legszükségesebb, elengedhetetlen kiadásokra elég, nem lehet belőle honoráriumot, munkadíjat, rezsit stb. fizetni. Így ezekben a filmekben sok új arc, fiatal és akár idősebb színész, természetes helyszínek, mai témák bukkannának fel, mivel csak olyan alkotók vállalkoznának ezeknek a filmeknek az elkészítésére, akiknek a filmkészítés olyannyira belső szükségletük, hogy hajlandók akár ingyen is reszt venni a munkában.

Ezen alkotók, filmkészítők részben tulajdonosai is lennének a készülő műnek, s érdekeltek abban, hogy minél olcsóbban, de eladható, forgalmazható produkciót hozzanak létre. Szükség esetén egyes munkák készülhetnek videó technikával, mivel a legtöbb art moziban megoldott a videóvetítés, másrészt a nézők döntő többségéhez a televízión vagy a videóforgalmazáson keresztül jutnak el a filmek. Ebből azonban esztétikai szempontok, illetve az esetleges külföldi megjelenés miatt sem következik az, hogy a filmről mint nyersanyagról lemondanánk.

A „kisköltségvetésű” film az összes jelentős filmes hagyományokkal rendelkező országban ismert és elismert fogalom, számos világsikert aratott mű készült ilyen szellemiségben (például Sundance), és fesztiválok (például Mediawave) épültek rá. Mind az Egyesült Államokban, mind a kultúrát államilag közvetlenül jobban dotáló európai országokban tudatosan támogatják „kisköltségvetésű” filmek készítését.

Magyarországon is készültek filmek ilyen módszerrel, elég ha a BBS, a KépÁrnyék, Szőke András, Grunwalsky Ferenc és a Közgáz Vizuális Brigád egyes alkotásaira utalunk.

Meggyőződésűnk, hogy a „kisköltségvetésű” film intézményes támogatása nagy mértékben hozzájárulna az egész magyar filmes szakma megújulásához, egy életközelibb szellemiség elterjedéséhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=47