KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Danis Tanovic: Pokol

Médea öröksége

Muhi Klára

Kie¶lowski túlvilági trilógiája Tanovic filmjében folytatódik. Ezúttal a szenvedélyek alvilágába szállunk alá.

A „morális nyugtalanság” rendezője, Krzysztof Kie¶lowski mondja utolsó interjújában, négy nappal halála előtt, 1996 márciusában: „Három filmnovellát írunk. Ha kiderül, hogy lehet velük valamit kezdeni, talán elkészülnek belőlük a forgatókönyvek, és valaki megcsinálja a filmeket. Én mindenesetre holnap kórházba megyek. Meg fognak operálni.” A Pokol, Purgatórium és Paradicsom alcímeket viselő trilógia filmötletéről beszélt: a terv, úgy tűnik hordozott annyi drámai intenciót, hogy – ha lassan is –, de megvalósuljon. (A Paradicsom filmnovelláját a Filmvilág 1997/10. számában közöltük. – A szerk.)

Elsőnek a „véletlen-specialista” Tom Tykwer rendezésében a Mennyország készült el, (A gyilkosok is a mennyországba mennek, 2002), melyben Tykwer igen invenciózusan bánt a Kie¶lowski-hagyatékkal. A kétségbeesésében merénylővé váló szolid tanárnő, akit a vak véletlen megfoszt a jogos bosszútól, s ártatlan gyerekek gyilkosává tesz, s a szerelmes, önfeláldozó kisrendőr történetében hatásosan ütnek át a románc, s a Bonny és Clyde típusú ámokfutós filmek műfaji kliséin Kie¶lowski morális szorongásai, a determináció és a szabad akarat viszáját vizsgáló filozofikus problémafelvetései. A Mennyországban végül az erkölcsi kényszerből gyilkoló hősök – bár áldozatuk mit sem ért – megigazulva jutnak az égbe.

A Pokolban – melyet a Senkiföldje bosnyák rendezőjére, Danis Tanovicra bíztak – három gyönyörű lánytestvér senyved ártatlanul egy-egy családi pokolbugyorban, mígnem kiderül, hogy a büntetést, melyet elszenvednek, valójában anyjuk bűnéért kapják, aki egy rettenetes tévedést mártíriummá növesztve börtönbe, majd öngyilkosságba kergette apjukat.

A posztumusz Kie¶lowskiPiesiewicz-trilógia szerint ebben az ezredfordulós ember-vadonban nyilvánvalóan nem ott a büntetés, ahol a bűn. S még az isteni hatóság ítéleteit is a véletlen és a káosz uralja. A konfliktus a Pokolban is egy véletlenből fakad. Anya – és egyik gyermeke – a múltban tanúi lesznek egy jelenetnek, ami az apa pedofiliáját bizonyítja. Az anya beleőrül, s a gyűlölet mérgével tönkreteszi lányait.

Ám a Pokol visszafelé íródik, késve ismerjük fel a sorstragédiát, a rendező ugyanis az első órában nem informál bennünket a családi összefüggésekről, csak elmesél három nő életéből három epizódot. A szerelemféltés szenvedélyétől sújtott érzéki Sophie-ét, akit férje ócskán megcsal, az apa-komplexusos Anne-ét, aki halálosan szerelmes az irodalomprofesszorába (a professzor azonban gyáván visszasomfordál a családi fészekbe,) s a betegesen gátlásos Céline-ét, akinek a legnagyobb megaláztatás jut, mert a férfi, aki már jó ideje kitartóan követi őt, s akinek végül felkínálja magát, bevallja, hogy homoszexuális.

Ám ezen a ponton az igazságra is fény derül, s a mitikus átok váratlanul lehull a lányokról. Feltárulnak a szörnyű Médeia-történet igazi összefüggései, a szerelmi csalódásában gyermekeit széttépő Médeia-mítosz párhuzamát sajnos a film bizonyos pontjain alaposan a szánkba is rágják, miként a filozófiai tézist is, mikor egy didaktikus jelenetben a gyáva professzor épp sorsszerű és véletlen bonyolult összefüggéseiről tartja előadását.

A Pokol producerei valószínűleg arra gondoltak, hogy a kelet-európai Tanovic – aki a Senkiföldjében a délszláv fronton nagy tehetséggel épített fel egy tényleg infernális jelenkori háborús csapdahelyzetet – könnyen ráhangolódik majd a szerelmi, családi széttépettség magánéleti tébolydájára. Szerintem nem így történt. Tom Tykwer filmje például sokkal őszintébb, átélhetőbb. (Pedig az a forgatókönyv sokkal több műfaji klisével terhelt.) Itt meg hiába a perfektül összesodort négy cselekményszál, a jó helyen, jókor megnyíló titok, a lányokat alakító Emmanuelle Béart, Marie Gillain s főként Karin Viard erős színészi jelenléte, sőt, a Médeia-történet mítosz-támasztéka – a Pokol sajnos nem lett több jól kivitelezett mid-cult terméknél.

A vállalkozás vesztére tán túl sokszor eszünkbe jutnak Bergman elátkozott nővérei (Csend, Suttogások és sikolyok) róluk pedig, hogy mennyire hiányzik ebből a filmből a cím által meghívott metafizikai dimenzió, amire sajnos csak akkor nyílik rá egy mű, ha alkotója legszemélyesebb, legmélyebb kétségeihez is odaenged. Apropó kétségek. Épp tíz éve, hogy Kie¶lowski belehalt abba a másnapi műtétbe. Nem sokkal korábban az is mondta: „Több filmet nem rendezek.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8632