Rajz-AmerikaMiki egér 80 éveRágcsáló az örökkévalóságnakSchreiber András
Miki egér a jóléti Amerika szimbóluma, szeretett-gyűlölt figurája a modern kultúrtörténetnek.
A leghíresebb egér; az első animációs karakter, aki csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán; akire acsarkodtak a nácik 1938-ban, és akire 2008-ban Al-Munajid sejk fetvát mondott. Az antropomorf rágcsáló, aki több szeretetet ébresztett és több indulatot gerjesztett, mint Inci és Finci, Jerry, Grabowski és a többiek együttvéve. Miki egér, az amerikai popkultúra elnyűhetetlen ikonja tavaly novemberben volt nyolcvanéves.
Pontosabban májusban: az Oswald nyúl tulajdonjogi vitája után a Universallal szakító Walt Disney és Ub Iwerks 1928. tavaszán fejezte be az első mikiegeres filmet, a Plane Crazy-t, amelyre azonban nem találtak rögvest forgalmazót. Így lett az első mozidebüt, a Buster Keaton-paródiának szánt Steamboat Willie (Keaton Az ifjabb gőzös című filmjének eredeti címe: Steamboat Bill, Jr.) bemutatásának időpontja Miki egér születésének hivatalos dátuma. Bevett álomgyári trükk, sztároknak dukáló aprócska fiatalítás, és Miki egér egyedfejlődésének szempontjából mellékes is. Sokkal fontosabb, hogy Miki ekkoriban valóságos veszett egér: erőszakoskodik Minnie-vel a Plane Crazy-ben, merő jópofaságból állatokat kínoz a Steamboat Willie-ben, bagózik és a padlóra köp a Galoppin Gauchóban. Az Iwerks-féle, cérnavékony végtagokkal és nyúlánk, valóban egérszerű pofával megrajzolt Miki gonoszkodásra hajlamos, mégis humoros, szeretni való burleszk-karakter, ám alig van köze a közép-amerikai (polgári) eszménykép megtestesítőjeként ismert rajzfilmfigurához. Igaz, nem kellett hozzá sok idő, és Miki egér egyre teltebb, egyre jólfésültebb és kedvesebb lett. A harmincas évek közepén már a Disney-univerzum jóságos főhőse: elviszi az árvákat piknikezni, leszereli a dühöngő bikát, tüzet olt és életet ment. De hősként is átlagember. A mesékben az állatoknak rendre emberi a jellemük. A róka ravasz, az oroszlán bátor, az egér... Nos, Miki egér olyan, mint bárki. Pontosabban, mint a békebeli, nyugodt életre törekvő polgár. Nem politizál, de igazi hazafi (legalábbis nem politizál nyíltan: az elmúlt nyolcvan évben tizennégy elnököt szolgált, nevét adta toborzáshoz, de elnökválasztáshoz is – volt álszavazó és sokszor szavaztak rá, tüntetésképp, a hivatalos jelöltekkel kapcsolatos ellenszenvet kifejezendő). Függetlenül a nagy gazdasági világválságtól, a háborús hangulattól, a rajzfilm-egér a harmincas években a gondtalan, vidám élet figurája – még akkor is, ha a New Deal–War Deal évei alatt teljesen elvesztette a humorérzékét. A békés, jószívű Miki egérben – az 1929 és ’46 között Disney által kölcsönzött magas hangját leszámítva – semmi vicces nem maradt, a humor forrásáról az útközben csatlakozott többiek: Donald kacsa, Pluto és Goofy gondoskodnak.
Furcsamód Miki egér különlegessége éppen abban rejlik, hogy visszafogott és átlagos. A harsány Donald és a bugyuta Goofy vérbeli amerikai karakterek – de Miki kulturális nagykövet. Bárki lehetne, ezért mindenki szeretheti; bárhol élhetne, de ő az Egyesült Államokban él, ezért aki kedveli, Amerikát is kedveli. Sőt, Miki egér kapocs Amerika és Európa között. No persze, nem Aesopus vagy La Fontaine rágcsálói miatt – Disney egeréről aligha juthatnak eszünkbe a klasszikus fabulák. A kapocsra Disney önvallomása világít rá: eszerint Miki egér az ő alteregója. Márpedig a stúdióalapító Európa-mániás volt. Ha csak a nagyjátékfilmeket vesszük (a Hófehérkétől kezdve a Pinokkión át a Hamupipőkéig), hamar nyilvánvalóvá válik a klasszikus kultúra iránti rajongás, de a kifinomultan átlagos Miki egér is gyakran utal rá. A sok átlagamerikai történet között az egér olykor Grimm, Swift, vagy Lewis Carroll hőseként domborít, és a Disney-filmekben sokszor hallhatunk európai klasszikus zenét (így talán más megvilágításba kerül a cselekményt mozdulatról mozdulatra lekövető filmzenére – gyakran leszólóan – használt „mikiegeres muzsika” címkéje is).
A Disney-stúdió Európa-tiszteletének – és egyben Miki egér pályafutásának – csúcsa az 1940-ben bemutatott Fantázia, Leopold Sztokovszkij és a Philadelphia Szimfonikusok, illetve a Disney-animátorok közös előadása, amelyben Bach és Sztravinszkij ad randevút gótikának és szürrealizmusnak, és persze Miki egérnek. A Fantázia Miki-epizódjában, A bűvészinas című Paul Dukas-scherzóra újraelevenedő Goethe-balladában Disney megidézi a német expresszionista filmet is: a nagyravágyó, de a varázslás tudományát még nem ismerő inas, és a megállíthatatlan vízhordó-seprű történetének rajzolóira kétségkívül hatással voltak a Metropolis, a Doktor Caligari vagy Paul Leni Panoptikumának képkockái. De a Fantázia legfontosabb kultúrdiplomáciai pillanata mégis az, amikor Sztokovszkij és Miki egér kezet fognak. Ez a gesztus fejezi ki legjobban a kapcsolatot Disney Amerikája és Európája között, illetve azt a vágyat, hogy a magasművészet elismerje a popkultúrát.
*
Miki egér mozikarrierje 1953-ig tartott, ekkor készült az utolsó, hagyományosan filmszínházba szánt rövidke opus (The Simple Things). Az embereket jobban érdekelték (a júniusban 75 éves) Donald kalandjai. A Disney-birodalmat jelképező Miki egérből fogyasztási cikk lett, ebben viszont nem lehetett lekörözni, a franchise-nak köszönhetően páratlan népszerűségre tett szert, ma is a legismertebb rajzolt figura: bögrén, kakaós dobozon, pelenkán azokhoz is eljut, akik egy kockányi Disney-t sem láttak. Nem véletlenül írta Robert Combas 1978-as Mickey Bato című képére: „Miki egér nem Walt tulajdona többé, Miki egér az egész világé”. A pop-art különösképp a magáénak érezte, Warholtól Roy Lichtensteinig mindenki legalább egyszer megörökítette. A svéd Claes Oldenburg Miki fejének formáit idéző Egér Múzeumában (1965–77) gyűjtötte össze a fogyasztói kultúra 365 egeres használati eszközét-műtárgyát. Az üzenet: Miki mindenütt ott van. De az egyik legtalálóbb pop-art alkotás: Jean-Michel Pradel-Fraysse Patkánya (2004). Márványtáblán Walt Disney híres aranybetűivel a felirat: Rat... Miki valóban patkány volna? Talán. Mindenképp. Gondoljunk csak az ötvenes évek népszerű televíziós sorozatára, az egér nevével fémjelzett Mickey Mouse Clubra, és az ezekben elhelyezett, hazafiasságra buzdító, a Pentagon által fizetett, hírnek álcázott toborzó reklámokra. A jóságos egér eladta magát a hadigépezetnek; Miki tábornok Uncle Samnek dolgozik; a patkány első áldozatai Vietnamban estek el. Kubrick joggal idézi a Mickey Mouse Club indulóját a vietnami pokolról forgatott Acéllövedék végén (Who’s the leader of the Club that’s made for you and me? M-I-C-K-E-Y-M-O-U-S-E!), mint ahogy Vietnam óta használatos az Operation Mickey Mouse megjelölés a céltalan hadműveletekre. Sőt, a szlengben mára Miki egér az együgyűség, a komolyan nem vehető dolgok, és a gagyi megfelelője lett. Könnyű polgári bosszú: szófordulatokkal leszámolni az ikonokkal. Vagy például úgy, ahogy a South Park egyik 2007-es epizódjában tették az alkotók: Miki egeret agyonlövik a terroristák. (Érdekesség: 2007-ben a Hamasz a Miki-klón Farfour egérrel nevelte a tévénéző gyerekeket hazafias terrorizmusra.)
Akárhogy is, Miki egér megmarad egy korszak jelképének, és a marketing-gépezet tesz róla, hogy a termékfogyasztás csúcsán maradjon. S ki tudja, talán az is megeshet, amit Arthur C. Clarke jósolt Történelemlecke (1949) című írásában: amikor az újabb jégkorszakban elpusztul az emberi civilizáció, és a Vénusz tudósai egy fémdobozban rátalálnak Walt Disney népszerű rövidfilmjeire, mint egyetlen civilizációs örökségünkre, az űrbéli idegenek az emberi fajt egy apró termetű, vékonyka hangú, jóhiszemű egérrel azonosítják majd.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1412 átlag: 5.46 |
 |
|
