KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Nyilatkozat a Magyar Filmművészek Szövetségének XIII. Közgyűlése alkalmából
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Térerő Színház a filmbarlangban
• Horeczky Krisztina: Zérópont a Zónán belül Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Apák iskolája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Kriston László: Cobainesque Beszélgetés Gus Van Santtal

• Köves Gábor: A jövő mérnöke Wells-adaptációk
• Schubert Gusztáv: Marslakókra várva Média-frász
• Kömlődi Ferenc: A gyűlölet bolygói
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Ismeretlen szerző remekművei Masamune Shirow
• Kemény György: A vér színe Sin City mozgóképregény

• Varró Attila: Mese felnőtteknek Amerikai pornóklasszikusok
• Kubiszyn Viktor: A test démonai Nagisa Oshima: Az érzékek birodalma
• Zoltán Gábor: Metapornó Breillat női
FESZTIVÁL
• Báron György: Öreg város öreg fesztiválja Taormina
MULTIMÉDIA
• Fülöp József: Szellem a monitorból Top Talent Award 2005
KÖNYV
• Kelecsényi László: Formatan és stílustörténet Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
KRITIKA
• Schreiber András: Zombi-evolúció Holtak földje
• Kubiszyn Viktor: Érezd a ritmust Dig! - Ezt kapd ki!
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Hawaii, Oslo
• Vízer Balázs: Szerelmem nyara
• Susánszky Iván: Szahara
• Csillag Márton: Csontdaráló
• Mátyás Péter: Elszabott frigy
• Nevelős Zoltán: Sky kapitány és a holnap világa
• Greff András: Anyád napja
• Ardai Zoltán: Narco
• Parádi Orsolya: Jack és Rose balladája

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Narco

Ardai Zoltán

 

Bruno Bozzetto Neurója – bár ez néhány percnyi rajz-etüd csupán –, vagy akár a Necro-darabok is – mármint a Necro Files címmel tüntető, megveszekedetten durva szövésű tengerentúli horror-bohózatok – inkább elmélyülnek címjelölés szerinti tárgyukban, mint az elmúlt télen kiugrott francia Narco, amely nem is elsősorban feketekomédiai ihletettségű mulatság. Főként a Jeunet-féle Amélie... inspirációja érződik rajta. Eleve kultfilmnek készült, azaz rámenősen annak ajánlkozik: célzatosan segítőkész abban, hogy kultiválni kezdhessük. Már a friss csábzenével és ötletes logo-ábrákkal ékes főcím is eszerint van megszerelve. Viszont a narkolepszia, vagyis az ájulékonysághoz hasonló hirtelen-elalvási betegség motívuma itt csak arra szolgál, hogy esendővé, így általánosan rokonszenvessé tegye a mese szerint rendkívüli rajztehetségű, és egyáltalában is különc lelkiségű főhőst. Az ifjú Gustave Klopp szakállas hippifeje bármikor megklopfolja kábán a földet vagy a padlót esküvőn, temetésen, pásztorórán, tánctéren és vendéglőben. Akad azért összefüggés is a „narco” meg a mágikus rajzolás közt: az amúgy jámbor Klopp nappali álmaiban kreatívan összegződik a comics- és animációs világkultúra romlás-ragyogású színe-virága. Így a rajzfilmbetétek (trendi) alkalmazására a Narcóban kiváltképp szerves illeszkedéssel nyílik lehetőség. Sőt, sikerül itt – darus kamerával – egy valódi vidéki település főutcáját is úgy fényképezni, mintha szimulált teret, videójátékot látnánk. (Klopp egy olyan gázolás nyomán jut kórházba, amely eset az ő álomvilágának kicsapódása az elsődlegesnek vett valóságba). Mégis, inkább amolyan kompánia-filmmé kerekedik a Narco, mint amilyen nálunk például az Üvegtigris: egy nyavalyás kis társaság nyűglődve is vígan elvan, ez a lényeg. Élni mernek, bizonyos értelemben „az élet” ellenére, és benéz hozzájuk a még hibátlan mérlegű Ko-Ko Kovács, illetve Kloppékhoz Jean-Claude Van Damme. A Klopp-házaspár és a házibarát Lenny közös történetre tesznek szert, vagyis egészében nézve folyamatképet nyújt a Narco, amit azonban zsáneres kedvvel, anekdota-granulátumok sokaságában ad elő, miközben gördülékeny a képi villanásoknak és a főhős narrátorszövegének Amélie-sen vicces összejátszása is. Lennyt, a balfék karateoktatót, aki olykor kísértetiesen emlékeztet Reviczky Gáborra, a belga Benoit Poelvoorde játssza, a ’92-es Veled is megtörténhet egyik társrendezője, mint ahogyan a Kloppot és a feleséget, Pamet alakító Guillaume Canet és Zabou Breitman is nem egy filmet rendeztek már külön-külön. A Klopp-mesét másodmagával megrendező Gilles Lellouche is magára vállalt magánál egy korcsolyás mellékszerepet. Szóval négy-öt rendező-színész hajolt össze a Narcónál, ebből sarjadt a jókedvnek és rutinosságnak, könnyedségnek és erőltetettségnek, szellemességnek és rögzült másodlagosságnak (a hepiendet illetően: harmadlagosságnak) ez a jóltömött hibridje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8356