KépregényMasamune ShirowIsmeretlen szerző remekműveiGéczi Zoltán
A kortárs japán képregény legnagyobb alakját, a Páncélba zárt szellem rajzolóját senki sem látta: a mű jótáll magáért.
A kortárs manga géniuszának valódi nevét, arcát, lakcímét és közvetlen net-elérhetőségét nem tudni; a zseniális elme rejtőzik, mesterművei azonban széles körben hozzáférhetők.
*
Masamune Shirow választott neve beszélő név: a fantomlétezésbe húzódó zseni, eme ihletett és tökéletes technikai tudást birtokló alkotó neve a 14. században élt legendás kardkovácsot idézi, ki a mítoszok szerint „majdnem isteni”, békés szellemmel feltöltekezett, prosperitás-hozó, nem utolsósorban minden más harci instrumentumnál élesebb és szebb pengéket készített. A manga mesterének arcát nem, de hasonló minőségű munkáit jól ismerjük, miként az életút fontosabb állomásai nyilvánosak: az író-grafikus 1961. november 23-án született Kobe városában (ma is ott él), és gimnazistaként már az iskolaújság felkérésére készített illusztrációkat. A karikatúrák és a rövid történetek azonban nem kínáltak számára kellően tágas teret, ezért úgy döntött, hogy a pachinko melletti legnagyobb, ám európai szemmel sokkalta könnyebben értelmezhető, nemkülönben nemzeti sportnak számító képregény frontján próbálja ki tehetségét. Shirow 19 évesen, az Osakai Művészeti Egyetem diákjaként debütált az Atlas fanzinben a Black Magic című mangával, erre következett az első teljes értékű munka, mely ismertté tette választott álnevét – sorsa innentől eldöntetett.
Az 1985-ben publikált Almamag (Appleseed) erős, nagy ambíciókat sejtető székfoglaló, mely bemutatja Shirow ötletgazdag és kiterjedt, mégis minden ízében egységes világát. A harmadik nagy háború után, a 22. század felperzselt, poszt-apokaliptikus korában játszódó történet főszereplője Deunan Knute, egy fiatal és gyönyörű lány (Shirow világában valamennyi nő csodálatosan szép), ki az ellenséges körülmények közt erős és fortélyos harcossá cseperedett. A hölgy kiborgtársa oldalán küzd a robotizált, elsöprő tűzerőt birtokló ellennel a betonszürke katasztrófa-zónában, majd bejutnak Olympus izolált városába, mely település végső menedékként szolgálja a civilizáció újrateremtésén munkáló túlélőket. Az igazi kaland azonban csak akkor kezdődik, midőn Deunan felvételt nyer a helyi terrorista-elhárítás kötelékébe, kiképzést kap mindenféle robotokra és ultrabizgentyűkre, majd fejezetről-fejezetre megismerkedik a majdani konfliktus legfőbb forrásaival; a bioroidok néven ismert félig ember, félig robot lakókkal, a korrupt és korlátolt hadvezetéssel, illetve a város felett trónoló mesterséges intelligenciával, az Almamaggal. Shirow mindössze 23 éves volt, midőn elkészítette a történetfolyam első epizódját, az Almamag mégsem holmi csiszolatlan tehetséget, hanem érett gondolkodású, alapos és megfontolt alkotót mutat, ki nagyon is tudja, miről és milyen módon kíván nyilatkozni. A karakteres figurák, az összetett cselekmény, a mániákus precizitással kidolgozott környezet, a konfliktus kibontásának módozata erős alap, melyre húsz év után is építkezhet a mester, mert eszköztára azóta sem avult el. A szépséges női főszereplők konstans tényezőkké váltak, a kibernetizáció technikai és erkölcsi problematikája nemkülönben központi dilemmaként öröklődik át képregényről-képregényre, a háttérként alkalmazott kopár romvilág pedig személyes tapasztalatokat sejtet. Shirow nem élte át az atomtámadás rettenetét, de gyermekként szembesülhetett a kedélyes nevű atombombák – Kisfiú és Kövér Ember – bevetésének következményeivel; eme nézőpontból vizsgálódva, az a körülmény sem mondható jelentéktelennek, hogy a háborúkat sohasem, csak a konfliktus rémisztő hagyatékát, a felperzselt városokat, a romjaiba zuhant civilizációt és a poszt-traumatikus sokkban vergődő, önnön magába gabalyodott társadalmat ábrázolja műveiben.
A remekbeszabott képregény széles kaput nyitott Shirow lenyűgöző fantáziavilágára, kivitelezés terén pedig magasan felülmúlta a korszak sztenderdjét, így tekintélyes díjakat és nem csekély pénzeket hozott alkotójának. Az idő múlásával további vaskos albumokkal gazdagodott az Almamag történetfolyama, ám Shirow – ki ekkor még az egyetemen tanított – hamar rákapott a párhuzamos sorozatokra; magára hagyta önjáróvá vált teremtményét, és új munkába fogott. A Dominion (aka Dominion: Tank Police) ‘86-ban jelent meg (második része, a Conflict 1 majd’ tíz évre rá, ‘95-ben került ki a nyomdából), s bár nem rengette meg a világot, elégséges hírnevet, művészi önbizalmat és anyagi erőforrást hozott az igazán nagy durranás előkészítéséhez.
Az 1990-ben megjelent Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell, Filmvilág 2004./1.) átütő sikerré vált, a komplex történet, a különleges szereplőgárda, a kiforrott stílus, a meghökkentő beállítások és a merész víziók láttán nem csupán az elvakult képregény-rajongók törtek ki üdvrivalgásban, de a kritikusok is új klasszikust avattak. Mint utóbb kiderült, jogosan: ez alkalommal zajos karambolban lépett frigyre a minőség és kereskedelmi siker, a remekbe szabott GitS pedig felforgatta a cyberpunk, és általában a s/f világát.
*
A Páncélba zárt szellem publikálása után Shirow felhagyott a tanítással – egyébként sem volt ínyére a japán oktatási rendszer, nyilatkozta utóbb, sosem sírta vissza korábbi munkáját –, ám felgyarapodott szabadidejét nem vagyona önfeledt elherdálására, hanem komoly szakemberhez méltóan önmaga képzésére szánta – holott nyugodt szívvel búcsút inthetett volna a tintába oltott világnak. Shirow azonban korántsem került alkotói válságba, sem nem tespedt el, és ismét bizonyította, hogy bőséggel akadnak kreatív tartalékai. Járt utat járatlanért hagyott el, félrerakta a fekete tust és a fehér papírt, és egy mániákus lelkesedésével kezdte meg a digitális technológiával való elmélyült kísérletezést. Számítógépeket, szkennereket, fényképezőgépeket, egyéb eszközöket vásárolt, majd hosszú évekre eltűnt boszorkánykonyhájában, kiadójával pedig kurta üzenetek által tudatta, hogy ne zavarják munkáját holmi határidők számonkérésével, mert a minőség és a kapkodás egymással nem összeférhető dolgok.
A Páncélba zárt szellem folytatása (Gits 2: Man/Machine Interface) sokéves késéssel, 2001 júniusában jelent meg Japánban. Az új anyag ismételten elképesztette a közönséget: azok a mázlisták, kik hozzájutottak az eredeti példányokhoz, rögvest scannelt képeket tettek közzé a rajongói oldalakon, a fórumok forgalma pedig ugyancsak megélénkült a munka láttán. A nyugati mutációt csak jókora késéssel publikálták; Shirow ugyanis nem beszél angolul, szinte betegesen fél attól, hogy a fordítás során elvész valami a műből, ezért eleve gyanakvással övezi az idegen nyelvű kiadványokat. Szerződésében szigorú feltételeket szab, a manga tükrözéséhez (a japán képregényeket fordítva lapozzák!) sem járul hozzá, ezért a Dark Horse speciális, roppant körülményes szerkesztési technikát volt kénytelen alkalmazni, ami további időráfordítást követelt – a nyugati rajongók azonban így sem jártak rosszul, mert kiváló minőséget kaptak türelmükért cserébe.
Shirow a moziban, avagy mangából anime, oda és vissza. Kedvenc író-grafikusunk számára megadatott, hogy hozzá méltó zsenikkel dolgozhasson együtt, s bár a hírek szerint nem szokása túlzó mértékben belefolyni a produkciós munkálatokba, kiterjedt gonddal övezi gyermekei sorsát, és nagyon is figyelmezi a végeredményt. Legelőbb maga próbálkozott meg az adaptálással, egy korai munkáját, a Black Magic M-66-ot vitte vászonra még ’87-ben, de a végtermék nem felelt meg magas elvárásainak, így a továbbiakban lehasadt erről a szakmáról – belátta, hogy neki is akadnak fogyatékosságai. A Mamoru Oshii által dirigált Páncélba zárt szellemről (1995) már volt szerencsém értekezni a fent megnevezett cikkben, az eddig két szezont megért tévésorozat (GitS: Stand Alone Complex) kvalitásait nemkülönben méltatásra kerültek, de a mozifilm rég várt folytatása (GitS: Innocence, 2004) mindenképpen megérdemelne pár szép, elismerő szót. Akadnak kritikusok, kik túlbonyolítottnak, mesterkéltnek tartják az Ártatlanságot, s öncélúnak a filmben elhangzó terjedelmes filozófiai fejtegetéseket, de az alapanyag szálfinom szövésével, a kivitelezés vizuális pompájával szemben egyetlen érv sem áll meg. A második GitS mozifilmen súlyos éveket dolgozott a Mamoru Oshii által dirigált csapat, a vásznon pedig minden percnyi munka meglátszik: a figurák csodaszépek, a környezet kidolgozottsága példa nélkül áll, legfőképpen pedig, a modern technológiát nem parasztvakító vásári látványosságként alkalmazták, de a történet kiszolgálását tartották szem előtt. Mélyre, nagyon mélyre visz ez a film, mert eredeti és ijesztő dilemmák köré szövi a konfliktust (akarnak-e a bábok emberekké válni?), merészen megkérdőjelezi az emberi létezés felsőbbrendűségét, és nyugtalanító konzekvenciákkal szolgál – ritka ínyencfalat a gondolkodni sem rest s/f rajongók számára, akik nem a látványosan lángba boruló űrhajókat, hanem a technikai fejlődés emberi civilizációra gyakorolt hatását szeretik figyelmezni. Röviddel az Ártatlanság bemutatója után újabb, jóval könnyedebb adaptáció került mozikba (legalábbis a szerencsésebb országokban, mert a hazai forgalmazók kevésbé elkötelezettek Masamune Shirow munkássága iránt, érthetetlen módon még DVD-n sem hozzáférhetőek a filmográfia darabjai), mely a korai évek publikációit dolgozta fel. Shinji Aramaki (Bubblegum Crisis, 1987) az Almamagnak veselkedett neki, és készített delejesen szép mozit, mely a történetmesélés szempontjából ugyan a legkevésbé sem mondható experimentális jelenségnek, ellenben technikai részről cutting-edge minőségű, stílus és látvány szempontjából pedig szemkápráztató akciómulatság; köröket ver az amerikai animációkra, ráadásul némi erkölcsi és filozófiai tanulságot is sikerült rátornyozni az alapvetően kommerciális elgondolások mentén fogant anyagra. Szerencsére, készülhetünk a folytatásra, az Úr 2007. évében érdemes lesz betérni a moziba – feltéve, ha a kedves érdeklődő Ázsiában időzik éppen.
Amint az a fentiekből is kitetszik, a Shirow által készített képregényeket főként a gondosan kimunkált környezet, a pszichológiai szempontból is hiteles figurák, a körültekintően megkonstruált katonai robotok, a – minden másnál jelentősebb – részletek aprólékos kidolgozása, és a minőségi kivitelezés teszik egyedülálló mesterművekké. A jónevű névtelen legfontosabb szakmai titka, hogy magánemberként is érdeklődő, sokoldalú figura, nyitott szemmel jár-kél, füleit nem fogja be, a nyomtatott betűt sem kerüli. Élettan és orvostudomány, katonai szakirodalom, általános biológia, mitológia, teológia, harcművészet, filozófia, fegyverismeret, mindenhez ért valamelyest, széleskörű tájékozottsága pedig meglátszik a munkáin. Tudásszomja csillapíthatatlan, folytonosan tanul és kutat, kiváltképpen a rovarok izgatják: állítólag pókokat nevel, napi rendszerességgel fényképezi és videózza őket, ami a képregényekben szereplő robotok felépítésének és mozgásának tükrében korántsem tetszik légből kapott marhaságnak. Miként az sem elhanyagolható tény, hogy Masamune Shirow nem tekinti tökfejnek az olvasót, és nem debilizált célcsoportok számára ír: értelmes emberek számára alkot ő, feltételezve, hogy a közönség legalább annyira felkészült, mint saját maga. Az intelligens történetmesélés és a gondosan felépített környezet mellé betársuló szexualitás pedig olyanokat is megragad, akik kevéssé az intellektuális és morális tartalmat, mintsem inkább a bombajó hősnőket díjazzák: a csudaszép csajok a siker fontos komponensei, mert a kifent elme, a kiművelt stílus és a minőségi szexualitás roppant veszedelmes, ránézésre robbanó anyaggá vegyül.
Bár a Páncélba zárt szellem folytatását követően Masamune Shirow kissé szétforgácsolta tehetségét különféle munkák közt, szerencsére nyomtatásban is jelentek meg új anyagok, mint a skicceket és önálló képeket tartalmazó Neurohard, vagy az Intron Depot sorozat tételei. Sok felkérést elfogad és még többet visszautasít, mert továbbra is egymagában, munkatársak nélkül alkot (magatartása korántsem nevezhető általánosnak: Japánban gyakorta megesik, hogy két-három segédrajzoló támogat egy jól ismert művészt, értékes izommunkával segítve a hosszú sorozatokra szakosodott sztárrajzolókat, kik évi 400-500 oldalt is leadnak, persze pénzért, nagyon sokért). Emberünk az íráson, rajzoláson túl kophatatlan és fogyhatatlan agyú ötlet- és konceptgyárosként is aktív, a mütyürbiznisz fontos résztvevője; izgalmas figurákat kreál (főleg csajok) és szemkápráztató naptárakat készít, szerepjátékokhoz és videójátékokhoz tervez háttereket és konceptuális rajzokat, karaktereket és fegyvereket, tehát nem hagy időt az unalom számára. Tevékenysége szerteágazó, mégsem spórolja ki semmiből a munkát, neve garancia a minőségre, mert folyamatosan képes a megújulásra, mindig járatlan utakat keres, elmeháborodott technikai megoldásokkal kísérletezik és hajmeresztő váltásokat eszközöl.
Masamune Shirow munkáit jól ismerjük, ő maga azonban nem mutatkozik a nyilvánosság előtt. Interjút ötévente, ha vállal (akkor is zavarban van, gyakran szól furákat és neurotikusan belevihog a kérdésekbe, lehet, máig nem szokott hozzá a hírnévhez), komikettókon és más comics-találkozókon hivatalosan nem vesz részt, közreadott önarcképe Photoshoppal manipulált kreáció, a neten pedig egyetlen fotó lelhető fel, mely egy tévéinterjúból lett kilopva (talán hiteles, talán nem, éppenséggel belefér a svindli). A mester nem vállal nyilvános szerepléseket, de töretlenül ír és rajzol, ezért felettébb valószínű, hogy sem a grandiózus képregények sorozata nem fagy be, sem a pazar tételekből álló filmfolyam nem ért véget. Legutóbb meglebegtette az Appleseed 5 publikálásának lehetőségét, illetve további művészeti albumokról is beszélt; ki tudja, talán lesz belőle valami, talán nem, mert Shirow esetében bármi megtörténhet, még az ellenkezője is. Mindössze egyetlen dologban lehetünk biztosak: emberünk úgysem nyugodhat, a hosszú hallgatás pedig esetében mindig jó ómen, mert a mély csendre rendre bődületes minőségű, okos kiadványok következnek, melyek utat mutatnak az alkotók számára, és adaptációra csábítják Japán legkiválóbb filmeseit.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 993 átlag: 5.7 |
 |
|
