KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Nyilatkozat a Magyar Filmművészek Szövetségének XIII. Közgyűlése alkalmából
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Térerő Színház a filmbarlangban
• Horeczky Krisztina: Zérópont a Zónán belül Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Apák iskolája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Kriston László: Cobainesque Beszélgetés Gus Van Santtal

• Köves Gábor: A jövő mérnöke Wells-adaptációk
• Schubert Gusztáv: Marslakókra várva Média-frász
• Kömlődi Ferenc: A gyűlölet bolygói
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Ismeretlen szerző remekművei Masamune Shirow
• Kemény György: A vér színe Sin City mozgóképregény

• Varró Attila: Mese felnőtteknek Amerikai pornóklasszikusok
• Kubiszyn Viktor: A test démonai Nagisa Oshima: Az érzékek birodalma
• Zoltán Gábor: Metapornó Breillat női
FESZTIVÁL
• Báron György: Öreg város öreg fesztiválja Taormina
MULTIMÉDIA
• Fülöp József: Szellem a monitorból Top Talent Award 2005
KÖNYV
• Kelecsényi László: Formatan és stílustörténet Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
KRITIKA
• Schreiber András: Zombi-evolúció Holtak földje
• Kubiszyn Viktor: Érezd a ritmust Dig! - Ezt kapd ki!
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Hawaii, Oslo
• Vízer Balázs: Szerelmem nyara
• Susánszky Iván: Szahara
• Csillag Márton: Csontdaráló
• Mátyás Péter: Elszabott frigy
• Nevelős Zoltán: Sky kapitány és a holnap világa
• Greff András: Anyád napja
• Ardai Zoltán: Narco
• Parádi Orsolya: Jack és Rose balladája

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hawaii, Oslo

Bori Erzsébet

 

Megjöttek a norvégok, adja hírül a Hawaii, Oslo, akik nem nézhették tovább tétlenül a Dogmával szárnyra kapott svédek, dánok, sőt izlandiak sikereit. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Dogma (vagy ami mára megmaradt belőle) nem program, hanem az a filmcsinálási mód, ami eleve a skandinávok kezére áll. De akkor sem tévednénk nagyot, ha világlátásnak neveznénk. Nem számít, hány pontját tartják be, szegik meg a fogadalomnak, ők ezt a rokonszenvesen földközeli, (kis)ember-központú mozgóképet művelik sok érzelemmel, de soha nem szentimentálisan; komoly felelősséggel, de nem moralizálva. Nem áll messze az újabb brit film fősodrától, mégsem téveszthető össze vele. A kis különbségek teszik – hogy a moziban maradjunk.

Van aztán az a filmtípus – elég gyakori, de nem tudok róla, hogy volna külön neve –, amelyben több egymást nem ismerő szereplő sorsát gabalyítja össze a véletlen egy nap vagy éjszaka leforgása alatt. Többnyire érdekesek ezek a változatos epizódokból egybefűzött mozaikmozik, egy hátulütőjük van, hogy nehéz belőlük kijönni: ha az alkotók következetesek, nem zárhatják le mesterségesen, tetőponttal vagy csattanóval a történetet, így azzal fejeződnek be, hogy letelt a két óra és kifutott a muníció. (Megjegyzem, a nyitott véget mára sikerült teljesen diszkreditálni a moziban, ha ilyennel találkozunk, jobb esetben arra gyanakszunk, hogy a rendező nem tudott egyezségre jutni a kasszakulcs őrzőjével a nagyhalál kontra happy ending ügyében, rosszabb esetben retteghetünk, hogy már készül a folytatás.)

Erik Poppe e két vonal keresztmetszetében álló angyaltörténetet rendezett. Az Oslo fölött az égben is ketten vannak az angyalok, az egyik Vidar, az alvászavarban szenvedő elmeápoló, a másik egy néger kislány, aki éjszaka újságkihordó, nappal a templomi kórusban énekel. A segítségükre szoruló hősök: két elvadult kölyök; az anyjuk, aki tizenegy éve, a kisebbik fiú születése után elhagyta őket; egy magányos mentős, aki azt a feladatot kapja, hogy a munkaidő lejárta után is folytassa a mentést; Leon az elmeosztályról, aki a születésnapján találkozni készül régi, középiskolai szerelmével, Asével; Leon fivére, aki fegyveres rablásért ül, de a születésnapra eltávozást kap, amit szökéssel és bankrablással készül megünnepelni. Vidar megálmodja a bekövetkező szerencsétlenségeket, de hiába próbál közbelépni, csak annyit ér el, hogy végül már azt se tudja, nem az ő beavatkozása felelős-e a tragédiáért. A Hawaii, Oslo csomópontja egy éjszakai baleset: beteg csecsemőt szállító mentőautó halálra gázol egy esze nélkül rohanó férfit, és a tetthelyen összegyűlnek mind a figurák, akik egész nap egymást kergették, egymás vagy önmaguk előtt futottak. Az is kérdés, ki a halott, de van egy nagyobb kérdés is: ki dönti el, hogy ki marad életben?

Az epizódokat egy mindig új mintázatokba rendeződő kaleidoszkóp tarka forgataga választja el egymástól, míg az eleje és vége főcím madártávlata behozza azt a magasabb nézőpontot, ahonnét már értelmes rendnek és szép szabályszerűségnek látszik az, ami idelentről merő zűrzavar és vakeset. Ahonnét nézve van erkölcsi világrend, ami a szabad akaraton nyugszik; van kötött sors, de nincs eleve elrendelés. Mert lehetséges a megváltás, ha nem az égből várjuk, hanem mi választunk olyan utat, amelyen nem értelmetlen az életünk, sem a halálunk. A Hawaii, Oslót éppen az emeli ki a kisalakos mozaikfilmek sokaságából, hogy földönjárása közben is végig érzékeltetni tudja e magasabb szempont jelenlétét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8349