KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy tanév Hakkariban

Zalán Vince

 

Akik veszik a fáradságot és felütik a világatlasz megfelelő oldalait, hogy megkeressék a címben szereplő helységet, azok fölfedezhetik, hogy Hakkari körülbelül olyan távolságra van az Európát Ázsiával összekötő isztambuli hídtól, mint Budapest Párizstól. Afféle isten háta mögötti hely, melynek életét, és évszázados erkölcseit hozza elénk a kamera. És egy tanító munkáját a faluban, akinek nem az a legfőbb tulajdonsága, hogy műveltebb a többieknél, hanem az a meggyőződése, hogy a világ titkainak megismerése s a rácsodálkozás a természet szépségeire képes elviselhetővé varázsolni a szegénység magányosságát. Könnyű lenne tanárosan, pálcával rámutatni a rendező, Erden Kiral hagyományosan szerkesztett, kissé balladisztikusan hangszerelt filmjének a közállapotok feneketlen elmaradottságát, a felsőbb szervek rövidlátását leleplező képsoraiban a társadalomkritikai mondanivalóra. Csakhogy ez a film (sem) csupán esztétikai „képlet” Az aufklérista kioktatástól mentes rendezés ugyanis nem a társadalmi visszásságokat ostorozza elsősorban, nem rágja szánkba a nálunk is érvényes igazságot: az az ország, mely nem becsüli tanítóit, nem becsüli gyermekeit sem... (és folytathatnám tovább), hanem a maga sajátos filmes, ám végtelenül egyszerű módján megérezteti nézőivel, hogy – a társadalmi helyzettől majdhogynem független – az ember szuverenitásának „belső” felépítése korunk igazi vállalkozása, amiért is bizonyára többen lesznek a magyar mozilátogatók közt, kik „elővigyázatlanul” arra a furcsaságra ébrednek rá: Hakkari közel van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/01 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5644