KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/május
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág köszönetet mond
• N. N.: Alapítvány a Fészek Művészklubért
MAGYAR MŰHELY
• Ardai Zoltán: A máskéntfilmezők Műhely és idő
• Báron György: Mozimámor Belső mozi; 4, 6, 8
• Sipos Júlia: Túlélni a törpekort Beszélgetés a Stúdió vezetőivel

• György Péter: Szenvedély és erőszak Veszett a világ (Wild at Heart)
• Koltai Ágnes: Veszett a világ (Wild at Heart) David Lynch
• Kozma György: Csalárdabb a szív mindennél… Veszett a világ (Wild at Heart)
• Csejdy András: Mindhalálig duma Barry Gifford teremtményei
VÁROSVÍZIÓK
• Koltai Ágnes: A város filmje
• Dániel Ferenc: Nyakunkon maradt örökség Nagyvárosi képzelet
• Tillmann József A.: A változás vadona Városi lapok a Nomádok Könyvéből
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Főtt agyak Skolimowski anno...
• N. N.: Jerzy Skolimowski filmjei
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Ferreri medvéje Berlinale
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Önmagunk túszaiként Isten hátrafelé megy
• Spiró György: Protkó Sztálin menyasszonya
• Molnár Gál Péter: Lázár vagyok a csókok lakomáján Cyrano de Bergerac
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A halál keresztútján
• Koltai Ágnes: A zöldfülű
• Hegyi Gyula: A kézilány meséje
• Békés Pál: Képeslapok a szakadékból
• Székely Gabriella: Bármerre jársz
• Tamás Amaryllis: Bizánci tűz
• Békés Pál: Ébredések
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: A nőnemű revolver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ébredések

Békés Pál

 

Az amerikai egészségügyi filmiskola legújabb alkotása minden tekintetben megüti elődei mércéjét. Otrombaság volna kötekedni azzal az alkotói szándékkal, amely egy gyógyíthatatlan beteg meg-gyógyítására tett kísérlet hősiességében fogalmazza meg az emberi küzdés alapképletét. Méltatlan az irónia, ízléstelen a fölényeskedés – az ítész kezében nem marad egyéb, mint a tisztelegve meghajtandó zászló rúdja – azt markolhatja. A néző keze úgyszintén foglalt, könnyáztatta papírzsebkendőket gyürkél.

Penny Marshall filmje javarészt a Mégis, kinek az élete? illetve az Esőember nyomdokain jár. A sztárok sem kisebbek, mint az utóbbiban: Robin Williams és Robert de Niro kettőse elsőrangú. A filmmese valóságos történetre épül: a húszas évek titokzatos agyhártyagyulladás-járványának maradványa, a tucatnyi katatón élőhalott egy szívósan kísérletező orvos fölfedezése révén egy nyárra megelevenedik, majd visszahull korábbi roncs-állapotába. A film orvosi demonstrációk és kísérletek, a gyógyító folyamat különféle fázisainak rögzítése végett készített fényképek és videók sorával igyekszik fönntartani a tárgyilagosság látszatát, mindezt azonban a minél szakszerűbb – habár mértéktartó – szívfacsarás érdekében. A legmesszebbre vezető, és az alaphelyzetből logikusan következő kérdéseket – ha e három hónap az élet s a többi csak növényi vegetálás, akkor vajon álom-e az élet, s nem csupán egynyári álomra ébrednek-e a holtak? – a film elkerüli. Kár. Ám tisztességtelen volna azt kérni számon, amivel a rendező nem kívánt foglalkozni. Ő ugyanis a küzdést állítja a középpontba. A Robin Williams alakította magányos és magának való orvos göcsörtös és reménytelennek tetsző küzdelmét, mely végül – ha időlegesen is – elvezet ahhoz, amit a rémült ügyeletes nővér úgy fogalmaz: – Jöjjön doki! Csoda történt! Egy kibaszott csoda!

Az egyik zárójelenetben az orvos a tanulságokat foglalja össze szónoklat formájában. A szeme fényük, suta, köpcös figurája átszellemül. A klasszikus humanista értékek tömör, hollywoodias rezüméjét kapjuk ehelyt, középpontban az emberi érintés gyógyereje, a háttérben, a szószék mögött a csillagos-sávos lobogó. Vörös farok ez a javából, vörösebb már nem is lehetne. Csak talán a színe más. – Nem. Alaposabban meggondolva a dolgot: még az sem más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4129