KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Guglielmo Biraghi (1927–2001)
• (X) : 2001: science+fiction/tudomány és fikció

• Schubert Gusztáv: Sorskereskedők Igazság-bulvár
• Székely Gabriella: Semmi politika, filmesek vagyunk! Beszélgetés a dokumentumfilmezésről
• Bori Erzsébet: Megcsalatva Gyerekek – Koszovo 2000
• Dániel Ferenc: Az emberek szörnyülködnek, hurcolkodnak A részlet hatalma
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Rövidsarok Kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Háromezer méteres kép Beszélgetés Szécsényi Ferenccel

• Zalán Vince: Steven Soderbergh bukfencei Avantgard megvilágosodás
• Pápai Zsolt: Egyszemélyes Amerika Schizopolis
• Gelencsér Gábor: Drogma Traffic
• Varró Attila: Nosferatu árnyéka Vampiria
• N. N.: A vámpírfilm évszázada
• Hungler Tímea: Ördöggel cimborálva Dario Argento gótikája
• Kovács Marcell: Mösziő Ordas Mélyen az erdőben; Farkasok szövetsége
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Animáció az Óperenciás tengeren túl Észak-amerikai rajzfilmek
KRITIKA
• Varga Balázs: A múlt idő jele Sacra Corona
• Csengery Kristóf: Halálnak halála A csodálatos mandarin
• Ágfalvi Attila: Szapolyai, a dobrudzsai villanyszerelő Ennyiből ennyi
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: A sziget foglya
• Békés Pál: Patkánymese
• Bikácsy Gergely: Az élet csodái
• Kömlődi Ferenc: A mexikói
• Kúnos László: Miss Julie
• Köves Gábor: 15 perc hírnév
• Elek Kálmán: A pók hálójában
• Kézai Krisztina: Húgom, nem húgom
• Strausz László: Talpig majom
• Tamás Amaryllis: Lábad között
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hamis(h)

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ennyiből ennyi

Szapolyai, a dobrudzsai villanyszerelő

Ágfalvi Attila

Erdélyi falu a rendszerváltást követő zűrzavarban. Maár Gyula filmje Csiki László novellájából készült.

 

Lehet vitatkozni azon, hogy érdekes történeteket filmre vinni mennyire ósdi vagy éppen hipermodern dolog. A közelmúlt erőteljes, sokatmondó, árnyalt történeteit megtalálni viszont számomra kétségbevonhatatlan érdem, hiszen nehéz túllépni a közhelyeken, a múló pillanat hőseinek gyorsan fakuló csillogásán; ami ma fontosnak tűnik, holnap már szinte érthetetlenül semmitmondó, az „örök érvényű” viszont gyakran a kortárs szemnek megláthatatlan dolgokban rejtőzik. Némileg kivétel ez alól a szabály alól a rendszerváltásnak nevezett furcsa időszak, amikor mindenki úgy érezte, „történelmi időket élünk”, és a kor csak úgy ontja magából a felemelő, drámai, aztán egyre inkább tragikomikus, s a végén már bohózatba hajló történeteket. Milyen különös, hogy ennek ellenére nem születtek emlékezetes könyvek, filmek ezekről az évekről – és milyen kár, hogy ezt a közhelyet az Ennyiből ennyi sem cáfolja: ez a film ugyanis lehetett volna szikrázó kivétel; az alapanyag, a jó történet mindenesetre megvolt hozzá.

Erdély, 1990, ahogyan azt Maár Gyula filmjének alcíme is jelzi. Csinos, ifjú hölgy olvasgatja az Olcsó Könyvtár egyik Krúdy-kötetét omladozófélben lévő házában, fel-felnevet a Szapolyairól szóló részeken. Ő maga is Szapolyai: bárónő, aki a kárpótlás során kaphatta vissza családja hajdani birtokát. A faluban ellentmondásos érzelmekkel fogadják: van, aki fél tőle, van, aki vagyonára tör, van, aki egyszerűen csak gyűlöli. Sanyi, a falu erős embere, amolyan igazi helyi bunkó (foglalkozását tekintve mérnök), nemes egyszerűséggel közli vele, miközben háza kulcsait szolgáltatja vissza neki: visszajön ő még, hiszen a dolgok rendje az, hogy a környék „legizgalmasabb nője és legfontosabb férfija” együtt éljen; méghozzá, valami különösen torz logika szerint, nem is érdekből, hanem szerelemből. A falu feletti anyagi uralom megszerzésére törekszik Kisnagy is (Kovács Lajos lendületes, kovácslajosos alakítása), akinek nagyapjáé volt itt minden, a mozitól a kocsmáig, ahogyan azt kamasz fia fejébe is próbálja (a szó szoros értelmében) beleverni. A fiú azonban éjjelente inkább a bárónőt lesi, akibe nem is titkoltan szerelmes, olyannyira, hogy még a falurádióban is közhírré teszi: aki otthonában a báróéktól annak idején eltulajdonított holmit őriz, az haladéktalanul szolgáltassa vissza. S a falusiak, akik pedig semmilyen rokonszenvet nem mutatnak a bárónő családja iránt, szó nélkül viszik vissza a széthordott bútorokat, tárgyakat, könyveket. Hiszen ahogyan a tanító mondja a kocsmában: az itteni embereknek mindig szükségük volt arra, hogy megmondják nekik, mit tegyenek. Régen a báró parancsolt itt, aztán a téeszelnök, a párttitkár; mit számít, hogy kicsoda; még az sem fontos, ha igaz, amit beszélnek, hogy a bárónő nem is Szapolyai, hiszen ez a család évszázadokkal ezelőtt kihalt, az öreg bárónak sem ez volt a családneve. Ráadásul egy titokzatos autós egy nap egy román kislányt tesz ki a bárónő házának udvarán; kiderül, a lánya jött meg Dobrudzsából, és egy szót sem beszél magyarul. Hogyan lehetne egy ilyen nő igazi Szapolyai?! Úgy, hogy mi annak mondjuk, adja meg a választ a falu fontosabbik, kocsmába járó fele, Sanyi hathatós közbenjárására, mely némi üvöltözésből és ingyenpiából áll. S miután az intrikus Kisnagyot szerencsésen megüti a guta, valamint Sanyi rituális medveöléssel bizonyítja hatalmát és mellékesen érzelmei hevét, be is következik az általa megjósolt vég, a bárónő és az erős ember gyertyafényes násza. A kamasz pedig, „én leszek a legnagyobb csaló”-felkiáltással, világgá rohan.

Talán ebből a vázlatos tartalmi kivonatból is kiderül, Maár Gyula kiváló nyersanyagból dolgozhatott: Csiki László története tökéletes helyzet- és emberismeretről tanúskodik, és minden keserűsége ellenére a tipikusan kelet-európai groteszk elemeket sem nélkülözi. Remek például, amikor két csaló érkezik a bárónőhöz, mondván, ők is Szapolyaiak, a ceglédi ágból. A kisasszonynak a szeme sem rebben a nyilvánvaló hazugságra: nemes egyszerűséggel közli velük, ez lehetetlen, hiszen a Szapolyaiaknak már akkor sem volt ceglédi ága, amikor még létezett a család, így meg pláne nem, hogy réges-rég kihaltak… S mikor legfőbb rosszakarója, a házában lakó, s éppen ezért általa létében fenyegetett öregasszony megkérdezi, hát az meg hogyan lehet, hogy a lánya egy szót sem hajlandó mondani magyarul, nevetve feleli: úgy, hogy az apja egy dobrudzsai villanyszerelő, mert miért ne lehetne manapság egy Szapolyai éppen dobrudzsai villanyszerelő... A lehetőség tehát megvolt arra, hogy végre a közelmúltról is egy érdekes, értékes film szülessék; ami létrejött, abból viszont hiányzik a filmteremtő képzelet, az alkotó lendület, fantázia, látásmód – fáradt egyhangúsággal peregnek az érdektelen beállítások, az üresen kongó mondatok, a semmibe szálló monológok. Van azért egy nyúlfarknyi jelenet, mely hirtelen élettel telik meg: Sanyi, amolyan falusi bika módjára, egy éppen csak nővé serdült kamaszlányt egy Edda-lemez (meg egy pesti út) ígéretével gyűr maga alá, jóformán az árokparton, hogy aztán csalódottan állapítsa meg, a friss hús bizony már ugyancsak másodlagos frissességű. A lány, miután kinevette naiv feltételezéséért, hogy még szűz volna, közli vele, gondolta, hogy nem kapja meg az Edda-lemezt, és Budapestre sem mennek el. A kérdésre pedig, hogy akkor miért is hagyta magát az erdőbe csalni, azt válaszolja, ki tudja, mennyire őszintén: hiszen itt úgyis az történik, amit maga akar. Sajnos, ez a ravaszul ellentmondásos, pimaszul hiteles jelenet eléggé társtalan a filmben. A néző végül csak úgy jár, ahogy a lány is: film helyett csak annak ígéretét kapja, és még csak nem is élvezi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/06 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3343