|
|
|
Streamline MoziA dicsőség órájaNagy V. Gergő
The Small Back Room – brit, 1949. Rendezte: Michael Powell. Írta: Nigel Balchin művéből Emeric Pressburger. Kép: Christopher Challis. Zene: Brian Easdale. Szereplők: David Farrar (Rice), Kathleen Byron (Susan), Jack Hawkins (Waring), Leslie Banks (Holland). Gyártó: The Archers. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 106 perc. A klasszikus filmművészet időszaka a sérültek és kriplik kora volt: a két világháború példátlan mennyiségű férfit fosztott meg valamelyik testrészétől, és legtöbbször a lábától. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy a klasszikus moziban furtonfurt feltűnnek a problémás lábú férfiak, s ügyetlen lépteikkel a modern világban tévelygők bizonytalanságát fogalmazzák meg. Az érzéketlen üzletember bénultsága Az élet csodaszépben, a Ragyogás a fűben kurvázást dicsőitő apjának sántasága, vagy a Harminc másodperc Tokió fölött amputálás-jelenete mind a férfiasság fenyegető kríziséről mesélnek egy-egy hőstörténet hátterében. Beszédes, hogy a huszadik század első felének egyik jellemző képtípusa – az amerikai plán – térdből levágja a lábakat, és ezzel mintegy kirántja a biztos talajt a karakterek alól. Ennek a talajvesztettségnek A dicsőség órája a legnemesebb angol tanulmánya. Michael Powell és Emmerich Pressburger szikár háborús drámája a rosszkedvűen bicegő tűzszerészről szól, aki német bombákat próbál hatástalanítani, de leginkább csak szépséges barátnőjét kínozza a lába elvesztése miatt. „Miért nem veszed le?” – kérdezi az angyalarcú nő a film első premier plánjában, és nem a nadrágra, hanem a műlábra gondol: az eltorzult arcú férfi pedig képtelen válaszolni neki. Powell és Pressburger a sebzett férfilélek fájdalmát cizellálja másfél órán át: a kamera hosszú lépcsőkön követi a hős csoszogását, később a táncklubban fürkészi a mentegetőzését, majd egy vadul expresszionista magánszámban mutatja meg az alkohol utáni vágy mélységeit. A dicsőség órái a realista szürkeséget a legvadabb stilizációval állítja szembe, és a stílus feszültségével is a főhős belső konfliktusát közvetíti. A vívódó férfi ábrázatát rendre kontrasztos fények és árnyékok szelik keresztül, hogy aztán a fináléban végleg beragyogja az ártatlan nő világító arca: mikor elbánik a fallikus bombával és legyőzi önmagát, végre megtérhet a fényhez a sötét kísértések elől.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
