KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
   2022/január
MAGYAR PANTHEON
• Tompa Andrea: Meztelen arccal Törőcsik Mari a színpadon
• Kelecsényi László: „Csoda, hogy élek” Beszélgetés Törőcsik Marival
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
• Soós Tamás Dénes: A fogyasztók öntudatra ébredése Kerekasztal-beszélgetés a közösségi médiáról
• Kovács Gellért: Farkas a cseten Csapda a neten
• Sós Áron Árpád: A social media hatalma Clickbait
ÚJ RAJ
• Bartai Dóra: Az érzékenység monopóliuma Mia Hansen-Løve
KORTÁRS DALLAMOK: FILMMUSICAL
• Alföldi Nóra: „Evvel a dalban mondom el” Művészfilmes musicalek
• Varró Attila: Színes nyomor New York-i musicalek
• Déri Zsolt: Szikraszilárdság The Sparks Brothers
• Vincze Teréz: Nyolc óra Beatles The Beatles: Get Back
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Méhek és földrengések Minimalista horror-zene
ANIMÁCIÓ
• Pauló-Varga Ákos: Terhelt viszonyok Primanima 2021
• Kránicz Bence: Toldi szelleme Jankovics Marcell: Toldi
TÉVÉSOROZATOK
• Hegyi Gyula: A múlt utóélete Orosz történelmi tévésorozatok
• Teszár Dávid: Adósrabszolgák viadala Hwang Dong-hyuk: Nyerd meg az életed
DOKU-ZÓNA
• Boronyák Rita: A szabadság színei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál
• Bartal Dóra: Női terekben Beszélgetés Kőrösi Mátéval
• Margitházi Beja: Nem harcolni nem lehet Franz Böhm: Dear Future Children
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Trauma és bosszú Sitges
• Bakos Gábor: A képpé vált látvány Szolnok
KÖNYV
• Fekete Tamás: Alfred Hitchcock tizenkét élete Alfred Hitchcock bemutatva
• Endrényi Krisztina: Iustitia és a múzsák Film és jog a gyakorlatban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fóbia mögötti vágy Jane Campion: A kutya karmai közt
KRITIKA
• Baski Sándor: Kapcsolatok Oslóban Joachim Trier: A világ legrosszabb embere
• Fekete Tamás: Kiskarácsony Tiszeker Dániel: Nagykarácsony
• Gyenge Zsolt: Önző férfiak Beszélgetés Lőrincz Nándorral és Nagy Bálinttal
MOZI
• Rudas Dóra: Az örökbeadás
• Gyenge Zsolt: Legjobb tudomásom szerint
• Bárány Bence: Richard király
• Pozsonyi Janka: Aline – A szerelem hangja
• Kovács Kata: Mézes szivar
• Huber Zoltán: Családi testcsere
• Benke Attila: Az oltalmazó
• Kovács Gellért: A Gucci-ház
• Herczeg Zsófia: Encanto
STREAMLINE MOZI
• Roboz Gábor: Az apa
• Baski Sándor: Rajongás
• Huber Zoltán: Stillwater
• Pethő Réka: Louis Wain
• Lichter Péter: A világítótorony
• Nagy V. Gergő: A dicsőség órája
• Varró Attila: A hazug lány
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

A dicsőség órája

Nagy V. Gergő

The Small Back Room – brit, 1949. Rendezte: Michael Powell. Írta: Nigel Balchin művéből Emeric Pressburger. Kép: Christopher Challis. Zene: Brian Easdale. Szereplők: David Farrar (Rice), Kathleen Byron (Susan), Jack Hawkins (Waring), Leslie Banks (Holland). Gyártó: The Archers. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 106 perc.

 

A klasszikus filmművészet időszaka a sérültek és kriplik kora volt: a két világháború példátlan mennyiségű férfit fosztott meg valamelyik testrészétől, és legtöbbször a lábától. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy a klasszikus moziban furtonfurt feltűnnek a problémás lábú férfiak, s ügyetlen lépteikkel a modern világban tévelygők bizonytalanságát fogalmazzák meg. Az érzéketlen üzletember bénultsága Az élet csodaszépben, a Ragyogás a fűben kurvázást dicsőitő apjának sántasága, vagy a Harminc másodperc Tokió fölött amputálás-jelenete mind a férfiasság fenyegető kríziséről mesélnek egy-egy hőstörténet hátterében. Beszédes, hogy a huszadik század első felének egyik jellemző képtípusa – az amerikai plán – térdből levágja a lábakat, és ezzel mintegy kirántja a biztos talajt a karakterek alól.

Ennek a talajvesztettségnek A dicsőség órája a legnemesebb angol tanulmánya. Michael Powell és Emmerich Pressburger szikár háborús drámája a rosszkedvűen bicegő tűzszerészről szól, aki német bombákat próbál hatástalanítani, de leginkább csak szépséges barátnőjét kínozza a lába elvesztése miatt. „Miért nem veszed le?” – kérdezi az angyalarcú nő a film első premier plánjában, és nem a nadrágra, hanem a műlábra gondol: az eltorzult arcú férfi pedig képtelen válaszolni neki. Powell és Pressburger a sebzett férfilélek fájdalmát cizellálja másfél órán át: a kamera hosszú lépcsőkön követi a hős csoszogását, később a táncklubban fürkészi a mentegetőzését, majd egy vadul expresszionista magánszámban mutatja meg az alkohol utáni vágy mélységeit. A dicsőség órái a realista szürkeséget a legvadabb stilizációval állítja szembe, és a stílus feszültségével is a főhős belső konfliktusát közvetíti. A vívódó férfi ábrázatát rendre kontrasztos fények és árnyékok szelik keresztül, hogy aztán a fináléban végleg beragyogja az ártatlan nő világító arca: mikor elbánik a fallikus bombával és legyőzi önmagát, végre megtérhet a fényhez a sötét kísértések elől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/01 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15219