|
|
|
MoziPalm SpringsAndorka György
Palm Springs – amerikai, 2020. Rendezte: Max Barbakow. Írta: Andy Siara. Kép: Quyen Tran. Zene: Matthew Compton. Szereplők: Cristin Milioti (Sarah), Andy Samberg (Nyles), J.K. Simmons (Roy), Meredith Hagner (Misty), Peter Gallagher (Howard). Gyártó: FilmNation Entertainment / Limelight Productions / Lonely Island Classics. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 90 perc. A nyári kánikula közepén, amikor a félig helyrezökkent világban a karantén-napok rituáléi még élénken élnek az emlékezetünkben, a Palm Springs amolyan üdítővel felöntött tömény piaként hat, amely az édeskés kortyok csalóka előőrse után csak később üt be igazán. A COVID-időszakra véletlenségből tökéletesen időzített filozofikus romkom mintha csak metakommentárt szeretne fűzni az „időhurokban rekedt karakterek” történetsémájához (Idétlen időkig, Mielőtt elmegyek, Boldog halálnapot), és bár egyes aspektusaiban megragad a járt úton, sok szempontból egészen eredeti módon kezeli témáját. Remek húzás, hogy az ismétlés tárgya ezúttal egy esküvő napja – a képmutatás és számvetés terepe, az új kezdet és a ciklikusság szimbóluma egyszerre. Főhősnőnk itt a násznép egy másik tagjának személyében kapásból kalauzt kap az örökkévalóságba, és őslakos társa rezignált tekintetétől követve járja végig a szokott ösvényt: a hedonista eszképizmust szükségszerűen követi a depresszió és a nihil, és persze felmerül a kérdés, mi tartja össze a társadalmat, ha nincs következménye tetteinknek? Bár sok mindent cinikusan elviccel, a film itt meglepően fajsúlyos állítást tesz: ha a lét elviselhetetlenül könnyű, a fájdalom marad az egyetlen valóság – így, ha az erkölcsnek keresünk kiinduló axiómát, az nem nagyon lehet más, mint hogy minimalizáljuk a másoknak okozott szenvedést. Az időhurkot purgatóriumként kezelő spirituális allegóriákra adott naturalista választ végigvíve pedig váratlan slusszpoénnal áll elő: éppen az intertextuális beágyazottság miatt lesz végtelenül mulatságos a csavar, hogy a szabadulás itt végül nem megváltást hozó jócselekedetek, hanem a „dobozon kívüli” gondolkodás jutalma. Ecce homo: korábban senkinek se jutott eszébe, hogy a kéretlen örök élet alatt akár zsenivé is lehet válni – ha a világegyetem kiszúrt velünk, akkor hekkeljük meg, és a hajunknál fogva húzzuk ki magunkat a slamasztikából?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
