KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/szeptember
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Örök varázs Tóth János kinematográfus – 1. rész
• Horányi Péter: Az objektív személyessége Rendezői jelenlét a dokumentumfilmben
• Somlyai Fanni: Közönyös ügyeink Párhuzamos montázs: Cséplő Gyuri // Csak a szél
• Soós Tamás Dénes: „Mosolygós film lett” Beszélgetés Lakos Nórával
A TÖRTÉNELEM ÁRNYÉKÁBAN
• Várkonyi Benedek: A történelem unokája Beszélgetés Sipos Józseffel
• Soós Tamás Dénes: Emlékezetmítoszok Beszélgetés Hatos Pál történésszel
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Seeßlen Georg : A csodás játékrontó Rainer Werner Fassbinder
NEMEK HARCA
• Vajda Judit: Gender és groteszk Marco Ferreri filmjei a MeToo tükrében
• Varró Attila: Gyengébb igen Rendőrnők és homme fatalok
• Varga Zoltán: Végső állomás: Hårga Kultmozi: Fehér éjszakák
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Lángolva buknak alá az angyalok James O’Barr: A holló
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Boldogtalan ifjúság Jan Komasa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Gyászmunka Pintér Judit és Kincses Károly (szerk.): Sára Sándor
MAGYAR RÖVIDFILMEK
• Szivák Bernadett: Álmokfutás Beszélgetés Vigh Bálinttal
• Szivák Bernadett: Rododendron Beszélgetés Kovács Leventével és Törcsi Leventével
TELEVÍZÓ
• Fekete Tamás: Nagy-Oroszország Nagy Katalin tévésorozatok
KÍSÉRLETI MOZI
• Szász Csongor: „Nincs értéktelen kép” Beszélgetés Lichter Péterrel
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Szív és vese Buvári Tamás: Magdolna
• Schubert Gusztáv: A szelídek ereje Beszélgetés Buvári Tamással
• Fekete Tamás: Betörni a profik közé Lóth Balázs: Pesti balhé
• Kovács Bálint: A felszín túszai Niels Arden Oplev – Anders W. Berthelsen: Daniel
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Természetes fény Terrence Malick: A Hidden Life
MOZI
• Kovács Kata: Made in Italy
• Andorka György: Palm Springs
• Kovács Gellért: #kövessbe
• Fekete Tamás: Patthelyzet
• Alföldi Nóra: A herceg utazása
• Huber Zoltán: Sosem késő
DVD
• Varga Zoltán: Vámpírok bálja
• Kovács Patrik: A hazugság művészete
• Benke Attila: Taxisofőr – Jubileumi változat
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Egerek és emberek

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Palm Springs

Andorka György

Palm Springs – amerikai, 2020. Rendezte: Max Barbakow. Írta: Andy Siara. Kép: Quyen Tran. Zene: Matthew Compton. Szereplők: Cristin Milioti (Sarah), Andy Samberg (Nyles), J.K. Simmons (Roy), Meredith Hagner (Misty), Peter Gallagher (Howard). Gyártó: FilmNation Entertainment / Limelight Productions / Lonely Island Classics. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 90 perc.

 

A nyári kánikula közepén, amikor a félig helyrezökkent világban a karantén-napok rituáléi még élénken élnek az emlékezetünkben, a Palm Springs amolyan üdítővel felöntött tömény piaként hat, amely az édeskés kortyok csalóka előőrse után csak később üt be igazán. A COVID-időszakra véletlenségből tökéletesen időzített filozofikus romkom mintha csak metakommentárt szeretne fűzni az „időhurokban rekedt karakterek” történetsémájához (Idétlen időkig, Mielőtt elmegyek, Boldog halálnapot), és bár egyes aspektusaiban megragad a járt úton, sok szempontból egészen eredeti módon kezeli témáját.

Remek húzás, hogy az ismétlés tárgya ezúttal egy esküvő napja – a képmutatás és számvetés terepe, az új kezdet és a ciklikusság szimbóluma egyszerre. Főhősnőnk itt a násznép egy másik tagjának személyében kapásból kalauzt kap az örökkévalóságba, és őslakos társa rezignált tekintetétől követve járja végig a szokott ösvényt: a hedonista eszképizmust szükségszerűen követi a depresszió és a nihil, és persze felmerül a kérdés, mi tartja össze a társadalmat, ha nincs következménye tetteinknek? Bár sok mindent cinikusan elviccel, a film itt meglepően fajsúlyos állítást tesz: ha a lét elviselhetetlenül könnyű, a fájdalom marad az egyetlen valóság – így, ha az erkölcsnek keresünk kiinduló axiómát, az nem nagyon lehet más, mint hogy minimalizáljuk a másoknak okozott szenvedést. Az időhurkot purgatóriumként kezelő spirituális allegóriákra adott naturalista választ végigvíve pedig váratlan slusszpoénnal áll elő: éppen az intertextuális beágyazottság miatt lesz végtelenül mulatságos a csavar, hogy a szabadulás itt végül nem megváltást hozó jócselekedetek, hanem a „dobozon kívüli” gondolkodás jutalma. Ecce homo: korábban senkinek se jutott eszébe, hogy a kéretlen örök élet alatt akár zsenivé is lehet válni – ha a világegyetem kiszúrt velünk, akkor hekkeljük meg, és a hajunknál fogva húzzuk ki magunkat a slamasztikából?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14661