KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/szeptember
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Örök varázs Tóth János kinematográfus – 1. rész
• Horányi Péter: Az objektív személyessége Rendezői jelenlét a dokumentumfilmben
• Somlyai Fanni: Közönyös ügyeink Párhuzamos montázs: Cséplő Gyuri // Csak a szél
• Soós Tamás Dénes: „Mosolygós film lett” Beszélgetés Lakos Nórával
A TÖRTÉNELEM ÁRNYÉKÁBAN
• Várkonyi Benedek: A történelem unokája Beszélgetés Sipos Józseffel
• Soós Tamás Dénes: Emlékezetmítoszok Beszélgetés Hatos Pál történésszel
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Seeßlen Georg : A csodás játékrontó Rainer Werner Fassbinder
NEMEK HARCA
• Vajda Judit: Gender és groteszk Marco Ferreri filmjei a MeToo tükrében
• Varró Attila: Gyengébb igen Rendőrnők és homme fatalok
• Varga Zoltán: Végső állomás: Hårga Kultmozi: Fehér éjszakák
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Lángolva buknak alá az angyalok James O’Barr: A holló
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Boldogtalan ifjúság Jan Komasa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Gyászmunka Pintér Judit és Kincses Károly (szerk.): Sára Sándor
MAGYAR RÖVIDFILMEK
• Szivák Bernadett: Álmokfutás Beszélgetés Vigh Bálinttal
• Szivák Bernadett: Rododendron Beszélgetés Kovács Leventével és Törcsi Leventével
TELEVÍZÓ
• Fekete Tamás: Nagy-Oroszország Nagy Katalin tévésorozatok
KÍSÉRLETI MOZI
• Szász Csongor: „Nincs értéktelen kép” Beszélgetés Lichter Péterrel
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Szív és vese Buvári Tamás: Magdolna
• Schubert Gusztáv: A szelídek ereje Beszélgetés Buvári Tamással
• Fekete Tamás: Betörni a profik közé Lóth Balázs: Pesti balhé
• Kovács Bálint: A felszín túszai Niels Arden Oplev – Anders W. Berthelsen: Daniel
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Természetes fény Terrence Malick: A Hidden Life
MOZI
• Kovács Kata: Made in Italy
• Andorka György: Palm Springs
• Kovács Gellért: #kövessbe
• Fekete Tamás: Patthelyzet
• Alföldi Nóra: A herceg utazása
• Huber Zoltán: Sosem késő
DVD
• Varga Zoltán: Vámpírok bálja
• Kovács Patrik: A hazugság művészete
• Benke Attila: Taxisofőr – Jubileumi változat
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Egerek és emberek

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Terrence Malick: A Hidden Life

Természetes fény

Lichter Péter

Malick új ciklusát a lírai szerkesztésmód teszi izgalmassá.

 

Az utóbbi közel egy évtizedben a nemzetközi filmkritika általában csak értetlenkedve vakarta a fejét Terrence Malick legfrissebb munkái láttán. A Hollywoodi Reneszánsz alkonyán induló (Sivár vidék, Mennyei napok), majd húsz év alkotói szabadság után a kilencvenes évek végén visszatérő (Őrület határán, Új világ) rendező valóban a godard-i radikalizálódás útját választotta. A 2011-es Az élet fája volt az első komolyabb ellépés a hagyományos dramaturgiától, de itt még leginkább csak a nevezetes filmközepi, absztrakcióval megbolondított „teremtés-szekvencia” volt a legszámottevőbb határsértés. A legendásan lassan dolgozó Malick ezután mintha be akarta volna hozni a lemaradását: 2011 óta annyi filmet rendezett, mint Az élet fáját megelőző három évtizedben összesen. A turbó fokozatra kapcsolt munkasebességen túl leginkább az új ciklus filmjeinek formanyelve keltett feltűnést: a To the Wonder (2012) szerelmi háromszög-melodrámája még csak ízlelgette a töredékes, szeriális szerkesztésben rejlő lehetőségeket, a Knight of Cups (2015) és a Daltól dalig (2017) azonban már az experimentális film határát súrolva „mesélt” a kortárs szórakoztatóipar elidegenedett világáról. Nem mintha a korábbi filmek annyira klasszicizálóak lettek volna: Malick már a kezdetektől előszeretettel hajlította az elbeszélést, lírai passzázsok (Sivár vidék), váratlanul előtörő, motiválatlan emlékképek (Őrület határán) vagy a narratívát fellazító tájképek (Új világ, Őrület határán, Mennyei napok) formájában. A legfrissebb filmjeiben „csak” annyi történt, hogy a stílusában eleve belekódolt lírai szerkesztésmódot a maximumra csavarta, amivel a történetmesélés háttérbe szorult: ezzel a határsértő gesztussal viszont Malick számos rajongót veszített (a jelen sorok írója nem tartozik közéjük).

A rendező legújabb filmjét, az A Hidden Life-ot egyfajta „vissza-klasszicizálódásként” ünnepelte a Cannes-i bemutatója után a kritika. Az nyilvánvaló, hogy a Daltól dalig vad kollázsesztétikájához képest az A Hidden Life sokkal inkább egyenes vonalú, lekerekített szerkezetű film, ám Malick csak az elbeszélés követhetőségében engedett a nézőnek, valójában az életművének legnehezebb, legfelkavaróbb filmjét alkotta meg. A közel háromórás történelmi film egy lelkiismereti okokból parancsmegtagadó osztrák férfi, Franz Jägerstätter (August Diehl) tragikus történetét meséli el. Jägerstätter azzal követett el jóvátehetlen bűnt, hogy nem volt hajlandó Adolf Hitlerre felesküdni: ez a kiállás az életébe került.

Malick aprólékos türelemmel mutatja be azt a folyamatot, amin keresztül a férfi, illetve a felesége (Valerie Pachner) végig ment: először a falubeli szomszédok, a polgármester közgyűlölete és kiközösítő gesztusai, majd a bebörtönzés, a megaláztatás és végül a kivégzés. Malick a kedvenc formai eszközeit, a narrációt, illetve a töredékes jelenetszerkesztést megtartva arra kényszeríti a nézőt, hogy a főszereplő szemén keresztül lássa a világot: a nagylátószögű optikával felvett közelik és a realisztikus hangi világ érzéki (és időnként végtelenül kényelmetlen) közelségbe hozzák a feldúlt, gyűrött arcokat, a felszántott földet, a szalmabálák illatát vagy éppen a mindent átjáró, szinte tapinthatóvá tett fényt, ami a film egyik központi motívuma. Malick életművét végig kísérte a természet és az emberi civilizáció (minimum ellentmondásos) kapcsolata, ez itt sincs másképpen: mintha az Őrület határán és az Új világ európai verzióját látnánk, ahol az ember már nem a tőle távoli természetet, hanem önmaga lényegét, az empátiát és az elfogadást számolja fel.

 

A HIDDEN LIFE – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Terrence Malick. Kép: Jörg Widmer. Zene: James Newton Howard. Szereplők: August Diehl (Franz), Valerie Pachner (Franziska), Michael Nyquist (Fliessen), Matthias Schoenaerts (Herder), Bruno Ganz (Lueben), Jürgen Prochnow (Schlegel). Gyártó: Fox Searclight / Aceway Productions. Forgalmazó: Amazon Prime. 174 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14649