KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/szeptember
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Örök varázs Tóth János kinematográfus – 1. rész
• Horányi Péter: Az objektív személyessége Rendezői jelenlét a dokumentumfilmben
• Somlyai Fanni: Közönyös ügyeink Párhuzamos montázs: Cséplő Gyuri // Csak a szél
• Soós Tamás Dénes: „Mosolygós film lett” Beszélgetés Lakos Nórával
A TÖRTÉNELEM ÁRNYÉKÁBAN
• Várkonyi Benedek: A történelem unokája Beszélgetés Sipos Józseffel
• Soós Tamás Dénes: Emlékezetmítoszok Beszélgetés Hatos Pál történésszel
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Seeßlen Georg : A csodás játékrontó Rainer Werner Fassbinder
NEMEK HARCA
• Vajda Judit: Gender és groteszk Marco Ferreri filmjei a MeToo tükrében
• Varró Attila: Gyengébb igen Rendőrnők és homme fatalok
• Varga Zoltán: Végső állomás: Hårga Kultmozi: Fehér éjszakák
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Lángolva buknak alá az angyalok James O’Barr: A holló
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Boldogtalan ifjúság Jan Komasa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Gyászmunka Pintér Judit és Kincses Károly (szerk.): Sára Sándor
MAGYAR RÖVIDFILMEK
• Szivák Bernadett: Álmokfutás Beszélgetés Vigh Bálinttal
• Szivák Bernadett: Rododendron Beszélgetés Kovács Leventével és Törcsi Leventével
TELEVÍZÓ
• Fekete Tamás: Nagy-Oroszország Nagy Katalin tévésorozatok
KÍSÉRLETI MOZI
• Szász Csongor: „Nincs értéktelen kép” Beszélgetés Lichter Péterrel
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Szív és vese Buvári Tamás: Magdolna
• Schubert Gusztáv: A szelídek ereje Beszélgetés Buvári Tamással
• Fekete Tamás: Betörni a profik közé Lóth Balázs: Pesti balhé
• Kovács Bálint: A felszín túszai Niels Arden Oplev – Anders W. Berthelsen: Daniel
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Természetes fény Terrence Malick: A Hidden Life
MOZI
• Kovács Kata: Made in Italy
• Andorka György: Palm Springs
• Kovács Gellért: #kövessbe
• Fekete Tamás: Patthelyzet
• Alföldi Nóra: A herceg utazása
• Huber Zoltán: Sosem késő
DVD
• Varga Zoltán: Vámpírok bálja
• Kovács Patrik: A hazugság művészete
• Benke Attila: Taxisofőr – Jubileumi változat
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Egerek és emberek

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Niels Arden Oplev – Anders W. Berthelsen: Daniel

A felszín túszai

Kovács Bálint

A dán film nagyjai összeálltak, hogy elmondjanak egy akcióthrillerbe illő, igaz túszdrámát, de nem merültek elég mélyre.

 

Érdemesebb felsorolni, mi minden nincs meg a Daniel című filmben, mint hogy mi igen, mert arra túl egyszerű a válasz: egy Wikipédia-szócikk, vagy kicsit megengedőbben egy újságcikk Daniel Rye-ról, a fiatal dán fotóriporterről, akit 2013-ban elrabolt, majd 13 hónapon keresztül fogvatartott az Iszlám Állam, hogy aztán a horribilis váltságdíjért cserébe szabadon engedje – utolsóként azelőtt, hogysem elkezdték volna pénzgyűjtés helyett puszta gyűlölet-propagandából kamerák előtt kivégezni a túszokat. És ez máris átvezet a „mi nincs” kérdéskörbe: nincs szó arról, hogyan változott meg a Rye elfogása idején még szinte amatőr bűnözőcsoport épp ebben az egy évben az egész világot fenyegető terrorszervezetté. Nincs szó arról, hogyan szerzett ekkora hatalmat az ISIS a Közel-Keleten, nincs szó arról, hogyan járult hozzá a menekültválsághoz, mit okozott Szíriában és Irakban a jelenléte, hogyan viszonyultak hozzá a helyiek és ők a helyiekhez. De még arról sincs igazán szó, amit pedig egy-két jelenet erejéig felvet a film: az egymással összezárt túszok sajátos hétköznapjairól, a Sorstalanságban leírthoz hasonló túlélési taktikáikról – mire idáig jut a film, addigra szinte vége is.

Minderre a hiányra persze nem lenne érdemes felhívni a figyelmet, sőt nyilván fel sem tűnne a nézőnek, ha az, amit viszont vállaltak az alkotók, önmagában is megállna. A Daniel azonban nem állít egyebet, mint hogy akit túszul ejtenek a terroristák, annak bizony nagyon rossz. Pedig a felmerülő témák közül ez az egyetlen, amivel alighanem mindenki tökéletesen tisztában volt a film nélkül is. Ráadásul a Danielt a legnevesebb skandináv filmesek alkották: a forgatókönyvet Puk Damsgård regényéből az az Oscar-díjas Anders Thomas Jensen írta, aki az Ádám almáival lett világhírű, és akinek már több saját filmjéből készült hollywoodi remake a legnagyobb sztárokkal, az egyik rendező pedig a Tetovált lányt először moziba vivő Niels Arden Oplev (a segédrendező Anders W. Berthelsen színész volt). Ennyi tehetséggel a kamera túloldalán pedig valóban nem lehet azt mondani, hogy a Daniel rossz lenne. Hiszen a mocskos, iskolákból és más intézményből átalakított kínzókamrákat, a sivatagokat és a dán családi házas zöldövezetet a helyi bürokratikus útvesztővel szembeállító képek felveszik a versenyt bármelyik tengerentúli szuperprodukcióval (Eric Kress, Lars von Trier A birodalom sorozatának operatőre fényképezte); az igaz történet eleve magában hordozza az akcióthrillerek – néha kissé primitíven – hatáskeltő elemeit, hiábavaló szökéssel, légitámadással, reménytelen bezártsággal, nyomozással a rabok után és tárgyalással a kormánnyal, folyamatos fenyegetettséggel; és a színészek is hihetően hozzák az ijedtség és rettegés arcait (mint a címszereplőt játszó Esben Smed) vagy a meglepő életigenlést (mint a Rye-nál híresebb és még tragikusabb sorsú újságírót, James Foley-t játszó Toby Kebbell), még ha nem is kiemelkedően emlékezetesek az alakításaik.

Akármennyire is stimmelnek az összetevők, akármennyire is rutinnal keverik össze őket, ha a végeredmény sótlan; ha az alkotók nem merészkednek mélyebbre az alaptörténetben. Márpedig nem merészkednek, pedig idejük lett volna rá: a játékidő csaknem két és fél óra. Ráadásul 2020 sem tesz jót ennek a filmnek: a Black Lives Matter mozgalommal elinduló kulturális forradalom után még feltűnőbb, ha egy, a Közel-Keleten játszódó film kizárólag a fehérek problémáiról szól, közülük is csak a férfiakéról (noha a hasonló helyzetben lévő nők történetében is akad jócskán tragédia), és hogy egy filmben minden fontosabb arab szereplő a nagyon gonosz és a sátánian gonosz közti skálán mozog. „Sokan, akik Szíriából jöttek Dániába, borzalmasabb dolgokat éltek át, mint én” – mondta szabadulása után (az igazi) Rye. Sokat elmond a filmről, hogy ezekről a sokakról kizárólag egy inzert emlékezik meg a végefőcím előtt.

 

DANIEL (Ser du manen Daniel) – dán, 2019. Rendezte: Niels Arden Oplev és Anders W. Berthelsen. Írta: Anders Thomas Jensen. Kép: Eric Kress. Zene: Johan Söderqvist. Szereplők: Esben Smed (Daniel), Toby Kebbell (Foley). Gyártó: Hummelfilm / Danish Film Institute / Imaginarium Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 138 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/09 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14653