Francia árnyak

Balmorál nyugaton, keleten

Bayer Antal

Pierre Christin író és Enki Bilal rajzoló a 70/80-as évek fordulóján készített politikai képregényei hozzájárultak a „felnőtt képregény” megerősödéséhez.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján nyugtalan és feszült volt Európa. Nyugaton szélsőségesek terrortámadásainak sorozata rázta meg a demokráciát, Keleten autoriter rendszerek korlátozták az alapvető szabadságjogokat. 

* 

A francia képregény fejlődésének fontos állomását jelentette 1968, amikor a diáklázadás ihletésére a Pilote című hetilap munkatársainak egy része elérte René Goscinny főszerkesztőnél, hogy a kalandos történetek mellett minden számban néhány oldalban reagáljanak a hírekre. Ez a fordulat jelentősen hozzájárult ahhoz a felnőtté válási folyamathoz, amelynek következtében kitágultak a képregény keretei mind témaválasztásban, mind terjedelemben, és amelynek köszönhetően a francia fiatalok a gyerekkor elhagyása után is találtak megváltozott érdeklődésüknek megfelelő olvasnivalót.

A bölcsész és politológus diplomával rendelkező Pierre Christin számára ideális közeget biztosított a Pilote. Noha a pároldalas hírparódiákban ritkán vett részt, már első és legismertebb képregénye, a Jean-Claude Mézières-rel közösen készített, a lapban 1967-től folytatásokban közölt Valérian is számos politikai motívumot tartalmazott. 1972-ben egy olyan sorozatba kezdett bele, amely aktuális témákhoz kapcsolódva foglalt állást, az első részét még Jacques Tardi, a továbbiakat Enki Bilal rajzaival. A „Mai legendák” köteteiben egyetlen állandó szereplő volt, egy titokzatos, aktívan idealista férfi, akit a különböző rendőri és titkosszolgálati szervek bizalmas aktái csak 50/22/B-ként említenek.

Ennek a laza sorozatnak utolsó két része a Les Phalanges de l’ordre noir (A Fekete rend falangéi, 1978) és a Partie de chasse (Vadászkaland, 1981), amelyekkel Christin és Bilal újabb szintet lépett, és valóságos képregénylegendákat teremtett. A későbbi kiadásokban Századvégek címen egyetlen kötetben kiadott, az addig szabványnak tekintett 44 oldalas album terjedelmét a maguk 80-80 oldalával bőségesen meghaladó történetek az európai baloldaliság reményeit és kudarcait vizsgálják egyszerre szenvedélyesen és kegyetlenül tárgyilagos őszinteséggel.

A Phalanges Nyugat-Európában játszódik, az ólomévek végén. A Franco-diktatúra utáni Spanyolországban János Károly király nemzeti megbékélést hirdetett, az új kormány feloszlatta a gyakorlatilag állampártként működő fasiszta Falangét. A szélsőjobb nem nyugodott bele a helyzetbe, és országszerte terrorakciókat hajtott végre. Christinék képregényének alaphelyzete szerint az egyik legvéresebb támadást a harmincas évek polgárháborújának falangista veteránjai követték el. A merényletről a történet narrátora, Jefferson Pritchard angol újságíró Londonban értesül, és felháborodásában azonnal megkeresi régi barátait, akikkel együtt szolgált a 15. Nemzetközi Brigádban.

A legalább hatvanas éveikben járó egykori bajtársak szinte kivétel nélkül vállalják, hogy titokban, a behavazott Pireneusokon átkelve Spanyolországba mennek. A dán szociáldemokrata minisztert, az amerikai szakszervezeti vezetőt, a pacifistává vált francia gaullista katonatisztet, a német anarchista egyetemi professzort, a lengyel írónőt, az olasz bírót, a koncentrációs tábort túlélő izraeli titkos ügynököt, a prágai tavasz óta svájci száműztetésben élő cseh kommunista mérnököt és magát Pritchardot az ezúttal meg sem nevezett 50/22/B viszi át a határon, amelynek túloldalán harcias baszk katolikus pap barátjuk várja őket.

Az ismét összeálló különleges népfront tagjai negyven év alatt megöregedtek és megkeseredtek, sok tekintetben eltávolodtak egymástól, de abban egyetértenek, hogy az újraéledő ordas eszmék nevében elkövetett provokációknak megálljt kell parancsolni. Még meg sem érkeztek Barcelonába, máris két embert elvesztettek, ám miután kinyomozzák ellenségeik hollétét, azonnal akcióba lépnek és felrobbantják néhányukat egy csónakban. Christin és Bilal értékválasztása egyértelmű, amit az is igazol, hogy hőseink vívódó személyiségét részletesen megismerjük, míg az öreg fasisztákat csak akció közben és haláluk pillanatában látjuk. Az erőszakos cselekmények egymást követik, és a hatóságok hamar felfigyelnek mindkét csoportra, aminek következtében kezdetét veszi egy őrjítő hajsza Olaszországon, Svájcon és Németországon át egészen egy Párizs közeli elhagyott házhoz, ahol bekövetkezik az előre kódolt végkifejlet, a véres leszámolás.

Mire azonban idáig elérünk, a folyamatosan fogyatkozó csapat számos próbatételen megy keresztül, és egyre többen kérdőjelezik meg küldetésük értelmét és moralitását. Rádöbbennek, hogy a külvilág számára ők is ugyanolyan szánalmas és nevetséges vénemberek, mint azok, akiktől meg akarják védeni a múltat már régen elfelejtő vagy nem is ismerő ifjabb polgártársaikat. Van, aki kiszáll, van, aki kitart, és van, aki meggyőződése ellenére vállalja, hogy végigcsinálja. A végsőkig elmenő férfiak egyetlen túlélője, a Hebridákra visszavonuló Pritchard így fogalmaz: „megölettem valamennyi barátomat egy olyan ügyért, amelyre már alig emlékszem”.

Christin története komplex, de könnyen követhető, és bár kevés kétségünk van afelől, hogy hová fut ki, annyira közel kerülünk a közös bátorság dacára nagyon is egyéni indítékok által hajtott főszereplőkhöz, hogy a Bilal által elképesztő precizitással ábrázolt mészárlás láttán lehetetlen nem megrendülni.

A mű 1979-ben felkerült a Lire magazin 20-as listájára, a vezető francia irodalmi havilap az év 11. legjobb könyvének választotta meg, ami hatalmas áttörés volt egy képregény esetében. 

* 

Míg a Fekete Rend a nyugat-európai baloldal dilemmáit, az erőszak alkalmazásának morális következményeit járta körbe az antifasiszta koalíció résztvevőinek szemszögéből, a néhány évvel később megjelent Partie de chasse Kelet-Európát vizsgálta, méghozzá egy nyugati értelmiségitől meglepően alapos tájékozottsággal. Christinnek 2018-ban megjelent önéletrajzi képregényéből (amelyet már nem Bilal, hanem Philippe Aymond rajzolt) kiderül, hogy az író a hidegháborús évek alatt több ízben járt a vasfüggöny mögött, ami akkoriban ritka dolog volt. Nem véletlen, hogy ő volt a szerkesztője a berlini fal ledöntése után készített nemzetközi, nyugati és keleti alkotókat is felsorakoztató antológiának, az 1990-ben magyarul is megjelent Falomlásnak.

„Maga megszokta a hatalmat, mint a véres húst.” – ezzel a Konrád György-idézettel kezdődik a történet. A mondat Konrádnak A cinkos című regényéből származik, amely franciául hamarabb jelent meg hivatalosan (Le complice, Seuil, 1980), mint magyarul szamizdatban. A képregényben Christin és Bilal a szovjet blokk széthullása előtti feszült évek egyik lehetséges forgatókönyvét vázolja fel. A súlyosan beteg Csevcsenko elvtárs a szovjet kommunista párton belül a testvérpártokkal való kapcsolatok felelőse. Kijelölt utóda, az ambiciózus Savanidze szorosabbra fogná a gyeplőt, meggyőződése, hogy a kelet-európai országoknak mindenben az oroszok útmutatását kell követnie, nincs helye semmilyen, a nyugattal kokettáló különútnak. A lengyelországi vadászatra meghívottak valamennyien Csevcsenko emberei, többnyire a szétzilált Komintern egykoron lelkes tagjai, akiket egykoron ő emelt magas rangra saját országukban.

A Vadászkalandnak nincs belső narrátora, az eseményeket a közös lengyelországi vadászatra induló káderek tolmácsainak folyamatos párbeszéde alapján követhetjük. Egyikük a sokat látott ukrán Jevgenyij Golozov, a nagy honvédő háború veteránja, Csevcsenko bizalmi embere, társa egy fiatal francia kommunista, akit nyugdíjba készülő idősebb kollégája éppen betanít.

A Fekete Rendhez hasonlóan a Vadászkaland is számos olyan karaktert sorakoztat fel, aki élete egy adott pillanatában elkötelezte magát egy eszme mellett. A nyugati antifasisztákkal ellentétben azonban ezek a keleti elvtársak hatalmi pozícióba kerültek, ahonnan módjukban és kötelességükben áll a gyakorlatba átültetni ezt az eszmét. Életük különböző szakaszaiban és nem teljesen azonos okokból rádöbbennek azokra az iszonyatos és embertelen csapdákra, amelyekbe a tökéletlen eszme akár következetes, akár következetlen alkalmazása miatt kerülhetnek. Bár valamennyien lojális pártkatonák maradtak, mindegyiküknek kijutott a morálisan vállalhatatlan, mégis vállalt kegyetlenkedésből, majd a bukásból, a börtönből, a kínzásból, a hosszú mellőzésből és a csendes rehabilitációból. Maga Csevcsenko, aki jelképes módon már képtelen beszélni, és gondolataiból is olvasni tudó hűséges tolmácsa révén kommunikál, minden éjjel álmában újra átéli fiatalkori szerelme és harcostársa, Vera Tretyakova meghurcoltatását és kivégzését. A vadászat előtti szertartásos ivászaton a bolgár résztvevő roppant plasztikusan idézi meg a rémálmaiban kísértő alaktalan, mindent és mindenkit szétmarcangoló hatalmas szörnyeteget, akinek csak éles fogai és karmai vannak, és aki aligha lehet más, mint maga a Párt.

Bár az egyes nemzeti kommunista pártok vezetőit nem egy-egy konkrét személyről mintázta Christin, egyéniségeik megegyeznek azzal, amit akkoriban gondolni lehetett róluk, a létező kommunizmus „puhább” változatát képviselő magyar és lengyel elvtárstól a keményvonalas kelet-németig. Molnár János magyar belügyminiszter-helyettesnek semmi köze Kádár Jánoshoz, elődjének, Illyés Tibornak pedig még annyi sem Rákosihoz, ám a budapesti termálfürdőben lezajló szimbolikus őrségváltás, a forrón pezsgő víz és bugyogó vörös vér keveredése rettenetesen szépen idézi fel a brillírozó Bilal keze alatt az egymásra épülő, egymásból következő bűnöket, amelyek átvezettek a nyers sztálinizmusból a lagymatagon épülő „népi demokráciához”.

Christin nem bizonyult jó jósnak, hiszen Csevcsenko nem volt Andropov, a vadászaton sajnálatos baleset áldozattá váló Savanidze pedig kifejezetten anti-Gorbacsov. Azt azonban remekül megragadta, hogy az 1981-ben már düledező építménnyel valaminek történnie kell. Az utókor számára tanulságos lehet, hogy még egy igazi outsidernek is feltűnt, mennyire nem egyformák a „testvérpártok”, és hogy az egyre inkább kiüresedő internacionalizmus mögött mindannyian igyekeztek saját nemzeti érdekeit is érvényesíteni, talán korábbi vétkeiket valamennyire jóvátenni.

Ellentétben a több országot bejáró és számos mellékszereplőt felvillantó Fekete Renddel, a Vadászkaland hermetikusan zárt környezetben játszódik, ami megint csak a keleti blokkra jellemző titkolózást mintázza. A sorozat eredeti központi figurája, 50/22/B, egyetlen jelenetben látható, amint éppen kitoloncolják az elzárt területről, neki itt nem juthat semmilyen aktív szerep.

Érdemes még kitérni a két történet női figuráira, mivel sorsuk és szerepük szintén kulcsfontosságú jelképeket hordoz. A Fekete Rend lengyel írónője, aki iránt valamennyi társa gyengéd érzelmeket táplál még negyven év múltán is, elsőként és egyedüliként képes kilépni az ördögi körből, és a bizonytalan, de reményteli életet választani a reménytelenül biztos halál helyett. A lelkes mozgalmár Tretyakova ellenben már 1937-ben a terror áldozatává vált, a létező kommunizmus nem tűrt meg nőket vezetői szerepben. A Vadászkalandban csak fájdalmas emlékként idézik fel arcát, az utolsó képen a halál angyalaként öleli át a dolga végeztével öngyilkosságot elkövető Csevcsenko fejét.

Ahogy elődje, a Vadászkaland is számos kritikai elismerésben részesült, valamennyi francia vezető napi- és hetilap az égig magasztalta, irányultságától függetlenül.

Sajnos ez volt a józanul idealista író és a szürreális-fantasztikus rajzoló utolsó közös munkája, mivel Enki Bilal innentől már saját ötleteit akarta megvalósítani a Nikopol-trilógiával és a magyarul is megjelent Szörny-tetralógiával, amelyekben szintén rengeteget foglalkozott kelet-európai témákkal és a hatalom torzulásaival. Christin még jó sokáig folytatta a Valériant, és sok más rajzolóval dolgozott együtt, továbbra is gyakran érintve a politikát– az idén 80 éves író már említett önéletrajzi műve a 99. albuma volt.

A két kötet valódi mérföldkőnek tekinthető a képregény érési folyamatában, és hatása túllépett a francia kultúrkörön, hamar lefordították angolra és számos más nyugati nyelvre, néhány évvel ezelőtt lengyelre is. Aktuális lenne egy magyar kiadás – még mindig.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 08-10. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13934

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -