Femme FataleDemónaFreud a Disney-kastélybanZsubori Anna
A Csipkerózsika új Disney-variánsa
a nők jogainak visszaszerzéséért folytatott háború történelmének
esszenciája.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer
egy Freud nevű pszichológus, akiről Lifton a következőt állította: „Minden nagy
gondolkodónak van legalább egy fehér folt az életművében. Freud esetében ez a
nő volt.” Noha Freud saját bevallása szerint soha nem értette meg a nőket, fallosz
központú elmélete tovább erősítette a női szerepekről alkotott hímsoviniszta
felfogás létjogosultságát, feltüzelve a nőmozgalom egyébként sem alvó
sárkányát. Mindazonáltal bizonyos elképzelései (például a férfiak kasztrációs
félelme, a fallikus anya vagy a Medusa-fej motívuma) alátámasztani látszottak a
női nemtől való évszázadok óta meglévő félelmet, amelyet csak tovább növelt a
feminizmus XX. századi szörnyetege.
A patriarchális
társadalmakban a nők évezredeken át történő elnyomásának oka az ismeretlentől
való félelemre vezethető vissza. A nő gyakran ellenségként, illetve a rémület forrásaként
tűnik fel, sőt ahogy Campbell megjegyezte a The
Masks of God-ban: „Minden emberi társadalomban megtalálható a szörnyű
nőiség koncepciója, azaz olyan nők, akik megbotránkoztatóak, rémisztőek,
szörnyűek és nyomorúságosak.” A nőktől, pontosabban a női nemi szervtől való
rettegés egyik megjelenési formája a számos nép kultúrájában megtalálható „vagina
dentata” legendája – amelynek egyik szimbolikus reprezentációja az olyan út,
amely tüskékkel borított és így veszélyes a rajta keresztülhaladó férfira nézve
–, illetve ennek egyfajta ellenpárjaként felfogható fallikus anya figurája, amelynek
abszolút manifesztációja a boszorkány-karakter hosszú orrával és ujjaival.
Feministák a Disney-filmekben
A félelmetes nő
megjelenítése kedvelt téma a különféle médiumokban, így a tömegfilmben is, a
némafilmes vampoktól az erotikus thrillerek „fekete özvegy”-éig: a Disney
alkotásokban legtöbbször boszorkányként szerepel. Ezek a Disney-hárpiák nem
csupán koronként változóak, de az idő múlásával egyre iszonytatóbbá válnak: a Hófehérke és a hét törpétől az
ezredfordulóig akár a feminizmus különböző korszakaira irányuló konzervatív reakció
egyes állomásainak is tekinthetők.
A feminista mozgalmak jóllehet
sokszínűek voltak, mindazonáltal egy viszonylag egységes célt próbáltak
megvalósítani, nevezetesen a nők helyzetének jobbítását és jogegyenlőséget a
férfiakkal. Bár Amerikában 1930 augusztusában ünnepelték a női választójogok
megszerzésének tizedik évfordulóját, a gyengébb nem társadalmi pozíciója
meglehetősen ingatag volt még. Ebben az évtizedben jelent meg a mára
klasszikussá vált Disney alkotás, az 1937-es Hófehérke és a hét törpe, amely egyrészt megjeleníti a női életút sorsdöntő
alternatíváját – karrier vagy család –, illetve a férfiaknak (közelebbről a
Disney-stúdiónak) a feminizmus első hullámára vonatkozó ellenérzését. A
Királynő megtestesíti mindazokat a sikereket, amelyeket a nőmozgalom addig
elért, sőt a film ennél is továbbmegy: az antagonista nem csak önálló gyakorlója
a politikai hatalomnak, de egyenesen képviselője, lévén ő az ország uralkodója.
Hófehérke ugyanakkor a tökéletes háziasszony mintapéldánya, aki mos, főz,
takarít, és ha kell csípőre tett kézzel fegyelmezi meg a (gyermek) törpéket. Ráadásul
a mostoha öntudatos és vonzó, külsejét az adott kor szépségideáljai és a
mozivászon királynői, Dietrich és Garbo ihlették, így nem meglepő, hogy vesztét
éppen narcisztikussága, a jellegzetes női attribútumnak tekintett hiúság okozza.
A Királynő erőteljes feminista karakter, aki ugyanakkor boszorkány-alakjában csontvázszerű
ujjaival és hosszú orrával a fallikus anya tökéletes megfelelője.
Manifesztációja mindannak a félelemnek, amit a feminizmus térhódítása és a
potens nő imázsának megjelenése kiváltott a társadalomban, de leginkább a
férfiakban.
A feminizmus második
hulláma (a ‘60-as évek elejétől a ‘80-as évek kezdetéig) elsősorban a nők
szexuális jogaira fókuszált, többek között a fogamzásgátló tabletta megjelenésének
köszönhetően, amitől a nők karriertervezése lényegesen könnyebbé vált. Mickey
egér atyjának Csipkerózsikája
1959-ben ébredt fel álmából és Demóna, a film antagonista főszereplője a női
mozgalom második korszakával kapcsolatos félelmek két dimenziós reprezentánsa
lett. Egyrészt független és természetfeletti erők birtokosa, azonfelül
külsejében egy vámpírhoz hasonló, ami szorosan összefügg a vérrel – utalva az
életerő elszívására –, továbbá a fejdíszén található szarvak és az
elmaradhatatlan botja egyértelműen fallikus szimbólumok. Női vámpírként alakja
óhatatlanul felidézi az agresszív női szexualitást, amely a filmben több
formában is jelen van: a kastély körüli tüskebokor a vagina dentata egyik klasszikus
ábrázolása, amelyen csak az a férfi juthat keresztül sértetlenül, akit az igaz
szerelem vezérel. Demóna végzete jelképes, hiszen sárkány formájában éri a
halál, amit a herceg idéz elő azzal, hogy kardját beledöfi a testébe. Demóna karaktere
tehát egyfajta femme fatale, rémületes figurája pedig mindazon félelmek
inkarnációja, amelyet a társadalom fenyegetőnek talált a nők szexuális jogaikért
vívott harcában.
A nőmozgalom harmadik korszaka
(térhódítása a ‘90-es évekre tehető) leginkább a média által közvetített hamis
női előítéletek ellen lázadt fel, mindemellett az individuum fontosságát
hangsúlyozták. Az 1989-es A kis hableány a
sztereotípiák veszélyes hatására hívja fel a figyelmet, továbbá kiemeli annak a
folyamatnak fontosságát, amelynek során az egyén rátalál a saját hangjára. Ursula,
a film negatív főszereplője félig polip és félig ember, külsejében talán a
legrémisztőbb női antagonista a Disney-univerzumban. Testének alsó része Medusa
fejét idézi (a női nemi szerv klasszikus reprezentánsa, amelynek látványától a
férfi kővé dermed, mind rémületében, mind a vágytól), polipcsápjai többszörös pénisz
szimbólumok és a kasztrációra utalnak. Az Ariellel kötött üzlet keretében mégsem
a hableány szépségét kéri a varázslatért cserébe, hanem a hangját, amely egyben
jelképezi a hercegnő és rajta keresztül minden nő személyiségét. Disney-Octopussy
azáltal karikírozza a női sztereotípiákat, hogy ironikusan a külső, a szép arc
és a testbeszéd jelentőségét emlegeti, mint a férfi meghódítására szolgáló
fegyvereket. A tengeri boszorkány pusztulása is allegorikus, hiszen halálát a testén
áthaladó a herceg által vezetett hajó hegyes orra – újabb fallikus szimbólum –
okozza. Ursula tehát hiába férfiasabb az összes hímnemű karakternél –
jelképesen több pénisszel rendelkezik – a ‘90-es évek Disney filmjeiben nő nem
kerülhetett ki győztesen a férfiakkal vívott harcból.
Demóna és Mickey egér
Az idei Demóna a nők jogainak visszaszerzéséért
folytatott háború történelmének esszenciája. A film az ötvenöt évvel korábbi Csipkerózsika gonosz női karakterének
háttértörténetét meséli el, hangsúlyozottan női szemszögből. Az új feldolgozásban
Demóna kislányként tűnik fel, és a tény, hogy egy meseszerű birodalomban állatokkal
játszik máris hasonlatossá teszi őt bármelyik Disney-hercegnőhöz. Szerelembe esik
egy fiúval, aki később elárulja őt, hogy politikai hatalomra tehessen szert és
király legyen. A filmben tehát a nő égi tündér, eredendően jó, míg a férfi földi
ember és a gonosz alakjában van jelen. Stefan a siker érdekében brutális eszközökhöz
folyamodik, vaslánccal vágja le Demóna szárnyait: a fémből készült láncok és
hálók a független nők rabbá tételét jelképezik. Szárnyaitól való megfosztása
után Demóna karaktere gyökeres változásokon megy át: dühödt feminista
királynővé alakul. Körülötte szó szerint kő kövön nem marad, korábbi
játszópajtásai hódolattal borulnak le előtte, elsötétedő külseje is tükrözi a
lelkében zajló folyamatokat és vámpírhoz teszi hasonlóvá. Amíg a szárnyak a szabad
lelket szimbolizálják – angyaloktól a tündérekig –, addig a vámpír a lélek
nélküli testet jelképezi: azáltal, hogy Stefan elvette Demóna szárnyait, a
lelkétől fosztotta meg őt.
A film második felében
azonban a királynő antagonistája fokról-fokra visszavedlik pozitív hősnővé (egy
ponton még saját átkát is megpróbálja visszavonni), hála Stefan
leánygyermekének, aki felébreszti benne a szeretet érzését, míg végül az ifjú
herceg helyét is átveszi, nem csupán az emblematikus csókjelenetben, de a záróképek
oltáránál is. A happy endhez azonban elengedhetetlen, hogy Demóna megvívja
végső küzdelmét a királlyal: a rajzfilm eredeti sárkány-attribútuma ezúttal nem
több felesleges hatáselemnél (nem is ő maga a sárkány, csupán férfiszolgáját változtatja
azzá), a győzelmet egyedül visszaszerzett szárnyai hozhatják el. Az Angelina
Jolie által alakított karakter a XXI. századi nő tökéletes megtestesítője, hím-független
és öntudatos, akit a férfi elárult, megbéklyózott és megfosztott lelkétől, végül
mégis győzedelmeskedik felette. A Disney-birodalom boszorkány-alakja levedlette
egysíkú bábját és főhősként többdimenziós főnixként született újjá, ábrázolva
azt a folyamatot, ahogy a bukott vérszívóból végül megváltó angyal lesz. Annak
idején Freud nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mit akarnak a nők,
Mickey egér viszont könnyedén megadja a feleletet. Add vissza a szárnyait, hogy
az évtizedek óta szőtt történet végén kimondható legyen a „boldogan éltek, amíg
meg nem haltak”.
Demóna (Maleficent) – amerikai, 2014. Rendezte:
Robert Stromberg. Írta: Linda Woolverton. Kép: Dean Semler. Zene: James Newton
Howard. Szereplők: Angelina Jolie (Demóna), Elle Fanning (Csipkerózsika),
Sharlto Copley (Stefan), Sam Riley (Diaval). Gyártó: Walt Disney Pictures.
Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
97 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 216 átlag: 5.23 |
 |
|
