KönyvMarc Vernet: A hiány alakzataiLáttatni a láthatatlantVincze Teréz
Az 1988-as tanulmány szerzője a filmszemiológiai iskola örököse. Marc Vernet könyve, A hiány alakzatai: A láthatatlan és a mozi az Apertúra on-line folyóirat gondozásában készülő Apertúra Könyvek második köteteként jelent meg. A könyv műfaját tekintve bizonyos filmi jelenségek (a szerző alakzatoknak nevezi ezeket) filmelméleti igényességű definiálása és ezen alakzatok mentén különféle filmek, filmcsoportok többszempontú elemzései között egyensúlyoz. Ennek köszönhető, hogy miközben a kifejezetten teoretikus érdeklődésű olvasó számára is igen tanulságosak a kamerába nézést, az úgynevezett szubjektív kamera jelenségét, vagy az egymásra fényképezést tárgyaló szakaszok, a filmelemzés és értelmezés praktikusabb szintjeinek megértésére vágyó olvasók is haszonnal forgathatják e fejezeteket. Az elemzések és levezetések világosak, követhetőek, legtöbbször filmtörténeti értelemben is megvilágító erejűek, és csak néha fordul elő, hogy a racionális logikájú következtetések sorából a szerzőt hirtelen meglóduló fantáziája olyan költői képek közé ragadja, amit az olvasó nem tud teljesen összeegyeztetni a korábbi gondolatmenettel.
A könyv eredetileg 1988-ban jelent meg, a szerző – amint azt a jelen kiadáshoz készült utószavában is írja – Christian Metz tanítványa, és így a filmszemiológiai iskola örököse. Ebből a szempontból különösen fontos a könyv elkészültének időpontja, vagyis az, hogy bizonyos értelemben már mind a filmszemiológia korai, strukturalista (1960-as évek), mind pedig a későbbi, pszichoanalitikus irányzatától (1970-es évek) kellő távolságot tart. Ennek is köszönhető, hogy az első megjelenése óta eltelt 22 évben Vernet könyve nem avult el visszavonhatatlanul, és nem vált egy letűnt és túlhaladott filmteoretikus irányzat feledésre ítélt relikviájává.
A strukturalista szemiológián azáltal lép túl, hogy annak nézőpontját kiterjeszti a szövegműködésen túlra, többek között a filmkészítés technikai és a befogadáspszichológiai összefüggéseit is beemelve a jelentéstermelő eljárások elemzésébe. A pszichoanalitikus elméletektől pedig éppen annyi távolságot tart, hogy az ezen elméletekben kidolgozott központi fogalmakat – mint például a „tekintet”, a „hiány” – még képes legyen megtartani megvilágító erejű filmelemzési segédfogalomként (Lacan és Freud nevét amolyan kötelező penzumként említi egyszer-egyszer a könyv, valójában nem kezdeményezve érdemi párbeszédet gondolataikkal.) A szerző Christian Metz-et is csak módjával idézi, de szemiológiai iskolázottsága e nélkül is világosan érzékelhető. Érdekes viszont, hogy a szerzőnek a feminista elméletekkel kapcsolatos távolságtartása mintha visszafelé sülne el. A negyedik és ötödik fejezetben ugyanis kifejezetten női figurák ábrázolását és funkcióit elemzi, és nekem úgy tűnik, hogy ezt a részt azért nem sikerül valóban megvilágító erejűvé tennie, mert a feminista filmelemző eszköztár kellékeit nem fordítja gondolatmenete hasznára.
A könyv öt fő fejezete közül egyértelmű csúcspont a két nyitófejezet (A kamerába nézés, Az innen vagy a kamera tekintete), minden film iránt érdeklődő számára izgalmas olvasmányként. Mindkettő olyan filmi jelenségeket boncolgat igen élvezetes módon, sok szemléletes példával, amelyek hatásmechanizmusa bizonnyal sokak kíváncsiságát felkeltette: például, hogy mi módon is jönnek létre a félelem és váratlanság struktúrái a horrorfilmek notórius előrekocsizásokkal felvett szekvenciáiban. A könyvnek valójában nem árt meg végzetesen az sem, hogy filmpéldáit értelemszerűen 1988 előtti filmekből választhatja, igazából csak „a kamerába nézés” fejezetnél sajnáltam, hogy a, mondjuk így, posztmodern film tanulságai ebbe a részbe nem épülhettek bele.
A gondosan szerkesztett könyvvel mindössze egy technika problémám volt: a szöveget kísérő képanyagból elég sok „csukódott be” a nyomdai kidolgozás során és vált szinte kivehetetlen fekete folttá, amit tovább rontott a lapok fényes, tükröződő felülete. Így aztán az egymásra fényképezéseket tárgyaló fejezet képein az olvasó néha nemcsak a fotografikus felületek tükörjátékának, de saját arca éles visszatükröződésének is szemtanúja lehet.
Apertúra, 2010.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3579 átlag: 5.37 |
 |
|
