KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Curtiz

A Budapest-Casablanca járat

Báron György

Tanulmányok sora kutatta a Casablanca titkát, de játékfilm csak most készült róla.

 

„As Time Goes By…” Egy gyűrött arcú, cinikus bártulajdonos 1942-ben, a nagy háború vérzivatarában, a casablancai Rick’s Café titkos játékszobájának leghátsó sarkában, szájában füstölgő cigarettacsikk, előtte borospohár, önmagával sakkozik. Ködben úszó elhagyott repülőtér, pisztolylövés, egy szomorú arcú álomasszony a férjével elrepül a biztos jövőbe, hogy megnyerjék a háborút, a bártulajdonos marad, feláldoz mindent, a szerelmét, a kocsmáját, s francia szövetségesével nekivág a semminek, mintha a csillagos égbe sétálnának el. „I’m looking at you, kid…” Kevés dallam, kevés dialógus, kevés kép van, amely így beleégett volna a filmemlékezetbe. Talán nincs is még egy. Jóslatnak halljuk az andalító sláger kezdősorát: „You must remember this…”

Könyvek, tanulmányok sora kutatja e film titkát, Harlan Lebo vagy Alijean Harmetz vaskos monográfiájától Umberto Eco elemzéséig, külön fejezetet kap a Warner Studio történetét feldolgozó megannyi kötetben, s a részvevők – Bogart, Bergman, Szőke Szakáll – memoárjaiban. Eco afféle modern Noé bárkája történetként értelmezi a sztorit, s a titkát abban látja, hogy ötvözi a legnépszerűbb hollywoodi műfajokat: a szerelmi románcot, a film noirt, a háborús mozit, a kalandfilmet. Tegyük hozzá: a két férfi, Rick és Victor Laszlo alakjában a westernek két hőstípusát, az outlaw és az official hero-t is viszontláthatjuk.

Kertész Mihály a mestere volt ennek. Ő volt a stúdió-rendező alaptípusa. Bármilyen műfajban otthonosan mozgott, a sötét bűnügyi történettől a musicalig és a kalandfilmekig. Nem volt monomániás, mint Hitchcock, nem megújítani vágyta a filmnyelvet, mint Welles, hanem futószalagon gyártotta a magas színvonalú szériadarabokat. Ha nem készítette volna el a Casablancát, ma jobban emlékeznénk a mintegy száz (!) amerikai produkciójára – ám a Casablanca sikere-legendája mindet elhomályosította. Az angolul törve, rémes akcentussal beszélő magyar megalkotta minden idők legidőtállóbb amerikai filmlegendáját – ami amúgy nem Amerikában játszódik, s benne Ricken és Samen, a fekete zongoristán kívül senki nem amerikai: svéd hősnő, cseh férj, francia kapitány, német őrnagy, orosz bármixer, bolgár házaspár, holland bankár, magyar főpincér. És épp ettől mélyen amerikai. Mert az Újvilág-mítosz alaptételét fogalmazza meg: a melting potot, amely létrehozta és naggyá tette az USA-t. Casablancán mindenki Amerikába tart, kivéve a jenkit, a hőst, aki onnan jött, és nem akar visszatérni. A többiek a háború, az üldöztetés elől menekülnek, ő a múlt, egy keserű szerelem emléke elől. Ami épp Casablancán éri utol.

Egyszerű és mégis bravúros a forgatókönyv. Melyben, mint a dalszöveg mondja, „a kiss is just a kiss”, semmi több. Mögötte a világtörténelem. Kevés rendező akad, aki ezt mélyebben ismerte volna Kertész Mihálynál: a menekülést a szétszaggatott óhazából és Európából, ami neki, s a családjának személyes élménye volt, másfelől az idegenség érzését az új világban. Amerikát hozzá hasonló bevándorlók építették fel, a nemzeti mítoszát pedig, mint Bazin rámutatott, először a történelemben a modern kor új médiuma, a mozgókép fogalmazta meg. Köztük hangsúlyosan a Casablanca.

Kertész Mihály élete filmre kívánkozik. Hogyan lett Kaminer Manóból előbb Kertész Mihály, a sikeres budapesti némafilmes, majd menekült el 1919-ben, csaknem egy időben Korda Sándorral, Magyarországról, telepedett meg, rövid európai közjáték után, Hollywoodban, s lett az álomgyár sikerkovácsa. A róla szóló írásokból, visszaemlékezésekből egy végletekig kemény akaratú, makacs, nehéz ember képe bontakozik ki, aki mindig végigvitte akaratát, s korlátlanul, olykor zsarnoki módon uralta a forgatásokat, szembeszállva még a rettegett Jack Warnerrel is, mert megtehette, elvégre folyamatosan szállította a sikereket. Nem véletlen tehát, hogy amikor a stúdiónak, akár az összes többinek, úgynevezett „hazafias” filmet kellett előállítania, hozzá, a legbiztosabb kezű, gyorsan dolgozó rendezőjükhöz fordultak. A Rick’s Café története nem ígért többet, mint egyet a kötelező sorozatból. Vele csaknem egy időben forgatta a Warnernél Raoul Walsh a Desperate Journey-t, Curtiz kedvenc színészével, Errol Flynn-nel és azzal a Ronald Reagan-nel, aki maga is szóba jött Rick szerepére (tiszta szerencse, hogy nem ő lett), John Huston pedig az Across the Pacific-et, amiben Bogart és Sidney Greenstreet játszik, valószínűleg onnan sétáltak át a Casablanca forgatására.

Nehezen érthető, hogy eddig miért nem készült játékfilm Kertész életéről. (Miként az sem, miért nem készült a Korda-testvérekéről, vagy a nálunk sajnálatosan kevéssé ismert Tóth Endrééről.) Az ismeretlenségből érkezett fiatal magyar filmeseké, Topolánszky Tamásé és csapatáé az érdem, hogy filmre vitték ezt a nagy történetet. Az eredetileg tévéfilmnek indult produkció nem vállalkozott a nagy ívű életpálya végigkövetésére, hanem kiragadta abból a legismertebb és legjellegzetesebb pillanatot: a Casablanca forgatását. A sztori, bár életrajzi-filmográfiai tényekre támaszkodik, lényegében fikció. Ezért a szerzők aligha kárhoztathatók, elvégre ők személyes drámát akartak elmesélni, nem ismeretterjesztő filmtörténetet. Kertész személyével és a Casablanca forgatásával kapcsolatban amúgy is szinte lehetetlen szétválasztani a rárakódott szóbeszédeket-legendákat a kutatásokkal igazolható tényektől. Elvégre Hollywoodban vagyunk… Ha valaki arról szeretne tájékozódni, hogyan született meg a Casablanca, e film helyett inkább a bőséges szakirodalmat, s az egymásnak is gyakran ellentmondó memoárokat ajánlanám. Ha viszont arra kíváncsi, milyen ember volt Kertész Mihály sikerei csúcsán, milyen volt akkortájt Hollywood, a stúdiórendszer, a forgatások, a stúdiófőnök, a producer, az írók, a rendező, a sztárok és a stáb kapcsolata, hogyan működött a mechanizmus – az nézze meg a Curtizt. A sztori hiteltelenségéért a helyzetek, a miliő és a karakterek hitelessége kárpótol. Előbbivel az a gond, hogy a valódi forgatás során nem volt olyan komoly dráma, konfliktus, amire a cselekményt alapozni lehetett volna. A sztori így két fiktív konfliktusra épül. Az egyik szerint Kertészt váratlanul meglátogatja tizenkilenc éve nem látott lánya. Nos, Kertész kétségkívül nem családszeretetéről volt híres, inkább a fiatal lányokat szerette, a könyvek hírhedt womanizernek írják le, de az erotomán kifejezés sem lenne túlzás. Nos, ha a történet arról szólna, hogyan és miért hagyta ott a családját New Yorkban, annak lenne drámai töltete, ám a semmiből felbukkant lány sztorija így felszínes és jelzésszerű marad. Ezt ellensúlyozandó látjuk Kertész időnkénti kudarcba fulladt erőfeszítéseit, hogy húgát, Margitot kimentse a fasizálódó Magyarországról – de ez kimerül néhány telefonban és dühkitörésben. Hasonlóan fiktív a másik történetszál: egy kormányhivatalnok megjelenése a forgatáson, hogy politikai nyomást gyakoroljon az önfejű rendezőre – majd kudarcos liaisonja Kertész lányával, akit sokáig a nagy rendező újabb szeretőjének vél, mint amúgy mindenki. Ezzel nem csak az a gond, hogy nincs valóságalapja, ráadásul tovább terjeszti azt a megalapozatlan (s Eco által is átvett) legendát, mintha a híres befejezés az utolsó pillanatban született volna meg (holott már az alapjául szolgáló színdarab, majd az összes forgatókönyvi verzió így végződött – mondhatni, az egyetlen biztos pont a vége volt), hanem az, hogy nem igazán világos, mit akar ez a kellemetlen figura, elvégre a Casablanca amúgy is épp elég „hazafias” volt. A stúdiónak valójában nem a kormányzattal gyűlt meg a baja, hanem a hírhedt „erkölcsvédő” Production Code Office-szal Renault kapitány nőügyei miatt – de ez is inkább mulatságos volt, mint drámai.

Ezzel szemben messzemenően hitelesek az alakok, a helyzetek és a képek. Lengyel Ferenc kívülről-belülről hasonlít az örökké mosolytalan, makacs rendezőre, Gyabronka József vérbeli Szőke Szakáll, Christopher Krieg tökéletes Conrad Veidt (aki Hitler elől menekült Amerikába, s pechjére mindig nácikat kellett játszania), nem is szólva a tojásfejű Epstein-fivérekről Rafael és Yan Feldman derűs megformálásában. Dobos Evelin, akinek tehetségéről már a Napszálltában meggyőződhettünk, csak azért tűnik halványabbnak az előbbieknél, mert az életből vett, ismert figurák mellett az ő alakja körvonalazatlan, a drámája elnagyolt – de ez nem színészi, hanem forgatókönyvi probléma. Bár az egész stáb dicsérhető, a vágótól (Bodoky Eszter) a zeneszerzőig (Subicz Gábor), Dévényi Zoltán operatőri munkája ezen belül is kiemelkedő. Fekete-fehérben, gyakran erős ellenfényekkel dolgozik, látszatra a korabeli stúdióprodukciók stílusát rekonstruálva, ám kompozíciói finoman stilizáltak, idézőjelesek, jelezve a tűnt időt. A hosszú snittek, a bravúros kameramozgás a modern filmnyelv sajátja, miként azok a túlhajtott, expresszív fények-árnyak is, s az időnkénti, dramaturgiailag indokolt átváltás színesre: kezdetben és a végén kékre, közben többször is a stúdiólámpa vörösére. Topolánszky és Dévényi jó érzékkel használja ki, hogy a történet döntően filmstúdióban játszódik. Ez pompás játéklehetőséget ad rendezőnek és operatőrnek, elvégre a természetellenes, az eltúlzott itt természetes. A stúdiók mesevilága teljes egészében művi, a valóság égi mása – ez volt a munkamániás, mozibolond Kertész Mihály igazi otthona.         

 

Curtiz – magyar, 2018. Rendezte: Topolánszky Tamás. Írta: Topolánszky Tamás, Ward Berry, Bak Zsuzsanna. Kép: Dévényi Zoltán. Zene: Subicz Gábor. Szereplők: Lengyel Ferenc (Michael Curtiz), Barabás Nikolett (Bess), Dobos Evelin (Kitty), Bordán Lili (Irene), Declan Hannigan (Johnson), Gyabronka József (Szőke Szakáll), Scott Alexander Young (Hal B. Wallis), Christopher Krieg (Conrad Veidt). Gyártó: Hallu-Cination / JUNO11 Pictures. Az MTVA Duna Televízió bemutatója. 100 perc.

 

      

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 40-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14118