KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Butch Cassidy és a Sundance Kölyök

Pápai Zsolt

Butch Cassidy ant the Sundance Kid – amerikai, 1969. Rendezte: George Roy Hill. Szereplők: Paul Newman, Robert Redford, Katharine Ross. Forgalmazó: Bontonfilm. 106 perc.

 

Minden idők egyik legsikeresebb westernje idén ötvenéves, de nem porosodott be, és nem öregedett. Sőt, bizonyos értelemben javára vált az eltelt idő, hiszen az a módszer, amelyet alkotója, George Roy Hill követett – az európai művészfilmek elemeit öltötte a klasszikus műfaji struktúrákba – a hetvenes évektől kezdve máig virulens trend lett.

Mint annyian mások akkoriban, Roy Hill is a francia újhullámhoz fordult inspirációért. A vadnyugat két legendás hőséről – bankok és vonatok réméről – készült filmjét Truffaut Jules és Jimjével rokonítja a téma, a főszereplők közötti viszonyrendszer, a nagyepikai szerkezet fellazításának technikája, a merész hangnemváltások, illetve egyes motívumok és stílmegoldások. A Butch Cassidy és a Sundance Kölyökben némelyek egyenesen a Jules és Jim paródiáját látják, holott George Roy Hill olyan mélyen hajolt meg Truffaut előtt, mint kevesen a Hollywoodi Reneszánszban és az azóta eltelt fél évszázadban.

Mindkét film epikus méretű történésekről mesél olyanformán, hogy közben nehezen dekódolható az események között eltelt idő: a Jules és Jim cselekménye közel húsz évet, a Butch Cassidy…-é cirka egy évtizedet ölel fel. Hill még Truffaut-nál is radikálisabban közelít az életsorsokat évtizedeken át görgető szerkezethez, hiszen nála annyira sem érzékelhető az idő múlása, mint a francia mesternél: csupán a vadnyugati annalesek áttanulmányozása után lesz világos, hogy a nyitófelirat szerint „valóban megtörtént eseményeket bemutató” szüzsé időbeli fesztávja több év.

A nagyszerkezet mellett a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök főtémája is hasonló Truffaut munkájához. Tárgya a valamennyi akadályt legyűrő, minden traumatikus kalandot túlélő barátság, és az annak próbájaként is értelmezhető ménage à trois is megvan a filmben. Ilyen háromszögalakzat – amelyben mindhárom figura egymással tökéletesen egyenrangúként értelmeződik – korábban nemigen volt látható hollywoodi filmben, és különösen érdekessé, sőt pikánssá teszi a helyzetet, hogy egy westernfilmben bukkan fel. George Roy Hill filmjében Etta a két központi férfifigurával tökéletesen egyenrangú személlyé válik, aki a hagyományos női westernszerepeket felrúgva meg sem próbálja jó útra téríteni vagy a békés családi élet felé vezetni a törvényenkívüli hősöket, hanem az izgalmas élet reményében követi őket Bolíviába. Ez a vadnyugati kisközösség már azért is unikális volt a maga idejében, mert a korabeli westernek zöme jobbára „egycélú” társaságokat mutatott: az alkalmi közösséggé szerveződés egyetlen tétje – írja Will Wright – „a harc és a csata megnyerése” volt. Wright joggal emeli ki, hogy a Butch Cassidy… korának egyetlen fontos westernje – a „profi változatnak” nevezett westerni szerkezet egyetlen realizációja –, melyben a csoportot nem kizárólag materiális célok megvalósítása végett hozták létre. Ezért is annyira emberközeli ez a film, és ezért találja szíven nemcsak a saját kora, de a későbbi korok nézőjét is.

Emellett a hangneme is „kortársiságának” biztosítéka, a rendező olyan merészen keveri a különböző hangulati regisztereket és tónusokat – a legjobb példa erre a hősök halálba ugrása előtti viccelődése a zárlatban –, ahogy a nyolcvanas évektől népszerű filmekben lesz szokás. Egészében véve egyszerre kacagtató és végtelenül melankolikus a Roy Hill által kikevert elegy: a film e tekintetben is új színt hozott a hollywoodi westernek palettájára.

Az elbeszélés módját is az európai művészfilmből származó megoldások színezik. A műfajtól elvárt dinamikus cselekményépítkezést epizódok és a jeleneteket átkötő passzázsok lazítják, a legnevezetesebb, amikor a biciklin bohóckodó Butch a mozdulataival vallja meg érzelmeit a Kölyök barátnőjének, miközben a hangsávon a Raindrops Keep Fallin’ on My Head című dal szól. Ez a passzázs közvetlenül utal a Jules és Jimre, ahol a lírai – a természetben játszódó – jeleneteket gyakran a három bicikliző főszereplő totálja vezeti elő.

Ray Hill a zárlattal is Truffaut-ra kacsint. Művét akció közben fejezi be, a bolíviai regimentnek nekirontó két hős jegelt képével vágja el, márpedig a filmzáró képkimerevítés a Négyszáz csapás óta Truffaut hitbizománya (ráadásul a Jules és Jimben is vannak megállított képek). Olyan művészfilmes écák ezek, amelyek felfrissítik az ódivatú közelítésmódokat, de nem idegenítik el a tömegfilm nézőjét. Az újhullámos eredmények moderált megidézése a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök sikerének egyik fő oka: az amerikai közönség egy olyan filmmel találkozott, amelyik felületi elemeiben különösnek, illetve inkább különcnek tetszett, a mélyben azonban maradéktalanul ismerős volt a számára. A Butch Cassidy… ezért lehet máig a középkategóriás midcult-film ragyogó példája.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14129