PostaWittgenstein és az öngyilkosságFáber András
„Miért ír az ember? Mert nem elég
jellemes, hogy tartózkodjék tőle.”
(Kari Kraus)
A Filmvilág októberi számának megjelenése után több olvasó felhívta figyelmemet arra, hogy Ludwig Wittgenstein osztrák gondolkodó (Bécs, 1889 – Cambridge, 1951)nem követett el öngyilkosságot, mint azt én az Eszterkönyv című filmről írott kritikám egy mellékmondatában állítom róla.
Az eset némi magyarázatra szorul.
A XIX. század vége és a XX. század első fele az Osztrák–Magyar Monarchiában, illetve annak felbomlása után az utódállamokban sajátos, túlfűtött szellemi életet hozott. Sok kiválóság választotta az élet önkezű befejezésének útját (egyedül Ausztriából hamarjában a következők jutnak az eszembe: Ludwig Boltzmann fizikus, Ottó Mahler, a híres zeneszerző testvére, maga is muzsikus, Georg Trakl költő, Eduárd Van der Null, a bécsi Operaház építésze, Ottó Weininger lélekgyógyász és Stefan Zweig író), hogy egyéb, a filmesek képzeletét is megmozgató híres esetekről ne is beszéljünk (Rudolf főherceg, Redl ezredes).
Ludwig Wittgenstein hét testvére közül három is eldobta magától az életet: Hans, akit a zene vonzott, Rudi, aki a színházért lelkesedett, és Kürt, aki az olasz fronton harcolt.
A filozófus sokáig vívódott öngyilkos gondolatokkal, mint erről Naplójegyzeteinek számos bejegyzése tanúskodik 1914–1916 között, de még 1926-ban is hasonló késztetéseiről számol be barátjának, Paul Engelmannak.
Unokaöccse elmebeteg volt, aki „nem megírta, hanem megélte filozófiáját”, legalábbis ezt tanúsítja róla Thomas Bernhard osztrák író, aki viszont néhány éve lett öngyilkos.
Wittgenstein halálának körülményeire több volt tanítványa úgy emlékszik vissza, hogy „hagyta magát meghalni”.
Hogy természetes halállal halt-e meg?
Egy dolog bizonyos. Nem kérte utolsó szavaival, hogy „Uraim, ne lőjenek!”
Mindez természetesen nem változtat sem a kritikám többi állításán, sem Wittgenstein jelentőségén.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1853 átlag: 5.51 |
 |
|
