KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 31. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Sodrásban
• Jeles András: Szemlélődés Játékfilmek
• Forgách András: A megtalált színész Játékfilmek
• Muhi Klára: Háromgarasos mozi Kisjátékfilmek
• Gelencsér Gábor: Romvirág Dokumentumfilmek
HORROR
• Varró Attila: Amerikai gótika Kosztümös horrorfilmek
• Pápai Zsolt: Rémségek kicsiny falva Az Álmosvölgy legendája

• Király Jenő: Rovareposzok Multiplex esztétika II.
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: A tengeralattjáró sárga mosolya A Beatles-kor alámerülése
• Kemény György: Öö Észt és lengyel animáció
• Hegyi Gyula: Kockáról kockára

• Bóna László: Bukás a győzelembe Sport a filmben
• Ardai Zoltán: Tüzes aréna Kokó és a média
• Zalán Vince: A tehetetlenség melankóliája Filmnapló
KÖNYV
• Kelecsényi László: Bővített újratermelés Filmlexikon
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Magára maradt történet Jadviga párnája
• Fábry Sándor: Apád, anyád Mindent anyámról
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Szomorú vasárnap
• Déri Zsolt: A John Malkovich-menet
• Pohl Péter: Az élet egy füttyszó
• Turcsányi Sándor: Taxi, Madrid
• Gervai András: Alice és Martin
• Pápai Zsolt: A part
• Vidovszky György: Hurrikán
• Lévai Zsuzsa: Stuart Little, kisegér
• Mátyás Péter: A bennfentes
• Tamás Amaryllis: Hálószobák és előszobák
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Kolóniák

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A part

Pápai Zsolt

 

Három évvel ezelőtt Danny Boyle Skóciából indulva üstökösként hasított át az óceán felett, viszont röppályája végén fénye vesztett erejéből, s mostanra alig világol: ha nem zarándokol vissza mielőbb az óhazába, a sokat ígérő, de be nem teljesedett kezdet darabjai (Sekély sírhant, Trainspotting) maradnak főművei.

Új filmje a bevált recept szerint készült, Boyle egy bestsellert igyekezett a maga nyelvére formálni. Alex Garland közelmúltban publikált első könyve, az előttem érthetetlen okból körülrajongott és díjakkal kaserolt A Part hatalmas ambícióval és csekély talentummal megírt, kalandok nélküli kalandregény a megtalált, majd elvesztett, nagybetűs Édenről. A tájföldi sziget egzotikus díszletei között játszódó történet bizonyos kritikusai szerint „pszichedelikus utazás” a sötétség mélyén; én nem látok benne mást, mint egy Defoe és Joseph Conrad klasszikusaitól, továbbá Nicolas Roeg és Francis Coppola idevágó filmjeitől megigézett egynapéltű tehetségnek belső monológok közhelyeibe ágyazott fantáziálását arról, ahogy ő ifjúsága virágjában, a haverokkal közös füvezések alkalmával elképzelte Robinson szigetét.

Ez az alapanyag, ha másra nem is volt jó, ahhoz lehetőséget kínált, hogy Az élet sója kisiklása után Danny Boyle visszataláljon igazi témájához, annak ábrázolásához, miként szabadulnak el a garázdálkodni vágyó ösztönök egy belülről magára zárt közösségben. Ennek fényében több mint különös, hogy A Part alkotójának legkevésbé személyes mozija: mintha a rendező (netán a producer) úgy döntött volna, Leonardo DiCaprio profilja és csupasz felsőteste, illetve a festői szépségű miliő pazar flórája és faunája elég ahhoz, hogy pótolja a Boyle korábbi filmjeiben megszokott, ragyogó vizuális leleményeket. Itt utóbbiakból néhány ha akad, s tovább rontja a mérleget az áttételek nélküli, gyakran szó szerinti idézetek tömege: ahogy már a regényben, az Apokalipszis, most vagy a Peter Brook-féle A Legyek Ura itt is számos jelenetben kísért, amorózó hősünk és partnernője kék lagúnabéli duettje pedig a Rómeó és Júlia (!) medence-szekvenciáját juttatja eszembe. A lendületes vágóképek és a húzós soundtrack mellett sajnos alig valami emlékeztet a rendező Angliában forgatott munkáira.

A Part a Trainspotting-rajongók kemény magja számára egész biztos csalódás, igaz, a film felülüti a hollywoodi átlagot. De Danny Boyle-tól azért ennél többet várnánk. Még akkor is, ha egyre kevesebbet ígér.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2907