Európából nézve úgy fest, hogy a kortárs amerikai függetlenek első igazi sikere, a közel két évtizede született Szex, hazugság, videó máig nyomasztja a helyi indie-ket, legalábbis erre utal, hogy több kezdő rendező hasonló regiszteren megszólaló filmmel igyekszik beírni a nevét a történelembe. A múlt havi Filmvilágban tárgyalt Sundance-sláger, A tintahal és a bálna is sokat őrzött a soderberghi örökségből, és ugyanez mondható el az eddig nem csupán nálunk ismeretlen John Curran rendező amerikai-kanadai koprodukcióban készült második nagyjátékfilmjéről, sőt ezúttal a hasonlóság még inkább szembeszökő.

A Már nem lakunk itt előképeként szóba jöhet még Mazurskytól a Bob és Carol és Ted és Alice, sőt néhol mintha Neil LaBute fals párkapcsolatokat bevizsgáló korai filmjei (Férfitársaságban; Gyere! Csere!) is megidéztetnének. A megcsalás-megcsalatás problematikáját boncolgató történet két barátinak tetsző értelmiségi házaspár körül forog a jóléti mélabútól nyirkos kisvárosi miliőben. Érzékenyen és intelligensen elővezetett epizódok sorában ismerjük meg a nyolcvanas években eszmélt X-generáció utáni nemzedék már öniróniához is fáradt, világfájdalomtól tikkadt tagjait, akik sűrű osztályismétlésre ítélve bukdácsolják végig az érzelmek iskoláját, és csak a sokadik pótvizsga után kapják meg a lelki érettségüket tanúsító bizonyítványt. Már ha egyáltalán megkapják: a rendező több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol.

A tempó lassú, de a film csak kósza pillanatokra válik szenvelgővé, a szerkezet példásan centrírozott, csupán a néhol felcsendülő és zavaróan anyagidegen belső monológok nehezítik el. A Már nem lakunk itt igazi low-budget darab, alig féltucatnyi helyszínen forgatott mezítlábas mozi, amely kizárólag a kiváló (méltán Sundance-nyertes) forgatókönyvre és a briliáns színészi alakításokra alapoz. A fabula dialógusközpontúsága is a kamarajelleget erősíti, igaz, sokat elvesz ebből a jeleneteket az elsőtől az utolsóig aláfestő, a Tangerine Dream zenekar hanyatló korszakát idéző muzsika. John Curran nem hibátlan, mégis megejtő filmet forgatott. Ha nem is hízelgő, de impresszív pillanatképek sorozatát készítette el a saját generációjáról, egy számunkra sem annyira idegen válságnemzedékről.

Extrák: semmi.