A korántsem apolitikus Roberto Benigni, akinek Berlusconi már majdnem kitette a szűrét Itáliából, látszólag politikus filmet készített Irakról. De a látszat, ahogy az Benigninél lenni szokott: csal. A Tigris a hóban inkább szerelmi történet, mint harcos állásfoglalás. Benigni emlékezetes alakításai, mint például az Éjszaka a földön taxisa, vagy Johnny Stecchino, alig különböznek elviselhetetlen szerepformálásaitól (erre több példát lehetne mondani, a legjellemzőbb talán a Pinocchio), mindig ugyanazt az idióta, zaklatott, hihetetlenül sokat beszélő olasz típust hozza. Az olasz ember paródiája. Ilyennek képzelik Európa halkabb fertályain az olaszokat, különösen a dél-olaszokat (Benigni egyébként arezzoi, vagyis toszkán). A Tigris a hóban-ban, ebben a néha üdítő, néha kifejezetten vegzáló, idegfeszítő (no nem jó értelemben) filmben Benigni egyszerűen túl sok. A kevesebb több lett volna e film esetén olyasfajta eufemizmus, mintha azt állítanánk, a Fásy-mulató sem lenne rossz, ha nem tartana annyi ideig. Mindenesetre a film kezdő képsorai, a döbbenetes fantáziáról tanúskodó álomesküvő - amiben megjelenik Tom Waits, egy pópa, a gatyára vetkőzött Benigni, egy rendőr, aki a kocsiját mindig elhagyó Benignit meg akarja büntetni - sokat ígér; a film egészen addig, amíg egy egészségügyi transzporttal Benigni - olthatatlan szerelemből kifolyólag, természetesen - el nem vergődik a háború sújtotta Irakba, élvezhető és inkább bájos, mint fárasztó, de az utána következő részek már csak annyira hitelesek, mint arab költőnek a fáradt szemű Jean Reno. Akinek mintha legalább annyira elege lenne Benigniből, mint a hervadó nézőnek.

A szerelmi vallomás ismét Benigni feleségéhez, a kedves, de az ellágyuláson kívül szinte semmit nem tudó színésznőhöz, Nicoletta Braschihoz szól.

Benigni a film elején produkál néhány olyan jelenetet, ami elmenne egy jobb, egy Jim Jarmusch-filmbe is: a hálószobába berobbanó denevért költészettel űzi el a házból. Lévén költő (igaz inkább csak fűzfapoéta) és költészetet oktató tanár: a diákoknak mondott néhány gondolata a versírásról legalább annyira vicces, amint amennyire megszívlelendő. Ezért a néhány epizódért talán érdemes: filmet nézni. Olasznak lenni. Vagy azt képzelni, hogy olaszok, esetleg azt, hogy költők vagyunk.