Ha innen nézem: burleszk a szakácsokról filmkonyhanyelven. Ha onnan nézem: szocialista brigádnapló, amatőrképekkel. Nézhetem bárhonnan, megfoghatatlan marad, miért készült el ez a bizarr „ízkombináció”.
Rágódom rajta – ehetetlen. Miért, hogy Ulrich Thein rendező útmutatása szerint a csinoska szakácsnőnek főzés közben a jó étel társadalmi közhangulatot pezsdítő szerepéről kell locsognia. De torkomon akad egy másik „falat” is: a darabos (belül lágyszívű) kőműves-brigádvezető csak az építési terv teljesülését követő eufória idején szánja rá magát, hogy ajánlatot tegyen választottjának. Ilyen bátortalan lenne ő, aki a toronydaru tetejéről fél Berlint belátja? Mindez még akkor is elvenné étvágyunkat, ha a két dolgozó egymásra találásának bonyodalmas története nem úszna a „szoc-reál” vidámkodás generálszószában.
Az üde zamatú grúz komédiák vagy a kesernyés humorral fűszerezett cseh filmvígjátékok kényeztette fogyasztók számára emészthetetlen a Fokhagyma és ananász. Főúr! Kérjük a panaszkönyvet!
