KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Elefánt-sztori

Simándi Júlia

 

Állatot, gyereket mutatni a filmen – legkönnyebben járható út a közönség szívéhez. A nézettségi statisztikák is bizonyítják, hogy a természetfilm szinte biztos siker. Láttunk már olyat, amelyben megtanították az állatszereplőket a kitalált történet eljátszására, de olyat is, ahol a felvett bőséges „natúr” anyagban találtak megfelelőt a mese elmondására. Volt olyan, amely egy adott földrajzi egység élővilágát mutatta be a maga teljességében s olyan is, ahol az állatok viselkedésének tudományos megfigyeléséről készülő film forgatása adta a keretet. Láttunk humoros, zenés állatfilmet és érzelmes állat-kalandregényt. De ilyet még nem láttunk: ebben a japán filmben mindez egyszerre van jelen. Van egy kerettörténet: az elefántok sorsáért aggódó, lantját pengető beduinról, akire a narrátor szerepét osztotta a rendező; van egy fiktív és etológiailag legalábbis kétes hitelű történet egy idős elefánt-anyáról, aki legkisebb gyermekét nem tudja táplálni és belehal szégyenébe; aztán van még rengeteg anyag a Kilimandzsáró környékének gazdag állatvilágáról; és készült jó néhány méter magáról a forgatásról is, főképp azokról a technikai problémákról, amelyek az állatok filmezése során jelentkeznek. Utóbbiaknak természetesen nincs tudatában a beduin, ezért ilyenkor őt el kéne felejtenünk. A rengeteg látványos kép a sokféle állatról és természeti jelenségről önmagában megállná a helyét – az elefánt-történet illusztrálására azonban csak erőszakkal lehet felhasználni. Magáról az elefántanyáról és a vele történő eseményekről ugyanis nincs elegendő dramatikus kocka, ezért a sztorit – jól vagy rosszul illusztráló képek kíséretében – leginkább csak elmesélik. Még szerencse, hogy az elefánt mimikája eléggé egysíkú, ezért a legkülönfélébb narrációkat is megtűri.

Ismerve a gyermekek végtelen állatszeretetét, feltételezhetően ők alkotják majd e film közönségének zömét. A megszokottnál több „memento mori” – a kivájt szemű tetemek, félig lerágott gazellák, beleket cibáló sakálok – talán nem viseli meg őket annyira, mint az elefántcsorda végeérhetetlen vonulása. De ők talán még ezt is képesek végigülni egy újszülött kiselefánt kedvéért. „Aki” – mindettől eltekintve – nagyon helyes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/04 45-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6762