Beszélgetés Bokor Péter új filmjérőlKirálygyilkosság Marseille-benVarga F. János
A Magyar Televízió Közművelődési Főosztálya, a MAFILM Objektív Stúdiója és a Rudas Film cég (NSZK) közös produkciójában forgatta Királygyilkosság című, új „egészestés” dokumentum-riportfilmjét Bokor Péter, számos dokumentumfilm és a televízióból jól ismert Századunk című sorozat rendezője. A film történész szakértője: Ormos Mária, dramaturgja: Hanák Gábor.
– A cím: Királygyilkosság, sokat sejtet. Konkrétan miről szól a film ?
BOKOR PÉTER: Az 1934. október 9-én Marseille-ben I. Sándor jugoszláv király ellen elkövetett merényletről, melynek során meghalt Louis Barthou francia külügyminiszter is.
– A filmben többen megszólalnak, akik részesei avagy tanúi voltak a majd ötven évvel ezelőtt történt eseményeknek.
BOKOR PÉTER: Különös érdekessége az, hogy ebben a filmben szólal meg először az a Pierre Mondanel, aki (95 éves ma) annak idején, mint a francia bűnügyi rendőrség vezetője, a nyomozást irányította. Eddig hallgatott. Tíz évvel korábban még elutasította kérésünket, de tavaly hajlandó volt már a kameránk elé ülni, s számomra fantasztikus precizitással és összefogottsággal mondta el a nyomozás történetét. Ennek nagy része be is került a filmbe. Valószínű azért nem dobott most már ki, mert nagyon öreg és nincs kedve emlékeit a föld alá vinni. Ez igen jelentős újdonság, s lehetővé teszi, hogy a nyomozást a filmben francia szemszögből teljes egészében be tudjuk mutatni. A másik, amit megemlítenék még, hogy a merénylőket bizonyos szálak fűzték Magyarországhoz is. A jugoszláv király megölésére kiküldött akciógárda három tagja kétségtelenül Magyarországról, Jankapusztáról indult el. Nos, ötven év után sikerült találnunk olyan embereket, akik teljesen kompetensek, bár sokan közülük máig félnek megszólalni a jankapusztai történet ügyében. A megtalált parasztembernek mintegy fele volt olyan – főleg asszonyok –, akik nagy nehezen meg mertek szólalni a kamera előtt. Mások egyáltalán nem voltak hajlandók megszólalni, mondván: ebből biztosan baj lesz. Ne szólj szám, nem fáj fejem...
– Mi a film aktualitása? Miért éppen 1982–83-ban készült a film a marseille-i merényletről?
BOKOR PÉTER: A terrorizmus soha nem veszti el aktualitását. Különös lehetőség, hogy egy régebbi ügy kapcsán sokkal mélyebbre nyúlhatunk, mint a mai terrorakcióknál, ahol sokkal kevesebb anyag áll rendelkezésre.
ORMOS MÁRIA: Akkoriban még egy ilyen akció világszenzációnak számított. A legnagyobb bűnügyi szakemberek álltak rá a nyomozásra és komoly nemzetközi támogatást is kaptak. Énnek ellenére nem lehetett teljesen felderíteni az ügyet. Azért, mert az esemény olyan jelentős volt nemzetközileg, hogy a különböző államok politikai érdekei nem engedték meg az ügy teljes tisztázását. Az eredménytelenség ellenére is reflektorfénybe került a vizsgálat és óriási iratmennyiség keletkezett. Ez nagy lehetőségeket rejt magában, ha egy ilyen eseménysorozat anatómiáját akarjuk megvizsgálni és bemutatni, szemben a mai korszak terrorista cselekményeivel, ahol a keletkezett iratok ismeretlenek.
HANÁK GÁBOR: A válaszokhoz szeretném hozzátenni: a Századunk sorozat, amely több, mint húsz éve indult, már a hetvenes évek elején eljutott ehhez az eseménysorhoz. Akkor Mondanel úr nem állt szóba Bokor Péterrel, ahogy az előbb erről szó volt; más nehézségek is voltak és ez a film leállt. Ezt azért is említem, mert a most elkészült filmet a Századunk-sorozat egy különleges darabjának is tekinthetjük.
– Nevezhetjük a Királygyilkosságot történelmi kriminek?
BOKOR PÉTER: Félek ettől a meghatározástól, mert azért szoktak egyes dolgokat kriminek nevezni, ami nem az, hogy nagyobb közönséget vonzzanak. Őszintén szólva, reszketek minden olyasmitől, ami csak valamilyen jelzővel ellátott krimi, amikor a „krimi” meghatározást csak közönségcsalogatásra használják.
ORMOS MÁRIA: Voltaképpen maga az esemény a szó igazi értelmében krimi. Ezzel szemben a film – tán ártok ezzel a vonzerejének – nem a krimifilmek eszközeivel dolgozik, hanem egy nagyon tudatos történelmi szemléletet közvetít. Csak azt állítja, ami ellenőrizhető és minden kételyt, hipotézist csak feltételesen ábrázol, vagy még úgy sem. Óvatos történelmi szemlélettel nyúl egy kriminálhistóriai ügy elemzéséhez. Ezt korabeli dokumentumfilmek és korabeli tanúk megszólaltatásával teszi. A játékként hozzáadott szövegben csak addig megy, ameddig – a szó legszorosabb értelmében vett – történeti források engedik.
BOKOR PÉTER: Lehet, hogy a filmforgalmazásnak árt, ha én azt mondom, hogy „Kérem, ez nem krimi, hanem filmesszé.” Régen leszámoltam már azzal, hogy a mozikban is nagy tömegsikert elérő filmeket készítsek.
– Tehát akkor inkább egy oknyomozó történelmi filmnek tekinthetjük a Királygyilkosságot?
BOKOR PÉTER: Igen, én így érzem.
HANÁK GÁBOR: Elég nagy elszántság volt bennünk, hogy a krimi szabályainak megfelelően rakjuk össze az események mozaikját, de a film készítése közben ezek az elemek kirostálódtak és maradt a történeti oknyomozás. Minden többi feleslegessé vált, mert maga az eseménysor maradt meg olyan váznak, ami nem bírt el mellékszálakat, másodrendű eseményeket, „színező” figurákat; nem lehetett fontos mozzanatokat homályban hagyni, megjelenésüket késleltetni, mint a krimiben szokás. Végül is a krimi elveszett, az anyag maga adta a film szerkezetét, végső formáját.
– Ormos Mária mondotta, hogy a film csak valós, eredeti forrásokra épít. Nem teszi az oknyomozás kicsit semlegessé a filmet?
BOKOR PÉTER: Azt hiszem, a film végül is keményen megfogalmaz egy fasizmus- és terrorizmusellenes álláspontot; tükrözi, kivel rokonszenvezünk és kivel nem – ez úgy gondolom, teljesen világos.
– Korabeli irodalomban és későbbi feldolgozásokban a marseille-i merénylettel kapcsolatos állásfoglalások kiemelten magyarellenesek. Az újabb kutatásokból és e filmből is kiderül, hogy lényegében minden vesztes ország és Olaszország ott áll többé-kevésbé az ügy hátterében. Hogyan súlyozza az oknyomozó film az egyes országok felelősségét?
ORMOS MÁRIA: Nézzük először azt a kérdést, hogy milyen lehetőségeket hagyott ki a film – történész óvatosságból. Egy példát említek erre: Rosenberg szerepét alig említjük, mert csak a konkrét, megfogható forrásszálak mentén mozgunk, és mellőzzük a nem megalapozott asszociációs lehetőségeket. Pedig nagyon valószínű feltevés, hogy minden németországi usztasa szál Rosenberg irodájában futott össze. Az újabb kutatások feltárták, hogy Rosenbergnek igazoló jelentést kellett adni a marseille-i ügy miatt, sőt a Gestapóval is meggyűlt a baja. Két munkatársát a Külpolitikai Hivatalból el kellett bocsátania. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a Rosenberg-hivatal eléggé benne volt az usztasa ügyekben. De mivel közvetlenül semmi sein bizonyítja, hogy a merénylet megszervezésében hivatala szintén tevékeny szerepet játszott volna, ezért a film erre végül is nem tesz olyan hangsúlyt, ahogy ezt a feltevések megengednék. A felelősség kérdését tekintve melyik állam volt első helyen érdekelve? Fel lehetne tételezni, hogy az, ahonnan a gyilkos származik, vagyis Bulgária. Ezzel szemben az ügyben Bulgária soha nem szerepelt. A bolgár rendőrség vállalta a gyilkos azonosítását egy macedón terroristával – és ennek ellenére Bulgária nem szerepel a történetben. Ennek oka csak az lehetett, hogy a nyomozó hatóságok előtt már akkor is valószínűnek tűnt, hogy Bulgária ezt a szerepet csak azért vállalta el, hogy a gyilkost ne valamelyik olaszországi usztasa-táborban kelljen keresni. Erre sok másodlagos forrás is utal.
– A film dokumentumokra, archív filmekre, forrásokra épül. Mennyire filmesíthető a történeti forrás?
BOKOR PÉTER: Nem kis erőfeszítések árán, azt hiszem, majdnem minden esetben meg lehet csinálni az írott forrásból a filmes jeleneteket – de nem érdemes. Az írott források bemutatásával viszont komoly korlátokkal kell számolni, ezekkel a filmben csak minimálisan lehet operálni. A téma szempontjából tehát csak a legfontosabb írott forrásokat – mint a Századunk-sorozatban is – játszatjuk el színészekkel, de csak akkor, ha a vonatkozó forrás, jegyzőkönyv – az egész ügyre kulcsfontosságú momentumokat tartalmaz. A színésznek ilyenkor éppen az a nagyon nehéz feladat jut, hogy ne élje át szerepét, hanem csak illusztráljon. Ez a színész számára minden más esetben halálos bűn.
– Mennyiben más ez a film, mint a televízióból ismert és kedvelt Századunk?
BOKOR PÉTER: Végül is, azt hiszem, nem más.
HANÁK GÁBOR: Persze, miután koprodukció, itt nagyobb mértékben lehetett eredeti archív filmeket megkapni, amit egy tévés produkció szegénysége folytán másodlagos forrásból szerez be. Az interjúforgatásoknál szabadabban gondolkodhattunk „devizás” helyszínekben, a megcsinálás léptéke tágasabb volt. Reméljük, ez nemcsak a színes jelenetekben, de az egész film „gazdagabb” voltán érezhető.
ORMOS MÁRIA: A Századunk filmjei hosszabb történeti periódusokat ábrázolnak, ez viszont egy drámai, egyetlen perc alatt lezajlott eseményt állít középpontjába.
– A szokásosnál – úgy érzem – sokkal szélesebb az európai kitekintés a filmben. Nem tudom, hogy a néző hogyan tudja ezt az információtömeget felfogni? Miért volt erre szükség?
BOKOR PÉTER: Nem hiszek abban, hogy létezhet külön műsor film-szakembereknek, vagy hozzá-nem-értőknek, fiataloknak vagy nyugdíjasoknak, okosaknak vagy butáknak. Sőt, azt hiszem, a filmek zöme minden nézőre tartozik, aki érdeklődik. Aki érdeklődik, az a képzettségi szintjének meg a benne élő előítéleteknek mértéke szerint fogja felfogni, vagy nyomon követni az adott filmet. Azért is mondtam elöljáróban, hogy nem krimiről van szó, hanem filmesszéről, mert úgy gondolom, hogy aki ezt a filmet nézni fogja, annak a fejét is használnia kell.
ORMOS MÁRIA: A történethez szorosan hozzátartozik az európai légkör, mert ez a merénylet nem történhetett volna meg a diktatúrák, a fasizmusok háttere nélkül. A tapasztalat szerint sokan érdeklődnek ez iránt, messze túlmenően a szakmai körökön. A szavakkal néha nehezen közvetíthető jelenség képi megerősítése ezért nagyon is indokolt. A film közvetlen módon nem sugall okozati összefüggéseket, végül teljesen a nézőkre hagyja ezek eldöntését. Egyébként a terrorista szervezeteknek –ha egyszer már léteznek – van önmozgásuk. Egy ponton túl, saját létük biztosítása érdekében akkor is lépniük kell, ha ehhez külön biztatást vagy felszólítást nem kapnak, vagy ha a lépés a támogatók aktuális, közvetlen érdekeivel nem harmonizál. Ugyanakkor nem működhetnének és nem járhatnák végig útjukat, ha az előbb említett „háttér-szervezetek” – az európai diktatúrák – nem lennének mögöttük. Ebben áll a film kettős mondanivalója.
– Van egy nagy előítélet – előítélet? – a marseille-i gyilkosság ügyében, és ez Magyarország felelőssége.
BOKOR PÉTER: A filmből kiderül, hogy Jankapusztán volt egy usztasa tábor, és az is, hogy a merénylet három résztvevője innen indult. A magyar kormány aktív részvételével jött létre a jankapusztai kiképző tábor. A magyar felelősség azzal a momentummal csökken, hogy nemcsak magyar felelősségről volt szó.
ORMOS MÁRIA: Azt hiszem, a kérdés inkább arra vonatkozott, hogy a magyar kormány állt-e a merénylet mögött és irányította-e a gyilkos fegyvert. Ehhez képest nagy előrelépés és tisztázás ez a film. A következők miatt: az usztasák már Jankapuszta használatában túlléptek a kormány intencióin. A tábor eredetileg a menekülő usztasák átmeneti szálláshelyéül szolgált, ehhez képest az, hogy ott terrorista kiképzést vezettek be, már továbblépés volt. Nem állnak helyt azok az állítások, hogy itt több tízezer usztasát képeztek ki, miután a maximális létszám soha nem haladta meg a 40-et. Később a külügyminisztérium, amikor a külpolitikai helyzet úgy alakult, erőteljesen szorgalmazta, hogy a tábort számolják fel. A felszámolás 1934 tavaszán el is kezdődött. A kormány olyan sürgősnek tartotta a felszámolást, hogy még a merénylet előtt, 1934 szeptemberében felkérte a Hitelbankot, hogy anyagi áldozat árán is azonnal szüntesse meg az usztasák kezében levő bérleteket. Minden jel arra mutat, hogy a magyar kormány nem befelé akart haladni egy ilyen kalandba, hanem éppen ellenkezőleg: ki akarta húzni magát belőle. Ezt mindenképpen le kell szögeznünk. Ez azonban még drámaibbá teszi azt a kérdést, hogy az egész nemzetközi közvélemény figyelme Magyarország felé fordult, és bár eléggé jámbor eljárással, de mégiscsak a magyar kormányt tette bűnbakká. A felelősséget illetően – első helyen – meg lehetett volna kérdezni a német kormányt, de ezt a francia mellett egyáltalán nem akarta a fő sérelmet szenvedő jugoszláv kormány sem, tekintettel arra, hogy Jugoszlávia, még a király életében, német nyitást valósított meg és ezt a politikát a kormány a király halála után sem kívánta kérdésessé tenni. Ezzel Németország lekerült a napirendről. Olaszország felelősségének elhánytorgatásába Jugoszlávia szívesen beleegyezett volna, szemben ezzel a francia kormány egyértelműen ellenezte, hiszen éppen úton volt afelé, hogy megegyezzék a Mussolini-kormánnyal. A közeledést Barthou utóda: Laval még kevésbé akarta kockára tenni. Egész egyszerűen az történt, hogy felelősnek nem maradt más, mint Magyarország.
BOKOR PÉTER: És máig az maradt a francia köztudatban, de nemcsak ott.
HANÁK GABOR: És a magyar szemléletben, publicisztikában is, mert ez látványos, jó példa, ezt is fel lehet fűzni – kényelmességből – a nemzeti bűntudatunk rekvizitumainak füzérébe.
– Elképzelhető volt-e egyáltalán, hogy Magyarország ilyen nagy horderejű nemzetközi terrorista vállalkozás mögött álljon?
BOKOR PÉTER: Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a francia külügyminiszter meggyilkolása nyilvánvalóan semmiféle tervben sem szerepelt. Egy karlövésbe és egy egészségügyi szarvashibába halt bele.
ORMOS MÁRIA: Még tovább mehetünk, mert a két esetet – tehát, hogy Sándor királyt megölték és Barthou meghalt – összekötötték és úgy tették fel a kérdést, hogy kinek az érdeke volt ez? E konstrukciónak már a kiindulópontja sem felelt meg a tényeknek. Egy belga történész megtalálta azt a jegyzőkönyvet, amely feketén-fehéren kimutatja hogy a Barthou karjából kioperált golyó francia rendőrgolyó volt. A francia rendőrök össze-vissza lőttek – ez a filmben is jól látható –, többen a közönség köréből is meghaltak és őket nyilván nem a gyilkos lőtte le- Barthounak így sem kellett volna meghalnia, ha útja a kórházig nem tart másfél óráig. Egy véletlent és egy kitervelt merényletet összeoperálva kezdték el tehát a történeti rekonstrukciót. Hogy a francia szervek miért hallgattak erről – máig is – az nagyon is érthető, ilyesmit senki sem tesz a kirakatba.
– Bár hangsúlyozottan elhangzott, hogy ez nem krimi, de egy gyakorlott krimi-olvasónak mindig gyanús, ha a gyilkost a helyszínen azonnal megölik. Olyankor is, amikor ezt nem kellene, miután a dokumentumfilmen jól látszik, hogy menekülési esély nem volt. Ez egy öngyilkos merénylő volt, akivel szemben – mint sajnos azóta többszörösen tudjuk – sok védekezés nincs. Franciaország felelőssége – a történtekért – bár a filmben benne van, miért nincs igazán megfogalmazva?
BOKOR PÉTER: Nekem rendkívül hálásnak kell lennem Pierre Mondanelnek, aki mégis csak igazi francia rendőr. De ettől függetlenül érzékeltettük a filmben, hogy alig valami történt Sándor király megvédésére. Barthou-t egyik barátja figyelmeztette, hogy ne vegyen részt a király fogadásán, de ő azt nem tehette, hiszen ő hozta létre a királyi látogatást. Voltak jelzések a horvát usztasák készülődéséről és nem egészen egy évvel korábban Zágrábban már volt egy sikertelen merénylet Sándor király ellen. Ezek a tények a filmben szerepelnek.
– Franciaország felelősségét a film mégis nagyon enyhén kezeli. A néző számára pedig kitetszik – éppen a dokumentumfilm révén...
HANÁK GÁBOR: De a filmnek épp ez a nyitottság az erénye. Én úgy gondolom, hogy az összes többi résztvevő felelősségére is ez áll. A filmnek nem állt szándékában büntető, felelősségre vonó procedúrát lefolytatni, enyhén szólva – magyar filmről lévén szó – még mosakodásnak is tetszhetett volna egy ilyen összefüggés hangsúlyozása. Tehát, ahogy már szó volt róla, ha valaki vagy valakik egyszer támogatnak egy ilyen szervezetet, szervezkedést, akkor abból nem lehet a konzekvenciák viselése nélkül kiválni.
ORMOS MÁRIA : Másrészről, ami egyszer már megtörtént, az biztosítékot ad a prominens szereplőknek, hogy addigi támogatóiknak továbbra is meg kell őket védeniük.
A francia felelősségről: a következtetéseket azért a franciák levonták – legalábbis a maguk számára. Ennek nem volt már olyan nyilvánossága, mint a merénylétnek. Lemondott a belügyminiszter és leváltottak rendőri vonalon egy csomó olyan embert, akik a biztonsági kérdésekért felelősek voltak. Talán még túlzottnak is nevezhetjük a felelősségre vonást, mert valószínűleg éppen Barthounak volt az az álláspontja, hogy ne a biztonságosabb hadikikötőben fogadják a királyt. Felmerült az előbb az a kérdés, hogy miért verték agyon a merénylőt. A megfogalmazásból egy kis kételyt éreztem ki az iránt, hogy talán ezt sem lehet véletlennek tekintenünk. E kérdésre nem lehet hiteles választ adni, de szerintem nem a megfontolt cinizmus, hanem a pánik és tehetetlenséggel párosuló düh végzett vele. A film is ezt sugallja: itt kitört az őrület.
BOKOR PÉTER: Az anyagok gyűjtése és a film készítése során megdöbbentett: milyen tökéletesen előkészítették ezt a merényletet! Kikerülhetetlen csapda volt.
ORMOS MÁRIA : Nem törődtek különösebben a nyomokkal, mert – legalábbis minden erre vall – a négy embert eleve feláldozták. Láthatjuk, milyen tökéletesen megszervezték a merénylet színhelyére való odajutásukat, de azt is, hogy semmi sem történt a visszatérés lehetőségének biztosítására. A menekülés módja sehol, semmilyen formában nem volt megteremtve; se menetjegy, se pénz, se rejtekhely, semmi. Minden jel arra mutat, hogy a szervezők szemében csak a tett volt a lényeges.
– Kíván-e a film terrorizmus elleni általános állásfoglalásával a mának is szólni ?
BOKOR PÉTER: Ez a film 1934. október 9-éről szól... de a történelem ismerete nélkül nem érthetjük meg a mai történéseket sem.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1142 átlag: 5.62 |
 |
|
