KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

120 dobbanás percenként

Varró Attila

120 battements per minute – francia, 2017. Rendezte: Robin Campillo. Írta: Philippe Mangeot és Robin Campillo. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Arnaud Rebotini. Szereplők: Nahuel Pérez Biscayart (Sean), Arnaud Valois (Nathan), Adèle Haenel (Sophie), Antoine Reinartz (Thibault). Gyártó: Les Films de Pierre. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.

Két lépésben eljutni egy zombifilmtől a cannes-i Grand Prix-ig nagyívű és bizarr pályafutást sejtet, a Laurent Cantet Osztályából kikerült Robin Campillo azonban három eddigi rendezésében igen egységes képet mutat, bármilyen műfajt választ horrortól (A visszatérők) kortárs noiron át (Eastern Boys) a 120 dobbanás percenként idei szerelmi melodrámájáig: egyfelől a francia társadalom peremén élő kisebbségek erőszakos küzdelmeiről mesél a láthatatlanság ellen (élőhalottak, kelet-európai migránsok, AIDS-fertőzött melegek), másfelől kétszemélyes drámákon keresztül teszi átélhetővé a politikai tartalmat a kerítéseken túlról leső publikum számára. Ezúttal egyenesen két önálló filmet olvaszt össze: előbb a párizsi ACT UP aktivista csoport 90-es évek elején zajló figyelemfelhívó/tiltakozó akcióiról és elszánt belső vitáiról számol be egy dokumentumfilmszerű mozgalmi drámában, majd átlopakodik a csoport két tagja, a HIV-negatív újonc és a fertőzött fenegyerek szívszorító románcába.

A 120 dobbanás percenként nézője azonban nem csak két műfajt, nézőpontot, állásfoglalást (a politikai küzdelem helytállása a közösség érdekében és közönye az egyéni szenvedés iránt) kap egy jegy áráért – Campillo fő érdeme, hogy ezek integrálása során elemi erővel húz be az érzelmi azonosulás örvényébe, legyen szó formai átalakulásról (objektív snitt-ansitt technikájával eleinte az események frontvonalába helyezi a befogadókat, majd lassanként a két hős nézőpontjába szorítva őket fokozatosan elszigeteli a mozgalomtól), a szexualitás mind megindítóbb ábrázolásáról (amelynek végén egy kórházi ágyon történő kézimunka indítja útjára a melodrámák három-zsebkendős fináléját), vagy akár a visszatérő parti-jelenetek rendhagyó musicalbetétjeiről, amelyek Osztály-harcoktól egészen Xavier Dolan mesevilágáig repítenek vérvörös Szajna-vízióval és eksztatikus Jimmy Sommerville-slágerrel. Campillo őszinte, provokatív AIDS-drámája nem csak általános érvényű társadalmi üzenete miatt az év egyik legfontosabb filmje (az úgysem jut ki az artmozik karanténjából): nemi betegsége a (mindenfajta) szerelem szépségeiről és kétségeiről mesél átütő erővel – egyúttal az empátia vírusával is megfertőzve közönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13461