Magyar MűhelyBeszélgetés Mészáros Mártával„A titkoktól szabadulni kell”Erdélyi Z. Ágnes
A második világháború már több mint hetven éve véget ért, de az elhallgatott, mélyen titkolt sérülésekkel még mindig pusztít. Az Aurora borealis története mintha csak arra várt volna, hogy
találkozzon Mészáros Mártával… Erre szokták mondani, hogy nincsenek véletlenek.
Sokáig két ország, Lengyelország
és Magyarország között éltem. Nagyon úgy tűnt, hogy végül Lengyelországot
választom, legalábbis többet dolgoztam ott, mint itt. De végül úgy alakult,
hogy visszajöttem, mert a gyerekeim itt éltek, és látni akartam, ahogy az
unokáim felnőnek. Dokumentumfilmeket rendeztem, Kéthly Anna érdekelt, róla
szólt az Utolsó jelentés Annáról című
filmem, de erősen foglalkoztatott Schlachta Margit élete is. Aztán egyszer olvastam
egy osztrák kutatónőről, Barbara Stelzl-Marxról, aki a háborús megszállóktól
született gyerekek sorsának alakulásával foglalkozott. Van egy intézete
Grazban, amelynek kifejezetten az a célja, hogy felkutassa az erőszakból
született úgynevezett „háborús gyerekeket”, ugyanis a különböző háborúk folytán
akár százezrekre tehető a számuk az egész világon. Ausztria támogatja a
kutatást, és segíti ezeket az embereket, hogy az életüket gyötrő titkoktól
megszabadulva megtalálhassák a gyökereiket. Hogy végre feltárhassák a mélyen
elrejtett valóságot és elsimuljanak a származásuk miatti feszültségeik. Nagyon
szép történetekről olvastam. Volt, aki rátalált a féltestvérére, volt, aki új
családra lelt. Nagyon elkezdett érdekelni ez a téma. Dokumentumfilmet csináltam
róla, Barbara volt a szakértő, ő keresett nekem interjúalanyokat. Sok emberrel
találkoztam, akik immár boldog, kiegyensúlyozott személyiségek, megtalálták az identitásukat.
Már ekkor megfordult a fejében, hogy játékfilmet forgasson ebből
az anyagból?
Tulajdonképpen igen. És ez
egybeesett azzal a vágyammal, hogy mindenképpen akartam egy olyan filmet
készíteni, amelyben Törőcsik Mari az abszolút főszereplő. Ő ma is sok filmben
látható, de mostanában nem jutott neki igazán nagy szerep, csak epizódok. A
színházban jelentős alakításokat játszik el. Én méltó filmszerepet szerettem
volna adni neki, megéreztem benne a lehetőséget, a vágyat meg az erőt, hogy
legyen még egy nagy filmje.
Nyilván számtalan fordulatos drámai történetet produkált az élet a
háborús időkben. Anélkül, hogy elárulnánk a végső nagy fordulatot, érdekelne,
hogy a film alapja valós történet vagy fikció?
Ez is, az is, a kettő
együtt. Hárman írtuk, állandó társam, Pataki Éva, és a fiam, Jancsó Zoltán. Kellett
egy másik szemszög, nemcsak a mi megszokott együttesünk. Egyszerű történetnek
gondoltuk el, de nagyon nehéz volt végigvinni, hogy hiteles legyen, és ehhez
kellett egy friss szem, aki pluszokat tesz hozzá, vagy netán vitatkozik velünk.
Nem kellett sok kitaláció. Az alapok megvoltak, a nagy élmények megvoltak, csak
össze kellett rakni a sztorit. Sokat kínlódtunk azzal, hogy van a történetben orosz,
osztrák, magyar szereplő, és mindegyiknek más a háttere. Miután a főszereplőt a
történet során tragikus sorscsapás éri, védekezésül a magyarországi korszakot
lezárja, a történteket eltemeti magában (pedig nyilván nem felejti el soha), és
osztrák asszonyként folytatja életét egy rendes férj oldalán, de a titkát nem
árulja el senkinek. Aztán ahogy öregszik, egyre fontosabbá válik, hogy megszabaduljon
ettől a titoktól. Ez mindenkivel így van. Ezt láttam Jancsón is a halála előtt,
de magamon is érzem. Hazugsággal élni nem érdemes. A filmbeli Mária is szeretné
elmondani a titkát, még vár egy levelet. S amikor megkapja, és megtudja, mi
történt a barátnőjével, kómába esik. Nagy szerencsével felgyógyul, és rájön, kapott
egy esélyt arra, hogy hogy elmondja a múltat.
Hagymahéj szerkezetű a film, ahogy múlik az idő, újabb és újabb
rétegek válnak le a titokról…
Nagyon fontos pillanat,
amikor Mária lánya, Olga (Tóth Ildikó játssza remekül) rájön arra, hogy semmi
sem úgy van, ahogy tudta, és valami nem stimmel az eddig mesélt családi
történetben. A kómában fekvő asszony soha nem hallott neveket suttog, kutatni
kell tehát, mert valami ismeretlen dolog rejlik a házban. Olga fia is megérzi
ezt, aki amúgy nagyon szereti a nagyanyját. Nehéz volt megtalálni,
megfogalmazni ezt a pillanatot, és úgy átadni a filmben, hogy hiteles legyen.
Múlt és jelen képei váltakoznak állandóan, és jól érzékelhető a generációk
egymás mellett élése, külön világaik és kapcsolódásaik.
Reméltük, hogy ez így lesz,
mert nagyon nehéz volt megtalálni a fiatal Máriát, akit Törőcsik Mari mellé válogattunk.
Legalább harminc jelöltet néztem meg, amíg egyszer csak bejött Törőcsik
Franciska. Kértem, tegyen úgy, mintha elaltatná a gyerekét egy párnán, és az
első pillanatban tudtam, őt kerestem. Összehoztam tehát a két Törőcsiket,
mintha rokonok lennének, pedig nem azok.
Sok időt vett igénybe, amíg elkészült a film?
Jó pár évig tartott. Nem
kaptunk rá rögtön pénzt, de aztán elhárultak az akadályok. És szerencsémre
nagyszerű munkatársakkal dolgozhattam. A díszlettervezőm, Lódi Csaba egyszerűen
zseniális. Azonnal megértette, hogy mit akarok, hogy semmi ne legyen
díszletszagú, hanem élettel teli. A filmbeli tavat is ő találta nekünk. Az
elhagyatott tavacskát a falutól elég messze, bent az erdőben. Annyira
megtetszett mindnyájunknak, hogy egy csomó jelenetet, ami zárt helyen
játszódott, áthelyeztünk a partra, és elneveztük a tavat a Szerelem Tavának.
Így is kezdődik a film, a tó partján, és később a komoly ügyvédasszony Olga is
megfürdik benne, mert ez a tó a családi történelem része. Az erős képi világ Pjotr
Sobociński
érdeme. Ő egy igazi operatőr dinasztia legfiatalabb tagja. Már az édesapjával
is dolgoztam együtt (aki Oscar-jelölést kapott Kie¶lowski Három szín: piros című filmjéért), a nagyapja pedig Wajda Az ígéret földje című klasszikusát, de
Polanski Őrületét is fényképezte. A
vágó, Komlóssy Szántó Annamari (EMMI díjas vágó) csak ezért a filmért utazott
haza Amerikából, hogy együtt vágjuk meg a filmet.
Mostanában egyre több levelesláda nyílik meg, egyre több a
visszaemlékezés, a feltárt titok. Mintha az élők gyorsan szeretnének mindent
megtudni a háborúról, mielőtt eltűnik a szemtanú generáció.
Személyes véleményem, hogy
Magyarország furcsa ország, mert a történelmet nem folyamatában nézi, hanem
mindig újrakezdi. Lengyelországban ez másképpen van, ott a kommunizmus alatt is
állt a Piłsudski szobra mindenhol, nem dobták ki, nem rombolták le, mert ő alapította
meg az államot. Nálunk volt Rákosi-korszak, 56-os forradalom, Kádár-korszak, amikor
nem lehetett 56-ról beszélni, manapság nem lehet Kádárról beszélni, a mai
kormány úgy csinál, mintha régebben nem létezett volna ez az ország. Pedig létezett,
voltak fantasztikus polgárai. Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában nem
rombolják le a múltat, tiszteletben tartják a folyamatosságot. Inkább
vitatkoznak, de tisztázzák a dolgokat. Azért is tetszett meg Mária sorsa, mert
nem politika, hanem egy egyszerű asszony története, aki nem akar úgy meghalni, hogy
nem mondja el a történetét.
Lenyűgöző, mégis ijesztő látványelemei a filmnek a babák, amelyek
Mária megyeri házában „laknak”. Nyilvánvaló, hogy ő készítette őket, de vajon
mit akar kifejezni velük?
A babák, hát az érdekes
történet. Van egy könyvem, a nagy örmény-grúz filmrendező-festőtől, Szergej Paradzsanovtól,
A gránátalma színe és Az elfelejtett ősök árnyai rendezőjétől.
Aki látta ezeket a filmeket, tudja, olyanok, mint a festmények. Paradzsanov szenvedélyesen
gyűjtötte a tárgyakat, köztük a babákat is, és ebben a könyvben benne vannak. Hogy
Mária miért készíti őket? Valójában ő is művész, azzal foglalkozik, ami benne
él, a rajzait is láthatjuk a filmben, éppen az egyik miatt kezdi Olga keresni a
titkot…
Mindig női sorsok érdekelték, és mindig különleges női sorsok:
béranyaság, örökbefogadás… Hát ebben a filmben is igazán különleges női sorsok
jelennek meg a három generáció életében.
Mindig magamból indulok
ki. Aki dolgozik és van hivatása, az megtaníthatja a gyerekeit arra, hogy ezt
tartsák tiszteletben és ne vegyék rossznéven. Lehet, hogy a reggelit nem ő tálalja
fel, mert éppen dolgozik, de ettől még nem rossz anya. A gyerekek megértik ezt
is, ha nem hazudunk nekik. Három gyereket neveltem fel, hogy nagy barátok, az
annak köszönhető, hogy őszinteség volt a kapcsolatunkban.
Többször említette, hogy az ön stílusa egy „realizmus feletti
stílus”. Kifejtené, mit ért ezen pontosan?
A régi olasz filmekben
szuperrealista módon esznek, öltöznek az emberek, mindig látni, hogy valaki
felkel, öltözik, elindul, főz. Nálam majdnem minden filmemben megterítenek, de
soha nem nyúlnak hozzá az ételhez. Nem öltöznek, nincsenek bennük az élet apró
pillanatai, a készülődés, vagy ahogy egy nő kifesti magát. Én ezt gondolom „emelt
realizmusnak”, mert nem filozofikus, nem szimbolikus. Nem igazán realista,
mindig egy kicsivel följebb van. Nekem Coppola filmjei azért tetszettek mindig,
mert azokban is ezt a fajta realizmust véltem felfedezni. Ahogy például Brando
meghal a kertben: megy, aztán elesik. Nincs kijátszva a haldoklás. Arra kértem az
operatőr Pjotreket, hogy amikor Mária kómában van, akkor legyen a legszebb. Zseniális,
ahogy aztán felébred és kinyitja a szemét.
Törőcsik Mari ezt a valóságban is átélte…
Törőcsik egy profi és egy
főnixmadár. Hatalmas erő van ebben a kis nőben, látszik az arcán, a szemén,
hogy mennyire erős. Nem fél semmitől, a haláltól sem, inkább talán érdekli.
Számomra Kertész Imre és Esterházy Péter mellett ő a legnagyobb kortárs művész,
aki olyan dolgokat hagy maga után, mint a Körhinta.
Forog egy újabb film a fejében?
Cserháti Zsuzsáról
szeretnék filmet csinálni. A pályájáról, az életéről. Fantasztikus hang volt,
egyike a legnagyobbaknak. És van egy legendája is, ami nagyon érdekel.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 5 átlag: 6.2 |
|
|