Könyv

Király Jenő: A mai film szimbolikája

Hegeltől a texasi láncfűrészesig

Varga Zoltán

Király Jenő utolsó kötete a film segítségével, a Psychótól a Saul fiáig vizsgálja korunkat, amelyben az ember legfőbb tehetsége az aljasság.

Hat évvel A film szimbolikája-könyvsorozat IV. kötetpárosa után idén újabb kiadvánnyal bővült Király Jenő gigantikus filmkönyv-szériája, amely az utolsó is egyben. A szerző augusztusban elhunyt. Életművének tehát a zárótételeként vehetjük kézbe A mai film szimbolikáját: szemben a sorozat előző darabjaival, az érdeklődők ezúttal hozzáférhettek a kiadványhoz a könyvesboltokban, köszönhetően a művet megjelentető Eszmélet Alapítványnak. A szerkesztői munkákat újfent Balogh Gyöngyi, a lektori teendőket pedig az utószót is jegyző Varga Anna végezte. Közel 660 oldalas terjedelmével, hihetetlen ismeretanyagot mozgósító, egyszerre páratlanul kifinomult és mélyenszántó fejtegetéseivel a kötet az előző munkák továbbvitelének tűnhet, A mai film szimbolikája azonban némiképp átvariálja az eddig megszokott hangsúlyokat.

A korábbi könyvekben artikulálódó (nagy leegyszerűsítéssel nevezzük így) társadalomkritikai töltet immár dominánssá vált, így nem elsősorban a filmek elemzéséhez, a műfajrendszer vizsgálatához vagy a filmkultúra értelmezéséhez járulnak hozzá a „filmen kívüli” kortárs világot térképező megfigyelések, hanem éppen fordítva. A filmkultúra kínálata mintha csak sorvezető lenne a rendkívül vaskos és sokrétű társadalmi, történelmi és politikai diagnózisnak, amely az eddigi Király-művek hasonló vonásaihoz képest sokkal nyíltabban és radikálisabban épül ki. Ez alapján A mai film szimbolikája nem is feltételezi szükségszerűen a könyvsorozat korábbi köteteiben foglaltak ismeretét, érthető azok nélkül is; a tét ugyanis a globális turbókapitalizmus által formált (illetve deformált), elembertelenedett világ anomáliának a sebészkés pontosságával ható, ugyanakkor sokszor akasztófahumorral dúsított, tiltakozó hangú és akár forradalmi hevületű vizsgálata. Ennek jegyében a szerző olyan spektrumot fog át, amely a legkisebb privátaljasságtól a legkártékonyabb kollektív történelmi gaztettekig ível – a hatalom patológiájától kezdve a politikai korrektség cenzurális terrorján át a nemi szerepek programszerű összezavarásáig és így tovább. Király könyve élénk viták kiváltására felettébb alkalmas társadalomtudományi alapmű is lehetne, ha kivennénk belőle a filmes anyagot; ahogyan a 211. oldalon olvashatjuk: „A globálterrorizmus nem más, mint a harmadik világháború, a globáldespotizmus ma az, amit világpolitikának neveznek.” A mai film szimbolikája nem csak tudományos mű – lázadás is egyszersmind.

A kötet címe kissé megtévesztő, mert nemcsak a kortárs filmek közül verbuválódnak a fejtegetések tárgyát képező és az állításokat erősítő-alátámasztó példák, hanem a filmtörténet egészéből, s immár nincs prioritása a műfajfilmeknek sem: a tömeg-, a midcult- és a művészfilm egyaránt jelen van a kötetben. Mégis találunk olyan korszakváltó művet, amely a perspektívátlanságnak és az elaljasodásnak a turbókapitalizmusban tetőző állapotait Király értelmezése nyomán szinte látnoki módon előrevetíti: a nemcsak film-, de kultúr-, sőt léttörténeti paradigmaváltást hozó Hitchcock-film, a Psycho több mint 40 oldalas lenyűgöző filmfejtés tárgya a könyv elején. A továbbiakban – mint azt Király olvasói, illetve előadásainak hallgatói megszokhatták – nem a kronológia vagy más lineáris(nak tetsző) kifejtéslogika alapján következnek egymásra a filmfejtések; mintha a társadalom- és filmtudományi gondolatmenet tudatfolyamként formálódna meg, amely arra ösztönözhet, hogy hagyjuk magunkat sodródni a Király-szövegben, s barangoljunk benne. A Saul fiáról szóló rész után a Saló-fejezethez lépünk át; később összekapcsolódó „filmcsokrok” alapján ismerjük meg a szenvedélybetegségek, az önpusztítás és a perverziók kultuszát (a Félelem és reszketés Las Vegasbantól a Hideg csókig). Az enigmatikus címekkel ellátott fejezetek (például Mazochista árnyvilág és szadista léleksebészet; A flexibilis embertől a gyurmáig) is megvilágosító erejű betekintést nyújtanak olyan filmekbe, amelyeket jó eséllyel még soha nem tüntettek ki ilyen értő figyelemmel: legyen szó a Psycho nyomán színre lépő fűrészesek és mészárosok őrjöngését taglaló Fulci-féle New York-i hasfelmetszőről, vagy a „massza-, gumi- és takonyemberek” között dagonyázó Zemeckis-filmről, a Jól áll neki a halálról.

A mai film szimbolikája, akárcsak előzményei, komoly szellemi energiabefektetést igénylő olvasmány, ráadásul – persze ez aligha a könyv bűne – a „világunkról” alkotott diagnózis könnyen elveheti maradék életkedvünket is. Ám éppen a Király-életmű és az ilyen könyvek (kivált a kötet végén megidézett westernműfaj emlékei) figyelmeztethetnek, hogy még nincs veszve minden.

Eszmélet Alapítvány, 2017.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 41-41. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13418

Cikk értékelése:

szavazat: 3 átlag: 7.67