KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Linz – Crossing Europe

Fiatal film nézőt keres

Buglya Zsófia

Az európai első- és másodfilmesek linzi fesztiválján fontos elvárás a társadalomkritikai szándék.

Egykor acélváros volt, 2009-ben Európa kulturális fővárosa, ma ambiciózus kulturális központ, amely lassan egy évtizede kiemelt figyelmet szentel a mozgóképnek is. Linz 2004-ben indította útjára nemzetközi filmfesztiválját, a Crossing Europe-ot, amely – akárcsak az azonos évjáratú miskolci Cinefest – annak a fiatal szerzői filmnek teremt fórumot, amely fesztiválszereplések és díjak híján nehezen talál utat a közönséghez.

A Crossing Europe, ahol európai első- és második filmek versenyeznek, talán annyiban rendhagyó a hasonló méretű mustrák között, hogy sajátos, „társadalompolitikai” arculattal rendelkezik. S habár a társadalomkritikai potenciál a művészfilmtől, s így a művészfilm-fesztiváloktól eleve nem idegen, a jelző mégsem üres címke. A linzi programban a filmek társadalomkritikai vetülete felnagyítódik. Ezt olvastatja ki belőlük az összeállítás, és ezt erősítik a kísérő szekciókban vetített dokumentumfilmek, amelyek évről-évre tematikus súlypontok köré rendeződnek (idén a munka világa és a posztmodern kor nem-helyei kerültek a fókuszba). A kurátori koncepció ennek megfelelően elsősorban a művészet szerepére irányítja a figyelmünket, miközben természetesen esztétikai kritériumokat is érvényesít.

Ebben az összefüggésben érdemes megnézni, mi az, ami elég öntörvényű, kortárs és társadalomkritikus ahhoz, hogy helyet kapjon a linzi versenyben, ott, ahol korábban Fliegauf Bence Dealere, tavaly pedig Kocsis Ágnes Pál Adriennje is megmérettetett.

Az idei kilenc versenymű az „európai film” gyakran emlegetett sokfélesége mellett is rendkívül egységesnek bizonyult. Ami az alkotásokat mindenképp rokonítja, az a kortárs tematika többnyire realista, esetenként a lírai- vagy a neo-realizmust idéző, máskor dokumentarista stílusú ábrázolása. Kamaradrámákat látunk, melyekben a főszereplő, ha külső körülmények hatására is, elsősorban önmagával küzd: helyét keresi a világban. Ez a keresés gyakran az utazás motívumára épül.

Szó szerint a helyét keresi, de átvitt értelemben is bolyong A folyó valaha ember volt (Der Fluss war einst ein Mensch) fiatal, aranyszőke férfihőse, aki csónakba száll, majd váratlanul magára marad egy afrikai folyó végtelen deltájában. A tavaly Cannes-ban debütált bolgár road movie, az Avé címszereplője csellengő nagykamasz, aki a Zabhegyező hősére emlékeztető hazudozó tehetséggel navigál helyzetről helyzetre, miközben átmenetileg nem várt útitársra talál. A Corpo Celeste főszereplője, a 13 éves Marta a számára idegen dél-olasz vidékkel ismerkedik, ahová hosszas svájci tartózkodás után költözik haza anyjával és nővérével. A grúz Marilivit Tetri munkásszállón lakó pincérnője csak szeretne utazni: a környékbeli utcagyerekekhez hasonlóan a messzi távolba vágyik; reméli, hogy szülővárosába visszatérve egyszer önálló vállalkozásba kezdhet.

Otthontalan a Louise Wimmer „hősnője” is, akit már a címadás hőssé nagyít. A megfakult szépségű ötvenes nő azóta él az utcán, hogy házassága zátonyra futott. Nappal takarít, éjszakáit autója csomagtartójában tölti, és vár, vár egy szükséglakásra, miközben lassan feléli végső tartalékait. Ennek a baljós, de szerencsére az utolsó pillanatig eldöntetlen várakozásnak a története a film. Párdarabjának tűnik a mezőnyből Joachim Trier 2011-es cannes-i versenyfilmje, az idehaza is forgalmazott Oslo, augusztus (Oslo, August 31st), amely szintén az élni akarás kérdését veti fel – egy tehetősebb közegben. Habár a magyar címadás elfedi, a film egyetlen napba sűríti bele mindazt a szorongást, amelyet a művelt, jóképű, fiatal Anders érez, amikor a drogelvonó után egyszer csak visszakaphatja régi életét. A lírai passzázsokban, szellemes párbeszédekben elbeszélt nap eseményei mögött a klasszikus fejlődésregény (kudarca) sejlik fel, a film így a fejlődéseszme szkeptikus reflexiójaként is olvasható.

Lisa Aschan Apflickorna című filmjében (Tribeca fesztivál: legjobb narratív film, 2011) a tizenöt éves Emma keresi önmagát. Önmegvalósításának választott terepe a lovastorna, ahol az igazi kihívást mégsem a lovon végzett egyensúlyi gyakorlatok jelentik számára. Cassandra, a gyönyörű műlovarlány közelsége sodorja különös, erőszakos határhelyzetekbe. A finom megfigyelésekben gazdag, női szerepeket és nézőpontokat variáló elbeszélés dramaturgiai telitalálata a történet rezonőrjének alakja. Emma kishúgának gyermeki fantáziájában már körvonalazódni látszik a nő fogalma: kiköveteli apjától a leopárd mintás bikinit, majd a próbafülkében, váratlan fordulattal, macskabajuszt pingál magának.

A nemi identitás kérdésével foglalkozik a brit Andrew Haigh közönségdíjas alkotása is. A Hétvége (Weekend) két srác futó kalandnak induló, hirtelen elmélyülő kapcsolatáról szól, magától értetődően és szókimondóan. Szókimondóan abban az értelemben is, hogy a film tulajdonképpen egyetlen nagy – erotikus jelenetekkel szabdalt – érzelmes-szellemes párbeszéd. A hiteles színészi játék, ahogy a fent említett filmek mindegyikében, nagy szerephez jut. Képileg többnyire ugyanis épp az arcokból, a közelikből élnek e munkák, különös látványvilágot igazán egyik se teremt. A válogatás általános erőssége a hiteles lokálkolorit – ami nyilván azzal is összefügg, hogy kisebb költségvetésű, helyi projektekről van szó.

A versenybe egyetlen kifejezetten kísérletező, stíluscentrikus alkotás került: a lengyel alkotópáros, Anna Sasnal és a képzőművészként nemzetközileg jegyzett Wilhelm Sasnal Távolról jól néz ki (Z daleka widok jest piekny) című filmje. Főszereplője egy falu – kicsit mint Pálfi Hukkléjában –, csak épp a vidéki élet minden bája nélkül. Értelmetlennek tűnő események történnek ezen a településen. Nem tudni, ki kicsoda, és mit miért tesz, nem tudni, hol kezdődik, és merre tart a történet. Hiányoznak a fogódzók: a párbeszédek nem érintik a lényeget, a képek telítettek ugyan, de nem irányítják a figyelmünket. Arcot, amelybe valamit beleláthatnánk, keveset mutatnak. Inkább csak tereket: lekoszlott házbelsőt és lomokkal teli udvart, egy minden ízében barátságtalan világot, ahol, miután valaki eltűnik, az események rideg, nyomasztó és megfejthetetlen dinamikája indul be. Az öntörvényűség kategóriáját a film történetvezetésében, képi világában is kimeríti, így az odaítélt díj hűen fejezi ki a Crossing Europe elvárásait.

A fesztivál évről-évre a kortárs európai trendekre is kitekint, s ennek keretében jóval színesebb kép rajzolódik ki az európai moziról. A versenyfilmek viszonylagos vizuális érdektelenségéért idén a Panoráma szekció olyan darabjai kárpótolják a nézőket, mint A torinói ló vagy a Linz kedves szerzőjének számtó Andrea Arnold festői, rendhagyó Brontë-adaptációja, az Üvöltő szelek (Wuthering Heights). A program számomra legizgalmasabb alkotása Dominique Choisy fekete humorral átszőtt abszurd meséje, az Erdei szamóca (Les Fraises des bois). A párhuzamos szálakon induló elbeszélés szabálytalan hősei: az esténként a testét áruló pénztáros fiú, Gabriel, valamint a burzsuj szüleitől megnyomorított, infantilizmussal lázadó Violette. A maguk módján mindketten szenvednek, s végül mindketten radikális megoldást választanak gondjaikra. Képtelen és kilátástalan helyzetükre véletlen találkozásuk nyújt megoldást; a komikumba forduló tragikus fordulatok, a játszi könnyedséggel kevert lírai és a bohózati elemek tündérmesévé szelídítik történetüket.

Ez a fajta költőiség kifejezetten hiányzott az idei versenyprogramból, de megkockáztatom, hogy Linzben és a hasonló nem vörös szőnyeges fesztiváloknál maga a verseny inkább csak apropó. Alkalom a művészetet érintő kérdések felvetésére, a szerzői film létjogosultságának bizonyítására, illetve – ennél prózaibban – arra, hogy a fiatal, kis költségvetésű, nem europuding típusú európai film se legyen eleve láthatatlanságra ítélve.

A cikkben említett új alkotások közül jelen pillanatig három került Magyarországon rendes moziforgalmazásra: Joachim Trier filmje mellett érthető okokból A torinói ló és az Üvöltő szelek – történetesen mindhárom a Cirko Film jóvoltából.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/07 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11119