KönyvGorácz Anikó: ForradalmárokRomán hullámlovasokGyenge Zsolt
Annak, aki eddig kimaradt a román újhullám sodrásából, kötelező olvasmány a Forradalmárok. Csak bírja filmmel a hazai forgalmazás. Manapság Magyarországon is egyre inkább sikk szeretni a román filmet, nem ismerni viszont egyértelműen ciki. Ugyanakkor – egyébként nem csak mifelénk, de a világban is – nagyon kevés olyan elemzés érhető el, amely túlmegy a kritika vagy a terjedelmesebb folyóiratcikk műfaján, és képes összefüggéseiben értelmezni azt a jelenséget, amit a nemzetközi szakma egyöntetűen „román új hullámnak” titulál. Gorácz Anikó könyve éppen ezért vitathatatlanul hiánypótló és remekül ellátja azt a feladatot, amit szerzője és kiadója valószínűleg szánt neki: igényesen, tájékozottan segíteni az érdeklődőt a román filmmel kapcsolatos fontosabb kérdések tisztázásában. Ennek a szerepnek a betöltésében nagy szerepe van Gorácz íráskészségének, aminek köszönhetően a könyv megtalálja a rést az akadémiai stílus és a zsurnalizmus között, így egyszerre lehet tere a mélyebb elemzésnek és az olvasmányosságnak.
Ha már az új hullámról beszélünk – a könyv egyik fontos kérdése arra vonatkozik, vajon lehet-e új hullámnak nevezni ezeket a filmeket és rendezőket, vagy csupán véletlenszerű időbeli egybeesésről van szó. Bár talán a könyv méretéhez képest túl nagy teret szán neki a szerző, azért sem megkerülhető probléma ez, mert ha rendszeresen így is titulálják őket, a román filmesek – talán individualizmusból – meglehetősen vehemensen tiltakoznak az egy kalap alá vevő megközelítések ellen. Gorácz Anikó a szakirodalom és saját elemzéseinek felhasználásával remekül mutat rá arra, hogy minden ellenkező vélemény ellenére ezek a filmek nem csak hogy egy irányzathoz sorolandók, de nagyon sok tekintetben hordozzák a nagy európai filmes megújulások (olasz neorealizmus, cseh újhullám) legfontosabb ismertetőjegyeit. A könyv másik fontos és pontos megállapítása az új román film és a társadalmi-történelmi helyzet összefüggéseire vonatkozik: ez a kapcsolat mind az átfogóbb témájú fejezetekben, mind az egyedi filmelemzések során rendre visszatér, és teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy e nélkül ezeknek a filmeknek a befogadása, a (kis)realizmus értelmezése töredékes maradna.
A Forradalmárok legnagyobb értéke tehát a kontextusba helyezésben van: képes meggyőző módon felmutatni számunkra azokat a filmtörténeti és filmipari viszonyítási pontokat, előzményeket, hagyományokat, amelyek nélkül ezek a filmek csak felemásan érthetők meg. Ehhez nyilvánvalóan megkerülhetetlen a román filmtörténet részletesebb feldolgozása, a ‘89 előtti román filmet a szerző talán túl könnyedén intézi el a szocialista filmgyártás konvencionalitásának, túlideologizáltságának bélyegével, másrészt kissé elnagyoltnak tűnik a ‘90-es évek román filmművészetének áttekintése, amikor ugyan tényleg kevés számottevő mű született, de az évtizedet teljesen mégsem lehet meg nem történtnek tekinteni. Az olyan filmek, mint a Balanta (A tölgy – Pintilie), a Hotel de lux (Luxushotel – Dan Pita) vagy a Senatorul melcilor (Csigák szenátora – Mircea Daneliuc) arra világítanak rá, hogy az elnyomás miatt Romániában kifejlődni nem képes modernista filmkészítés milyen remekműveket hozhatott volna létre. Ugyancsak megkerülhetetlen Nae Caranfil életműve, aki a kilencvenes években bemutatott első filmjeivel (E pericoloso sporgersi, Asfalt tango) megvalósítja az átmenetet a ‘89 előtti és a 2000 után jelentkező generáció művészete között – az ő határozott elutasítása talán Gorácz Anikó szerzői filmet és kommerszet élesen szembeállító, utóbbit alapvetően elítélő felfogásában gyökerezik.
Első pillantásra kissé önkényesnek tűnik a könyvben a filmtermés rövid- és játékfilmekre történő felosztása, viszont csak így nyílik lehetőség arra, hogy a néhány valóban zseniális rövidfilmmel alaposabban is foglalkozzon. Rendkívül érdekes az, hogy Gorácz Anikó a huszadik század második felének magyar filmművészetére alkalmazott fogalmakat (nemzedéki közérzetfilmek, „így jöttünk”-filmek) vesz kölcsön a kétezres évek román mozijának kategorizálásához. Azért jó megoldás ez, mert egyrészt jelzi a román film súlyos, politikai helyzetből (is) fakadó megkésettségét, másrészt ezzel kapcsolódási pontokat kínál a magyar olvasó számára is.
A könyv egyetlen valódi hibájának az róható fel, hogy szerzője – néhány kivételtől eltekintve – csupán elemez, értelmez, de szinte sosem értékel. Ez természetesen tudományosabb, a publicisztikától eltávolodó attitűdöt jelez, ugyanakkor azzal a következménnyel jár, hogy nem igazán vannak hangsúlyok a könyvben. Ezen megközelítés alapján minden filmről szót kell ejteni, aminek köszönhetően viszonylag rövidek maradnak az egyes művekre jutó eszmefuttatások. Pedig néhány jelenet vagy beállítás feldolgozásából látszik, hogy a szerző képes mélyebb, részletekbe menő, megvilágító erejű elemzésekre is. Így azonban elsősorban nem azoknak ajánlom, akik nem egy-egy filmről szeretnének sokat megtudni, hanem az egész román újhullám világában kívánnak tájékozódni.
Forradalmárok – Az új évezred román filmművészete
Mozinet-könyvek, 2010.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1085 átlag: 5.27 |
 |
|
