KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/december
PASOLINI / ANTONIONI
• Csantavéri Júlia: Ártatlanok Madarak és ragadozó madarak
• Pintér Judit: Botrányos őszinteség Nico Naldini: Pasolini élete
• Tornai Szabolcs: A meglepetés lépcsőfokai Antonioni filozófiája
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
TRANSZHUMÁN JÖVŐ
• Kömlődi Ferenc: Utak Utópiába Transzhumanista kultúra
• Géczi Zoltán: A Prométheusz-vádirat Transzhumán manga/anime
ARTHUR PENN
• Pápai Zsolt: Hollywood Kis Nagy Embere Arthur Penn
EXPLOITATION
• Baski Sándor: A kacsintás esztétikája
• Varró Attila: Térhódítás Exploitation és 3D
ANGOLSZÁSZ KÉPREGÉNY
• Kovács Marcell: A kolosszusok árnyékában Új amerikai képregényfilmek
• Sepsi László: A pusztulás képkockái Stephen King képregényen
PASOLINI / ANTONIONI
• Dobai Péter: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
• Pintér Judit: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
• Szkárosi Endre: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
ANGOLSZÁSZ KÉPREGÉNY
• Klág Dávid: A középszer ellen Scott Pilgrim a világ ellen
MAGYAR MŰHELY
• Varga Balázs: Tetten ért képek Új politikai dokumentumfilmek
• Gorácz Anikó: Szabadság tér Mindszenty-filmek
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Dalolva szép a tévé Zenei tehetségkutatók
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: És megteremté a Nőt Martin Munkácsi-kiállítás
KÖNYV
• Gyenge Zsolt: Román hullámlovasok Gorácz Anikó: Forradalmárok
• Szabó Ádám: Új utakon Fejezetek a brit film történetéből
MOZI
• Gyenge Zsolt: Menedék
• Fekete Tamás: Száguldó bomba
• Zalán Márk: Érzéki csalódás
• Sepsi László: Ördög
• Forgács Nóra Kinga: Sporthorgászat
• Baski Sándor: Call Girl
• Kolozsi László: Gyermekeim apja
• Vajda Judit: Szerelmes lettem
• Roboz Gábor: Megaagy
• Alföldi Nóra: Könnyű nőcske
• Vörös Adél: Ilyen az élet
• Varró Attila: Már megint te
DVD
• Gelencsér Gábor: Fotográfia
• Czirják Pál: Aranyember-gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Kisvárosi rock’n’roll
• Alföldi Nóra: W.
• Martsa András: Bobby

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Pasolini / Antonioni

Antonioni filozófiája

A meglepetés lépcsőfokai

Tornai Szabolcs

A Nagyítás az egyik legtöbbet elemzett újhullámos klasszikus, talányait azonban érdemes szokatlan nézőpontokból, a buddhizmus, a brahmanizmus vagy épp az ógörög filozófia felől is szemügyre venni.

Van egy film, amelyben lázadásnak nyoma sincsen, mégis szétrobbantja az európai kultúra alapjait. Egyetlen filozofikus mondat sem hangzik el benne, mégis a filmművészet alighanem legfilozofikusabb alkotása. Kiábrándítóan nihilistának tűnik, mégis a legmélyebb létértelmezést nyújtja. Semmi végzetes vagy tragikus nem történik benne, mégis katartikus. A végkifejlet nyomasztónak és szomorúnak tűnik, valójában felszabadító és örömteli. Ízig-vérig európai alkotás, de közben nagyon is keleti szellemiségű.

A tudat

Kamaszkorom óta az egyik legnagyobb kedvencem Antonioni Nagyítása. Noha sokáig nem értettem, mindig is azt éreztem, bármennyire is könnyed és játékos ez a film, a feszültség egy pillanatra sem szűnik, s a mélyben hatalmas erők dübörögnek. Kezdettől fogva ámulatba ejtett a jelenet a parkban, amikor a fotós találkozik a rejtéllyel, és kutatni kezd. A pázsit és a fák zöldje, a szél baljóslatú és mámoros susogása, a látvány zártsága ellenére is tágas, gömbszerű volta: mindez, valahányszor láttam, azzal a különös sejtelemmel töltött el, amelyet jobb híján misztikus teljességnek nevezhetnék.

Ma sem tudom, hogy Antonioni miként tudta elérni ezt a hatást. Főleg azért nem, mert ebben a parkban nincsen semmi misztikus. Egy közönséges angol park. Valahogy mégis egy másik dimenziót nyit meg. De miféle dimenziót? Az évek során egyre inkább úgy éreztem, ez a park az egész mindenség. Vagy inkább az emberi tudat? Ha így van, akkor ez a park nem lehet más, mint a saját tudatom. Az önmagamra eszmélés helye. E jelenet láttán mindig arra gondolok, nincs nagyobb titok, mint a tudat, amely az egész világot befogja.

A bölcselet útja

Az elmúlt évtizedekben sokan úgy értelmezték a Nagyítást, hogy a valóságtól való elszakadásról, a realitásérzék elvesztéséről szól. Mások úgy gondolták, a film a világ megismerésére tett kísérlet kudarcával szembesít, s ebben tetten érhető az európai kultúra válsága. Egyik értelmezés sem alaptalan, mégis úgy vélem, másról és többről van szó. A Nagyítás feltárja a világ megismerhetetlenségét és megfoghatatlanságát is, de korántsem valaminek a végéről, hanem épp ellenkezőleg valaminek a kezdetéről szól.

A szellemi felemelkedés története. A bohém fotós megért valamit, amiről korábban sejtelme sem volt. Tetőtől talpig, minden porcikájában átalakul. Nagy a csábítás, hogy ezt a folyamatot beavatásnak vagy – ahogy Hamvas Béla gyakran emlegette – önbeavatásnak nevezzem. Csakhogy ezt a szót a mai túlburjánzó ál-ezotéria annyira elcsépelte, hogy ezért érdemesebb inkább úgy fogalmaznom, a történet végére a főhős, Thomas a bölcselet útjára lép.

Brahman

Hogy miféle bölcselet lehet ez? A brahmanizmus szerint az egész világ illúzió, illetőleg májá és lílá, azaz káprázat és játék, s csak egyetlen valóság van: Brahman. Európai kategóriákban gondolkodva ez az Abszolútum. Ám a világszellem úgy van jelen mindenütt, hogy nincsen sehol. A Csándógja upanisád ezt többféleképpen szemlélteti. Egy hasonlat szerint Brahman kisebb egy árpaszemnél, mégis nagyobb minden világoknál. Egy példázat szerint az apa arra kéri a fiát, tegyen egy darab sót a vízbe, s miután a só teljesen feloldódott, elmagyarázza, a só mindenütt ott van az edényben, hiszen érezni az ízét, mégsem találni sehol.

De a legszemléletesebb az a jelenet, amikor az apa arra kéri a fiát, vágjon ketté egy fügét. Aztán azt kérdezi tőle, mit talált. Magvakat, feleli a fiú. Erre az apa azt mondja, akkor most vágjon ketté egy magot. És most mit talált? A fiú válasza: semmit. Erre az apa elmagyarázza, ebből a láthatatlan semmiből lett a fügefa, mert ez a mindenség lényege, ez a valóság, ez Brahman. Sőt – hangzik a végső bölcsesség – „ez vagy te” („tat vam asi”).

Mindezt igazán könnyű párhuzamba állítani a Nagyítással. A fotós egyre tovább és tovább nagyítja a felvételeket – ahogyan az indiai fiú is kettévágta a fügét, majd egy magját –, és végül ő sem talál semmit. Vagy mégis rálel arra a valamire, ami a világ kikutathatatlan forrása?

A labda

Talán igen. S a brahmanizmus fényében a film összegző jelenete, a labda nélküli teniszezés a következőt jelentheti. Minden illúzió, csak a világszellem valóságos. A labda csak látszólag megfogható, valójában nem létezik, mert csak a világszellem létezik. Amikor a fotós felveszi a pázsitról a nem létező labdát, és visszadobja, ezt azért teszi, mert már tudja, egy valóságos labda ugyanolyan ködkép, mint a nem létező és képzeletbeli. De ekkor már azt a különös kettősséget is érti, hogy a valóság káprázat, és a káprázat valóság. Nincs senki és semmi, nincs idő és tér, mégis teljes természetességgel folyik a nagy kozmikus játék, a mahalílá. Értelmetlenségével és hiábavalóságával irányítja rá a figyelmet mindarra, ami fölötte áll, s ami nélkül semmi sem lehetséges.

A pantomimes játék és fő kelléke, a labda tehát nemcsak az egyetemes káprázatra ébreszti rá a fotóst, hanem a világszellem jelenvalóságára is. De Thomas a világszellemet csak úgy találhatja meg, hogy nem találhatja meg. Ahogyan még egy közönséges teniszlabdát is csak úgy foghat meg, hogy nem foghatja meg. Miként Angelus Silesius fő művében, az Angyali vándorban írja: „Isten merő semmi, nem érik ujjaid, minél inkább fogod, annál inkább szökik”.

S így érthetővé válik a film legmeghökkentőbb fordulata is. Thomas azért nem tudja elmondani felfedezését a barátainak, azért talál süket fülekre, mert a misztérium örökre misztérium marad.

Buddha

Az abszolutizmusnak ez a szelíd, csendes, misztikus válfaja – szemben az egyetlen igazságra, egyetlen istenre épülő dogmatikus és agresszív válfajával – ellenállhatatlanul szép és magasztos, ám bármily csábítónak tűnik is, a film egészének értelmezésére mégsem alkalmas. Több olyan kulcsjelenet és fontos mozzanat is van, amelyek kínosan ellentmondanak az abszolutista szemléletnek. Ezért inkább az tűnik helytállónak, hogy a film minden misztikumtól mentesen a brahmanista tanítás ellentétével szembesít, vagyis azzal, hogy nincsen semmiféle világszellem vagy végső valóság. Ez pedig az egyetemes szellemtörténet alighanem legnagyobb eretnekének, Buddhának a tanítása.

Buddha ugyanis azt mondta, hogy bár a világ minden ízében illúzió, s ezt a brahmanisták is jól látják, nincs mögötte vagy fölötte semmiféle végső lényegiség. A titok az, hogy nincsen titok.

Értelmetlen és felesleges olyasmit keresni, még inkább olyasmiben hinni, ami soha sehol nem lelhető fel, amiről semmit sem lehet tudni, ami merő spekuláció. A mindenségnek egyetlen kitüntetett vagy feltétlen pontja sincsen. A világ valamennyi eleme más elemekkel összjátékban, szerteágazó viszonyrendszerben az, ami. Minden mástól elszigetelve, alapvető feltételeitől megfosztva, viszonyrendszeréből kiszakítva semmi sem létezik. Önmagában szemlélve minden dolog üres. Tehát bármiféle feltétlen, mindentől független dimenzió vagy állapot csupán kényszerképzet, merő fantazmagória lehet.

Ezzel a botrányos tanításával Buddha az abszolutizmus minden válfaját porrá zúzta, s óhatatlanul fejére vonta a a nihilizmus vádját. Halála után azonban veszedelmes ürességtanát megszelídítették, és visszavarázsolták a hőn áhított vallásos abszolutizmussá. Így született meg az a buddhizmus, amely számos változatban elterjedt a világon.

A gitárnyak

A Nagyítás buddhista értelmezését két kulcsjelenet feltűnően igazolja, míg a brahmanista értelmezés egyikkel sem egyeztethető össze. Az egyik jelenetben a fotós betéved egy rock-koncertre. A teremben eleinte mindenki mozdulatlanul és illedelmesen hallgatja a zenét, aztán a zenekar egyik tagja a hangfal recsegése miatt feldühödik, és szétveri gitárját, majd a gitár letört nyakát a közönség soraiba hajítja. Ekkor már mindenki tombol, és hatalmas verekedés tör ki az „ereklyéért”, végül éppen Thomasnak sikerül megragadnia. A fotós kiviharzik a teremből, a többiek eszeveszetten üldözik, de Thomas lerázza őket. Ám ahelyett, hogy örülne szerzeményének, eldobja a mindaddig kincsnek tartott gitárnyakat. Egy járókelő is felveszi a járdáról, ám ő is unottan leejti a hasznavehetetlen tárgyat.

Mindez pontosan megfelel annak, amit Buddha tanított. Vagyis hogy a dolgok viszonyrendszerükből, kontextusukból kiragadva nemcsak értelmezhetetlenek és értelmetlenek, de még csak nem is létezhetnek, azaz üresek.

S hogy a gondolat még hangsúlyosabb és félreérthetetlenebb legyen, Antonioni még egyszer szembesíti vele a nézőt. Amikor visszatér a stúdiójába, Thomas döbbenten látja, hogy egyetlen kép kivételével minden kinagyított felvételét ellopták a negatívval együtt. A sok-sok kép együtt segítette hozzá a fotóst ahhoz, hogy felállítson egy elméletet a rejtélyes gyilkosságról, de most, hogy csupán egyetlen fotó van a kezében, és nincsen ott a többi, ez az egy szemcsés felvétel önmagában már semmit sem jelent.

De lehetséges egy olyan értelmezés is, amely szerint ez az egy felvétel korlátlanul jelenthet bármit, főleg azért, mert kiderül, meglepően nagy a hasonlóság a megmaradt fotó és Thomas festő barátjának absztrakt festményei között, amelyekbe szintén bármit bele lehet képzelni. Ennélfogva az értelmetlenség mögött halványan feldereng a színtiszta potencialitás.

A labda visszapattan

Mit jelenthet tehát a pantomimesek teniszjátéka a buddhai filozófia fényében, szemben a brahmanista értelmezéssel? Minden illúzió, de nincsen semmiféle világszellem. A labda azért megfoghatatlan, mert önmagában, minden mástól elszigetelve nem létezik. Amikor Thomas felveszi a pázsitról, és visszadobja, ezt azért teszi, mert már tudja, a labda önmagában ugyan üres és valótlan, de a pantomimes játék viszonyrendszerében nagyon is konkrét létező. Ekkor már azt is érti, hogy a valóság azért káprázat, és a káprázat azért valóság, mert ha a viszonyrendszerek fennállnak, akkor van világ, ha azonban a viszonyrendszerek megszűnnek, a világ elpattan, mint egy színpompás szappanbuborék. A nagy kozmikus játékot, a mahalílát nem a világszellem tartja fenn, hanem a szerteágazó viszonyrendszerek és finoman összehangolt elemeik feszültsége.

A pantomimes játék és fő kelléke, a labda az egyetemes ürességre ébreszti rá Thomast, azaz bármiféle világszellem vagy végső valóság kutatásának teljes hiábavalóságára. Angelus Silesius fő műve, az Angyali vándor egy másik párversében érdekes módon már egészen közel járt ehhez a buddhai szemlélethez. „Isten háza vagyok, és szívem szentélye, akkor a legszentebb, ha üres a mélye”.

Thomas tehát azért nem tudja elmondani felfedezését a barátainak, azért talál süket fülekre, mert ha minden üres, akkor nincs mit mondani. A beszéd ugyan életbevágó kommunikációs eszköz a hétköznapokban, de mivel a nyelv önmaga viszonyrendszerén nem mutat túl, vagy legfeljebb csak látszólag, a bölcselet legmagasabb szintjén a tökéletes állapot a csend.

Gorgiász kételyei

Hogy a buddhista értelmezés mennyire elfogadható, akkor vált igazán világossá számomra, amikor ráeszméltem: a Nagyítás Európa legnagyobb eretnekének, Buddha szellemi rokonának, Gorgiásznak a hármas tételét támasztja fel az évezredes tetszhalálból. Gorgiász ugyanis kétezerötszáz éven át a legelvetemültebb nihilistának számított. Megbocsáthatatlan bűne ugyanaz volt, mint Buddháé és valamennyi szkeptikusé: ő is tagadott bármiféle végső valóságot. Botrányos hármas tétele így hangzik: 1. Nincs semmi. 2. Ha van is valami, megismerhetetlen. 3. Ha megismerhető is, az ismeret közölhetetlen.

Thomas története pontosan erről szól. Hiába nagyítja ki akkurátusan és többszörösen a parkban készített felvételeket, és fedezi fel a gyilkosságot, a végletekig nagyított fotókkal semmire sem megy, ráadásul ezeket el is lopják tőle. Tehát nem történt semmi, nincs semmi – első tétel. Rá kell döbbennie, hogy amint elkezdte feltárni az ügyet, az máris megismerhetetlenné vált – második tétel. Végül hiába próbálja elmondani barátainak, hogy gyilkosságra bukkant, teljes értetlenségbe ütközik – harmadik tétel.

Amikor azonban a pantomimesek néma kérésének engedelmeskedve visszadobja a labdát, ezt azért is teszi, mert belátja, a nagy kozmikus játéknak és varázslatnak, ha tetszik, ha nem, folytatódnia kell. Mintha volna valami, mintha ez a valami megismerhető volna, mintha ez az ismeret közölhető volna.

Nietzsche szerint „mivel semmi sem létezik, a filozófusnak a képzelet marad meg csupán, ez az ő világa”. Alighanem ugyanez érvényes Thomasra is, azzal a fontos megkötéssel, hogy Nietzsche szóhasználatában a képzelet magában foglalja a művészetet és a szabad gondolkodást.

A jelenet tehát trükkös megfordítás, amely két tanulsággal szolgál. Az egyik az, hogy Thomas igazi teniszmeccset néz igazi sportolókkal, igazi ütőkkel, igazi labdával, igazi nézőkkel, csakhogy ő ezt már pantomimes játéknak látja. A másik pedig az a felismerés: ezt a teniszmeccset a maga komplex viszonyrendszerével ő maga teremtette meg, s ennek kétségtelen jele, hogy nem másnak, hanem neki kell visszadobnia a labdát, különben a játék nem folytatódhat.

A szolipszizmus

Ezen a ponton azonban a Nagyítás elkerülhetetlenül szembesít egy másik filozófiai botránykővel is, s ez nem más, mint a szolipszizmus. A gorgiászi hármas tétel ugyanis a szolipszizmus pontos meghatározása is. Vagyis azé a felfogásé, hogy rajtam kívül semmi és senki nincsen. Míg Nyugaton a szolipszizmus esztelenségnek számít, Keleten a szellemi fejlődés elengedhetetlen állomása. A legfontosabb, amit tudni érdemes róla, hogy kizárólag egyes szám első személyben érvényes, tehát csak én lehetek szolipszista. „Én vagyok az egész világ”, vagy „ez vagy te” („tat vam asi”). Rám nézve csekély a jelentősége annak, ha mások kinevetik a szolipszizmust, vagy épp egyetértenek vele, mert maguk is szolipszisták.

A helyesen értelmezett szolipszizmus azért kiváló álláspont, mert magában foglalja önmaga meghaladásának szükségességét. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a rossz szolipszista beleragad önmaga egyetlenségének rögeszméjébe. Ezért jogos a rossz szolipszizmus Schopenhauertől eredő híres cáfolata, miszerint ez a nézet egy bevehetetlen erődítmény, de kitörni sem lehet belőle. Jó szolipszistaként azonban belátom, hogy minden a saját tudatom kivetülése – miként Thomasénak is a teniszmeccs –, s ez azt jelenti, önmagam is önmagam képzete vagyok, így a szolipszizmus sem egyéb, mint a saját elmeszüleményem. Tehát amint elfogadtam és teljes súlyával magamra vettem a szolipszizmust, máris túlléptem rajta, megszabadultam tőle.

A Nagyítás is a helyesen értelmezett szolipszizmust képviseli. A szolipszizmus tükrében Thomas azért nem tudja megosztani felfedezését, mert rajta kívül nincs senki és semmi. Ennek megfelelően a film befejező képsorán teljesen egyedül áll a pázsit kellős közepén.

De voltaképpen kezdettől fogva egyedül van, és társtalansága csak egyre hangsúlyosabbá válik. Mígnem a pantomimesekkel való találkozása mutatja meg a legélesebben, hogy semmiféle közösségnek nem tagja, hiszen a pantomimesek nem társak, csupán bábfigurák.

S ugyanígy minden ember körülötte sem más, mint fehérre festett arcú színész. Miközben a legfőbb pantomimes, azaz a játékmester ő maga. Ám a jó szolipszizmusnak megfelelően a pázsiton állva, lassan összezsugorodik, eltűnik, megszabadul önmagától. Felismerte, hogy ő is üres, neki sincs végső, transzcendens lényege, önmagában ő sem létezik, az ő személyisége és éntudata is csak egy szerteágazó viszonyrendszer illékony káprázata.

A házibuli

Végül még egy kulcsjelenet: Thomas elmegy a házibuliba, hogy megpróbálja elmondani a felfedezését kiadójának, Ronnak. A partin mindenki füvezik, elvarázsoltan ténfereg vagy heverészik a füstös, félhomályos szobákban. Teljesen világos Antonioni üzenete: Thomas az egyetlen, aki tisztán lát. Nemhogy elszakadt a valóságtól, nemhogy elvesztette a realitásérzékét, hanem éppen ő az, aki végre kezdi megérteni a léthelyzetét.

Rendkívül beszédes az a mozzant, amikor Ron őt is megkínálja egy spanglival, de Thomas azonnal továbbadja a füvet, esze ágában sincs beleszívni, azaz részt venni a kollektív kábulatban. Így viszont szolipszista módon teljesen egyedül marad azzal a tudással és törekvéssel, amely kiemeli a puszta vegetálásból.

Amikor még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tesz, hogy megértesse magát Ronnal, az elvarázsolt férfi ezúttal sem ért semmit, de próbál udvarias lenni, és kényszeredetten megkérdezi: „Mi is történt abban a parkban?”. Erre Thomas bosszúsan csak annyit felel: „Semmi”. Teljesen hétköznapi eset, hogy amikor valaki látja a másik értetlenségét, ingerülten kifakad: „hagyjuk, semmi”. Ám e kurta és triviális válasz a film kontextusában gazdag filozófiai értelmet nyer.

Rejtett utalás lehet a buddhai ürességre és a gorgiászi semmire, amely, mint látható, élesen szembenáll a hatalmas tekintélynek örvendő abszolutista semmi-képzetekkel, elsősorban az ószövetségi vagy az egzisztencialista semmivel, de még a brahmanista vagy a keresztény misztikus semmivel is. Hiszen ezek nem egyebek, mint a legszentebbnek tartott abszolútum puszta negatívumai.

A pokolgép

A Nagyítás nem holmi intellektuális merengés a világról, hanem veszedelmes, felforgató alkotás. Pokolgép, amely szétrobbantja a görög-keresztény kultúra alapjait. Noha lázadásnak a leghalványabb nyoma sincs benne, játszi könnyedséggel semmisíti meg az európai filozófia legmagasabb szintjének tekintett metafizikát és ontológiát. Egymás után zúzza szét a lét, az igazság, a transzcendencia, az istenek, az Isten, a túlvilág, az örökkévalóság és a szubsztancia hagyományosan agyonmagasztalt képzeteit. S legfőképpen azt a rögeszmét, hogy létezik valamiféle végső alap, amely a valóság és a megismerés biztosítéka.

Ám ha egy eszme nem állja ki a szabad vizsgálódás próbáját, és szétrobbantható, akkor nincs mit sajnálni rajta, el kell hajítani, mint egy ócska gitárnyakat.

A Nagyítás pokolgépe persze csak az abszolutizmus különféle hívei számára jelent veszedelmet, mivel szerintük az európai válság legmélyebb, legfájóbb oka, hogy Godot –  vagyis a világszellem – nem jön el. Valójában a Nagyításban az emberiség legbecsesebb kincse, a szabad gondolkodás energiái szabadulnak fel.

A bravúr

Antonioni bravúrja, hogy a rendkívül elvont, száraz, nehezen emészthető gondolatokat, amelyek a szabad gondolkodás útjára visznek, láthatóvá, átélhetővé tette, eleven élménnyé. Ráadásul úgy, hogy a filmben egyetlen filozofikus mondat vagy utalás sem hangzik el Thomas kurta válaszán kívül. Meglepő kuriózum az is, hogy a filmben semmi végzetes vagy tragikus nem történik, nincs szükség szélsőséges megnyilvánulásokra, vérre, szenvedésre, kétségbeesésre, megrendítő drámára a legnagyobb mélységek feltárásához.

Antonioni filozofikus művész volt, de módszeresen sosem foglalkozott filozófiával, nem ismerte se a brahmanizmust, se a buddhizmust, s nem volt tudatában annak sem, hogy Gorgiász eretnek gondolatai mellett tört lándzsát. Mégis megalkotta azt a filmet, amely annyira töményen filozofikus, hogy kibontható belőle szinte az egész filozófiatörténet.

Legnagyobb fortélya az, hogy az intellektuális kriminek is beillő történet színfalai mögött félig rejtve megy végbe az a benső, gondolati folyamat, amely korántsem a József Attila-i „homokos, szomorú, vizes síkra” juttatja el a nézőt, hanem a katarzisba. De ez a katarzis már teljes takarásban van. A kincs nem hullik se Thomas, se a néző ölébe, hosszan, kitartóan kell kutatni utána.

Thomas szorgalmasan és precízen addig nagyította azt a valamit, míg az a valami összezsugorodott és eltűnt, s végül ugyanígy zsugorodott össze és tűnt el ő maga is. De csak látszólag. Valójában kitágult a tudata, szellemileg magasra emelkedett, mert végre tisztán lát és gondolkodik, képes értelmezni a világot és önmagát. Felismerése egy hosszú út kezdete, a szellemi szabadság és kibontakozás első nagy és örömteli lépése.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/12 14-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10419