KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Con Air – A fegyencjárat

Hirsch Tibor

 

Vajon miért kell újabban egy filmbe tíz filmnyi akciót – tíz filmre való füstöt, lángot, és főképpen tíz filmnyi vért és halált –népszórakoztató jószándékkal összezsúfolni? Mire ez az újmódi kompakt-mesesűrítmény, amikor el lehetne osztani azt szépen szellősen, huszonnégy órára, úgy, hogy kínálna valamennyit belőle tucatnyi szatellitcsatorna rögtön reggel, folytatná a matiné-mozi még délelőtt, a távolabbi multiplex délután, és lehetne ráadást választani estére a helyi videotékából?

Miért hát a gyanús tombolás egyetlen filmben? Haláltáncnak kell gondolnunk mindenképpen: egyrészt, mert az öldöklést szaporázzák benne, meg más magasabb értelemben is: a mozi haláltáncának. Mert gyilkos és öngyilkos ez a képözön verseny a világban, és ha a producer tudja is ezt, reszket a lemorzsolódástól.

A Fegyencjáratban szinte fáj a pazarlás. Majdnem úgy fáj, mint egy jobb videoklipben. Robban az épület, repül az autó, szakad-törik szárnya-farka a repülőgépnek, és az erre figyelmes néző igenis tudja, milyen drága mindez, tudja, hogy régen az ilyen jelenetet még több kameraszögből, lassítva is megmutatták, hadd térüljenek meg méltányosan hosszú élvezetben a költségek. Mostanra lám, odáig jutottunk, hogy már egy komplett detonációt sem élvezhet végig a néző, megélve a pusztítás alantas kéjét, mert még szét se röppentek a repeszdarabok, már új mini-katasztrófa jön, és abban is benne van a fölös pénz, ami által vér és halál vízióját megint ragozni lehetne, de megint nincs idő, annak a javát is kidobják hát a szemétbe, és így tovább. Meglehet, ennek a képpocsékolásnak is megvan a titkos, tudatküszöb alatti hatása: ahol a kulisszák mögött vad elszántsággal nyilvánvalóan pénzt pazarolnak, ott a pénzpazarlás mint majdnem hiteles haláltánc-hangulat „átjön” – ha nagyon akarjuk.

Végítélet, gyorsírással, különleges alkalmakra. A Fegyencjáratban az ártatlan börtöntöltelék polgárként szabadulna, ha nem jönne közbe a road-show és repülőcirkusz formát öltő fegyenclázadás. Haláltánc és pokol – egyenesen dantei értelemben –, mely a hős számára tisztítótűz is: Cage annyiban játszik jól, amennyi kiváló egykedvűséggel és alázattal tud lelkileg tisztulni és közben testileg mocskolódni, hogy megérdemelje az ő két szép Beatricéinek – egy Barbie-kislánynak és egy Barbie-feleségnek jószagú puszijait. Fogjuk rá: megérdemli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1570