KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Extrémek

Békés Pál

 

Igazi féldioptriás film. Körülbelül ennyit romlik a szeme annak, aki végignézi a technodiszkók fénylüktetését és a narkómámor generálta belső villódzást valóság(?)hűen vászonra vibráló filmet, a Trainspotting életérzetének új, a szó legszorosabb értelmében szemkápráztató operatőrmunkával készült, holland változatát.

A nagyvárosba került fiatal pár, Jacqueline és Martijn mintha a régi és az új kábítószer-kultúra képviselői volnának.

Martijn hosszú hajával, befelé forduló, marihuána-termesztő szelídségével már-már archaikus bájt áraszt – akárha a hatvanas évek békebeli hippijei reinkarnálódnának benne. És miért is ne? Életkorát tekintve a woodstocki fesztivál idején foganhatott.

Párja, Jacqueline sokkal nyitottabb, nem marad érintetlen a nagyvárosi élet szubkulturális jelenségeitől. Amikor a titokzatos JP vacsorázni hívja, majd felajánlja, hogy beszállhat az anyagkereskedelembe, igent mond, és azonmód elmerül a diszkóvilág technozene- és narkótéboly korbácsolta veszedelmes hullámaiban. Megpróbálja kiharcolni helyét a szép új világban, és két frissen szerzett barátnőjével diszkóelőadóként érvényesülni, ám DD (Dudi) és Yoyo (Jojó) kigolyózzák a csapatból és duettként didiznek és jojóznak be a népszerűség révébe, míg Jacqueline-nak marad a pitiáner dealerkedés, és a lassanként életveszélyessé váló evickélés a nálánál több kaliberrel nagyobb dealerek összecsapásai közepette, ráadásul JP fenyegető erőszakoskodását is el kell viselnie.

A városszéli hangárdiszkó végvidékén egyébként természetes egyszerűséggel lebonyolított generációváltás szemtanúi is lehetünk: Didinek egy bizonyos DJ Cowboy, avagy western jelmezben riszáló macho lemezlovas-sztár tanítja meg a szakma csínját-bínját természetben kínált és elfogadott szolgáltatások fejében, s amikor Didi kinő pártfogója keze alól, magától értetődő módon taszítja le oktatóját a lemezpult trónjáról, s tegnapi hívei éppily magától értetődően verik véresre az idejétmúlt disc-jockeyt, szilánkokra tiporván lemezeit. Az erőszak itt oly természetes, mint a levegővétel és a kokain.

Happy end nincs? – kérdezte valaha az Illés együttes. – De van! – felelte rá nyomban ugyancsak az Illés együttes.

Martijn nem hagyja elkallódni szerelmét. Elsírja bánatát egy csapat kokókánkánt járó kölyöknek, akik megértést tanúsítanak, felhorgadnak és új barátjuk iránti szimpátiatüntetés gyanánt a friss gyilkosságból visszatérő JP-t jó alaposan agyonverik.

A fiatal pár megszabadulván a lidércnyomástól szökellve szalad az antivilágbeli, zöldellő marihuánamezők felé.

Az Extrémeknek jó esélye van arra, hogy a Trainspotting által kiváltott divat hullámain hajózva szintén kultikus mozivá váljon. Aki sokszor szándékszik megnézni, feltétlenül keresse fel szemorvosát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1568