KritikaLiberté 56Forradalmi groteszkVízer Balázs
Vidnyánszky Attila 56-verzióját a kísérleti színházas spontaneitás hatja át.
A nagy 56-os évfordulós filmdömping még mindig folytatódik, és egyre újabb meglepetésekkel szolgál, csak nem a kellemes fajtából. Persze szükségszerű, hogy az egymással is versenyző forradalmi filmek közül a későn érkező, kisebb költségvetésűek radikális megoldásokhoz folyamodjanak.
Az 56 csepp vér kissé kínos rockoperája után itt van a szintén színpadi műből adoptált Liberté ’56 majdnem abszurd bohózata Vidnyánszky Attila rendezésében és a debreceni Csokonai Színház művészeinek előadásában. És, akárcsak Bokor Attila jókora büdzséből készült musicaljében, egy duplacsavarral itt is egy énekes-dalos színpadi előadást láthatunk a színpadi mű filmes adaptációjában, de míg az 56 csepp vér készítői megelégedtek egy végtelenül lebutított Rómeó és Júlia-klisével, addig Vidnyánszkyék rengeteg mindent zúdítanak a néző nyakába, ami jó is, meg rossz is. A helyenként groteszk, néhol abszurd és időnként romantikus darab apropóján, amelyet egy egyetemi klub diákjai állítanak színpadra Nagy Imre és társai kivégzését követően, bepillantást nyerhetünk a politika kulisszái mögé, egy orosz katona és egy nyugati tudósítólány románcába és szinte minden másba is, ami 1956-ban történt. Ez azért elég nagy merítés.
A Liberté ’56 remek ötlettel nyit, Kádár János pálfordulását helyezi fókuszba, azt a vitathatatlan logikát követve, hogy a forradalom alatt meggyőződésüknek megfelelően mindkét oldalon harcoltak elvhű emberek, de csakis Kádár fordult meg mindkét oldalon. Vidnyánszky – illetve a Kádárt játszó Eperjes Károly – egy ostoba, gyáva ripacsot csinál a „puha diktátorból”, és nem kár érte, sőt, a film legjobb jelenete is az, amikor Kádár mutogatós bácsiként villogtatja a kabátja belsejébe tűzött nemzetiszínű kokárdát az arra járóknak. Furcsa is, hogy eddig senki nem nyúlt Kádárhoz, hogy minden 56-os film kerülte ezt a témát, csak hogy jön ehhez az Amur-partjáról jött Pável és a kanadai-osztrák Susan 1848-as áthallásokkal terhelt internacionalista szerelme, vagy a sok idezsúfolt anekdota és életkép? Zavaros összképet kapunk, amely hemzseg a bennfentes kikacsintásoktól. Ha Goda Krisztina hollywoodiasított, Oscar-ambíciókat is dédelgető Szabadság szerelemje azoknak készült, akik csak most tanulgatják, hogy mi és hogyan történt annak idején, akkor a Liberté ’56 kizárólag azoknak lesz élvezhető, akik legalább középszinten tájékozottak nem csak 1956 kérdésében, hanem annak előzményeit és utóéletét illetően is. Nagy Imre mártiriumából már több történelmi leckét is kaptunk – legutóbb A temetetlen halottban Mészáros Mártától –, de akinek Maléter Pál vagy Bibó István alakja ismeretlen, az aligha tud majd mit kezdeni azzal, amikor haláluk után megelevenedve, bizarr díszletek közt újrajátsszák november 4-ét vagy a tököli orosz laktanyában történteket, és megint keveseknek fog leesni, hogy a csuhás figura például Mindszenty József bíboros volna. És itt a legkevésbé következetes a film, mert van, akit lehet és ki is kell figurázni – ilyen a későbbi első titkár Andropov is –, de nem lehet ezeket a karikatúrákat valóban drámai, sőt, tragikus karakterekkel szembesíteni. A legkínosabb jelenet Maléter és szovjet fogvaejtőjének „keringője.” Szőcs Géza párbeszédei, dalszövegei és Alekszander Belozub díszletei a kísérleti színházas spontaneitás és a konkrét történelmi események bizonytalan mezsgyéjén mozognak: rövid ideig nagyon merészen, majd egyre bizonytalanabbul. Pedig szűk pénzügyi keret ide vagy oda, bármi lehetett volna a dologból. Furcsa, is hogy 80-as években jóval kisebb mozgástér mellett mennyivel jobb 56-os filmek készültek – lásd a Szamárköhögés, a Szerencsés Dániel, vagy éppen az Eldorádó, ha már pont Eperjes Károlyról beszélünk. De még nem zárult le a dömping, jön a Bibó körút, a Kolorádó Kid és a Csendkút meg mások, csak a nézők bírják figyelemmel és érdeklődéssel. Mert a vége az lesz, hogy az emlékéves termésből egyetlen darabra sem fogunk emlékezni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1192 átlag: 5.41 |
|
|