KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Vérvonal

Átlag

Bérczes László

Igaz-e, hogy intézeti és nem intézeti lányokat külvárosok sötét mellékutcáin olykor megerőszakolnak? A statisztikai átlag minden kérdésre igennel válaszol.

Anyának érzem, oh, Marylin, magam. – Megközelítőleg ez hangzik el a történet végén, amely ezek után jelentős fordulatot vesz. Ismerős, legyinthetnénk, de ne hamarkodjuk el könnyelműen a kézmozdulatot. A viselős hölgy társaságában tartózkodó személy nem lesz bosszús e hír hallatán, mint volt az a másik, Ádám nevezetű, aki – legalábbis Zichy Mihály hírneves ábrázolatán – már a sziklák szélén egyensúlyozott, és súlyos terveket szőtt.

(E terveket feladta, köszönhetően a kíméletes Lucifernek, aki a jövőből bizonyos filmeket nem mutatott meg a szerencsés emberpárnak.) A közelben tartózkodó személyt, mint már tudjuk, Marylinnek hívják. Ő nem bosszús. Angyali mosoly árad szét arcán, dacára annak, hogy az imént még egy igazi kaszát szorongatott dühödten a leendő anya gigáján. „Majd együtt felneveljük” – mondja átszellemülten. Ám a film – Erdőss Pál Vérvonal című opusza – annyira azért nem szakad el a valóságtól, hogy Marylint férfiúi képességekkel ajándékozná meg. Az igazi apa jelenleg nem tartózkodik otthon, és alapos okunk van feltételezni, hogy nincs is egészen magánál. Ilyenkor – minthogy mindig – ő a kocsmaasztalra borulva pihen, előtte pohár, s abban gonosz ital. Mit se tud arról, hogy a lányok azóta már a ház körül szorgoskodnak, komótos alapossággal locsolják a benzint a falakra, hogy majd a gyufát meggyújtva, dolgukat jól végezve, elhajtsanak a kocsiján. Lángol a ház, és ez közelin jól mutat, és lángol a hinta is, ami igen sokat mond, üzen. Üzeni, hogy ne örüljünk maradéktalanul a kedvező fordulatot vett történet láttán (kedvező, hiszen az ifjú pár – Mariana és Marylin – boldog jövőről ábrándozik, miközben a dudorodó pocit simogatják, a kocsmában dekkoló atyának pedig „hét élete van”, mint mondta volt az egyik lány, szóval miatta nem kell aggódnunk). A lángoló hinta vészjóslón leng, és nyikorogja a jövőt: a majdan megszülető gyermeknek nem ígérnek kuglófot és kakaót a holnapok. Még egy happy end sem garantál biztos jövőt. De hát ilyen az élet. Egyszer hopp, másszor kopp.

Vajon ilyen-e az élet? Nem fogok álszent módon ezen írás behatárolt mennyiségére hivatkozni, amikor most nem fejtem ki, milyen is az élet. Máskor sem fejtem ki, nagyregényben sem fejtem ki – mert nem tudom. Azt azonban gyanítom, hogy – miközben ebből számítódik ki – egyikünk élete sem azonos a statisztikai átlaggal. A statisztikai átlag történetre lefordítva közhely. A közhely igazságát bárki – én is – bármikor bizonyítani tudja. Igaz-e az, hogy egy intézeti lány vágyakozva nézi a közös vacsorák családi idilljét?; igaz-e, hogy intézeti – és nem intézeti – lányokat külvárosok sötét mellékutcáin olykor megerőszakolnak?; igaz-e, hogy az ilyen lányok az átlagosnál gyakrabban vágják fel ereiket vagy kötik a kötelet a buditartályra?; igaz-e, hogy az ilyen helyeken – úgy értem, GYIVI-ben, gyermekvárosban, illetve Portugália ezeknek megfelelő intézményeiben (a film ugyanis feltehetőleg financiális okokból ezen országban játszódik) – a gyermekek nagy része színesbőrű?; igaz-e, hogy az itteni szobák legtipikusabb kelléke a tornacipő, a mackónadrág és a vaságy…? A statisztikai átlag minden kérdésre igennel válaszol.

Ugyanez az átlag érvényes a filmkészítés módszerére is: megfelelő vágással szoktak ritmust adni, történetet sűríteni, mondanivalót kölcsönözni. A feladat: két lány – egyikük apját felkutatandó – szökik az intézetből (a film rögtön Daniel Olbrychski nevével kezdődik, van tehát remény, a kutatás sikeres lesz). A képek: lecsúsznak a tetőn – átmásznak a kerítésen – futnak (ha lehetséges, egy hídon), az egyikük elesik, de feláll, tovább fut – stoppolnak a sztrádán – megérkeznek, a tenger nyaldossa a sziklákat. Igaz lehet mindez? Természetesen.

Akkor hol a hiba? Valószínűleg a statisztikai átlaggal van a baj. Ezzel pedig remélhetőleg a film alkotói is egyetértenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=795