|
|
|
Láttuk mégPugacsovBoross László
Kevés a jó történelmi film. Ennél a látszatra könnyű, valójában pokolian nehéz műfajnál széles a hibalehetőségek skálája: az öncélú díszletezéstől az erőszakolt eszmeiségen vagy aktualizáláson át a történelmi személyiségről való pletykálkodásig. Alekszej Szaltikov filmje elkerülte a buktatókat; tárgyához és hőséhez méltó alkotás született.
A Pugacsov-féle felkelés az 1770-es évek elején, Oroszország, illetve a cári birodalom erényeinek és hibáinak sajátos, tükörképe; Jemeljan Pugacsov pedig igazán nagy egyéniség s forradalmár volt, nem véletlenül nevezte őt Voltaire az orosz Cromwellnak. A film történelmi hűséggel követi végig Pugacsov életét és a felkelés útját: azt, hogy az üldözött parasztból hogyan lesz a felkelés vezetője, s a kozákok elégedetlenkedése miképp bővül – más nemzetiségek bevonásával – hatalmas mérvű megmozdulássá. Pugacsov az indulatokra érzett rá, fanatizmusa innen gerjedt; magát III. Péter cárnak nevezte, olykor talán hitte is. És sokan biztosra vették: alakja a sajátos orosz történelmiségben gyökeredzik. Ennek a sajátos orosz légkörnek, atmoszférának a néző elé varázsolása a film egyik érdeme. A másik a kiváló színészi alakítás – Jevgenyij Matvejev játssza Pugacsovot –, amely a fanatizmust hangsúlyozza.
A kozákok nemzetiségi elfogultsága, győztes ostromok, vesztett csaták, hű és Judássá vált társak – mind-mind történelmi tények, melyek a filmben vérbő, érdekes eseménnyé állnak össze. Kezdet és vég, indulás és bukás – teljes tabló. S nem csupán a felkelés menetét követhetjük végig, de a cári – egész pontosan a cárnői – udvarba, az érdekek, a vélemények világába is betekinthetünk. A film persze elsősorban Pugacsovra és igazára koncentrál, s a rendezés dicséretére legyen mondva: nem korlátolt vagy épp didaktikus egyértelműséggel
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 992 átlag: 5.41 |
 |
|
|
|
