KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Ruttkai Éva

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Utoljára két éve ilyenkor találkoztunk Domonyban, Huszárik Zoltán sírkövének avatásán. Ugyanilyen ősz volt, és ő egy másik őszre, a temetés őszére emlékezett. Papírlapról olvasta az emlékező szavakat, aztán egyszerre, sokunk számára váratlanul, a Szózatot kezdte szavalni. Nem értettem akkor, mi volt fontos számára ebben a költeményben. Nem értettem, hogy – pontos képe lévén betegségéről – neki az élned, halnod kell dilemmája jelenvaló küzdelem volt már akkor.

Most ez az ősz elvitte őt is.

Sokszor elmondták: a színház tündérkirálynője volt. Pedig filmezni is korán kezdett, hétévesen a Lila akác első változatában szerepelt. 1948 után egyre gyakrabban játszott filmekben: Szabóné, Kis Katalin házassága, Liliomfi: epizódszerepek. Aztán 1955-ben egy jelkép-erejű jelenet a Budapesti tavasz végén; rikkancsként, ellenállhatatlan jókedvvel újságot árul, világgá kiáltja: „Szabadság! Megjelent a Szabadság!...” Máriássy következő filmjének már a főszerepét játssza (Egy pikoló világos), és a magyar film első fellélegzésének számos művében láthatjuk viszont. Ezután a vígjátékok „ruttkais” korszaka következett: ellenállhatatlan derűjét, ragyogását próbálták átmenteni csacska mozidarabokba, miközben telt az idő, és a fitosorrú csitri már régen kinőtt a kislány-korból.

Annikor 1975-ben főszereplőt kerestem a Ha megjön József című filmemhez, már egy ideje nem hívták filmezni. Nekem sem jutott eszembe rögtön: túl sok modorosság, üres gesztus társult filmbéli szerepeihez. De ahogy sorra vettem korosztályának neveit, rá kellett jöjjek: ha igazi egyéniséget, nagyformátumú alakot keresek, őt kell választanom.

Lecsupaszított egyszerűség, befelé fordulás; a könyv elolvasása utáni első beszélgetésünktől kezdve ezek voltak a meghatározó kulcsszavak a munkásasszony, Ágnes megjelenítéséhez. Hosszan harcolt a ruhatervezővel, hogy a nagykabát anyaga kemény, „sprőd” legyen, a fodrásszal, hogy sima kontya véletlenül se legyen „artisztikus”. Talán életében először szerepelt úgy, hogy alig viselt sminket. Beszéde halk lett, színtelen. Tekintete lassú, szinte kifejezéstelen. De mindezek külsőségek voltak. Az igazi átalakulás akkor történt, amikor Monori Lili életteli, önmagát teljesen kitáró játékával került szembe. Első reakciója a tiltakozás volt: „ennyire mélyre hatolni nem szabad”. Aztán elfogadta a kihívást: azt, hogy mélyen elásott érzelmeiből, szenvedélyeiből és szenvedéseiből valamit a felszínre hozzon. Volt miből. Amikor menye elcsábítja a fiatal szeretőjét, mindkettőjüket kidobja a lakásból; mélyről jövő, szinte állati zokogás szakad ki belőle. Nincs ebben semmi „évikés”, mosolygós fuvolázás: a poklokat megjárt asszony fájdalmas üvöltése tör elő. Ha kérték, azt is vállalta: testének-lelkének elgyötörtségét, nyomorúságát mutatta meg a jól bevált színészi eszközök helyett.

Ez a test hagyta cserben most. A filmszalag, a videó őrzi hajdani egészséges, boldogságot sugárzó alakját is. Ő az, aki végigrohan a rommá lőtt pesti utcán, az élet erejét sugallva. Így maradjon emlékezetünkben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5665