KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Míg új a szerelem

Ardai Zoltán

 

Móricz Zsigmond 1937-ben írott műve, a Míg új a szerelem, főszereplői nászutasok: Dús Péter, az ötvenedik éve körül járó, elismerten nagy nemzeti realista szobrász és egy fiatal női híresség, Városy Ágnes színésznő. Dús mester alakjában az író önportrét formál, a regénybeli asszony pedig kétségkívül Simonyi Máriának – Móricz második feleségének – irodalmi hasonmása. Zaklatott szerkezetű, esszéisztikus részleteiben túlhabzó regény ez, amelyben bizonytalanul váltakoznak az írói nézőpontok: Móriczot heves erejű lelki gyötrelmek ösztökélték arra, hogy „kiírja őket” magából. Szőnyi G. Sándor Móricz-adaptációjában ebből semmi sem érződik, mert a rendező a regényben egy másik, rejtőző művet látott meg, amelyet ha kifejthetnénk az eredetiből, egy mindössze nyolcvan-százoldalas, eseményekben sűrűbb, ugyanakkor elmélyültebben filozofikus elbeszélést nyernénk. Ehhez az epikai elégiához hasonlít a film, de néhány önálló kiegészítés is illeszkedik – hibátlanul – a regénybeli történések közé. Móricznál nem nevetik ki folyton szobacicák és masamódok a nászrészegült, koros művész-medvét, a filmben ez történik. (Például: Dús Péter református éneket dudorász egy bécsi parkban, míg el nem hallgattatja két, padon ülő lány kuncogasa.) Furcsa, de Móricz–Dús Péter emberi-művészi formátuma éppen az adaptációban, a nyílt (tragi)komédiában rajzolódik elénk fájdalmasabb jelentőséggel.

Vajon csakugyan szerelemmel szeretik, testi valójában és meghatározhatatlan lényében, függetlenül más értelemben vett „egzisztenciájától”? A mesterben gyakran elhomályosul ez az éltető és ihlető illúzió. Az ugyan bizonyos, hogy egyelőre kedveli őt valahogyan a nő, mégpedig a testével is, de vajon nem csupán paraszt-egzotikumáért? Nem kevésbé kínozza a mestert az a gondolat, hogy a netán igazán elnyert szerelem sem jelenti az ő egész szellemi világának igazolását is. Még abban sem bízhat eléggé, hogy felesége a szerelmi teljesség legalább képzeletszerű átélését lehetővé fogja tenni a számára. Mintha korábban működött volna köztük ilyen hallgatólagos szerződés, de félő, hogy ezt az asszony előbb-utóbb figyelmen kívül hagyja. (Miért is ne?) Mindegy, az illusztris szellem bolondul a mondén Városy Ágnesért.

Nehéz meglátnunk ennek az ügynek kapcsolódásait a magyar sorshoz, sőt a világ sorsához (a regény láttatni próbál ilyen összefüggéseket): nem Rómeó és Júlia-súlyú drámáról van szó. Azonban mégsem akármiről: kényszer-erejű, idegkimerítő, sötét zamatú melodrámáról, az érzés-délibábok igazáról, szemben a művészházaspárnak sandán hódoló s közéjük férkőző társasági külvilág üres realitásával. A szobrászt alakító Kállai Ferenc gazdag és pontos színészi mikropszichologizmusa egy sajátságos művészönzésen és az ezzel összefonódó férfi-korlátoltságokon át érezteti meg a tagadhatatlan nagyságot. Egyébként nem éppen Móriczot játssza; figurája jóval idősebb is a regénybelinél.

Szőnyi G. Sándor munkáját tévé-filmként már láthattuk a képernyőn. Tetszési indexét is ismerjük: a TV-újságban statisztikai adatközlés címén olvashattuk, hogy ez a film „gyengébben sikerült produkció”. Most, a moziforgalmazás alkalmával bárki meggyőződhet róla, hogy a fenti „adat” téves: a Míg új a szerelem kiemelkedik az utóbbi idők képernyőre termett filmjei közül. A tévémunkák többnyire egyáltalán nem állják meg a helyüket a vásznon, ezúttal azonban az arcok és alakok bármennyire túlnőnek is a képernyő-méreteken, nem veszítenek semmit meggyőzőerejükből. A személytelen képi stílus Szőnyi G. Sándor filmjében csak önmagában véve unalmas: különös mértékben rendelődik alá a szereplők mozgásának, s nemcsak precíz, néha finoman hajlékony is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/12 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5653