KönyvA Larousse-filmlexikon – és miKézdi-Kovács Zsolt
Sokéves munka, kétségek és megtorpanások után, 1986-ban megjelent a Larousse kiadó Filmlexikona. Csaknem 900 oldalon, 4700 címszóval, 250 fotóval a filmkönyvkiadás egyik legnagyobb teljesítménye az utóbbi években. Szerkesztője Jean-Loup Passek, aki a Pompidou-központ filmrészlegének vezetője, kritikus, a magyar film régi ismerője, munkatársai Michel Ciment, C. M. Cluny, J. F. Frouard és hatvannál több jeles kritikus, történész, technikai szakember. A kiadáshoz a francia kormány jelentős támogatást adott, még így is – a kormány változást követően – a vállalkozást többször fenyegette a csődbejutás.
Az audiovizuális terület egyre szerteágazóbb, egyre nagyobb a számon tartandó művek sora, egyre nehezebb az eligazodás. Ma már nem elég egy-egy magányos filmtörténész erőfeszítése, hogy a film történetét, jelentős irányzatait és alkotóit számon tartsuk. Georges Sadoul vagy Jean Mitry még összefoglalhatta mindazokat, akik számítottak valamit a hetedik művészet felfedezése óta. Mára a televízió, a videó megsokszorozta a vizuális alkotásokat létrehozók számát. A szelekció nehéz, a pontosság, a jólin-formáltság szintén. Jean-Loup Passek határozott ízlésű kritikus, és ezt a határozott ízlést alkalmazta kövezetkezetesen a Larousse szerkesztésében is. A kötetben nem teng túl a francia anyag, és Hollywood is művészi jelentőségének megfelelően szerepel. Az átlagos moziműsoron elfoglalt helyüknél lényegesen nagyobb helyet kaptak viszont a „kis filmművészetek”, a kis országok, a harmadik világ filmgyártásai. Ebből a szempontból lényegesen gazdagabb a kötet anyaga, mint akármelyik angolszász munkáé. A szerkesztők ügyeltek arra, hogy a kevésbé ismert – elefántcsontparti, görög, portugál, finn, egyiptomi vagy marokkói – filmművészetek is helyet kapjanak, ezzel is segítve a jövendőbeli megismertetésüket.
A lexikon felépítése hagyományos: önálló címszavakat kapnak egy-egy nemzet filmgyártásai, a filmműfajok (animáció, dokumentum, szexfilm stb.), nagy teret szentelnek a technikai eljárások, eszközök, terminus-technicusok magyarázatának. A legnagyobb számban az alkotók – rendezők, színészek, írók, operatőrök, esztéták – szerepelnek. A kötet végén a szerkesztők ízlését jól tükröző „minden idők legjobb 2001 filmje” kap helyet, részletes adatokkal. Ugyancsak a kötet végén csoportosították a rendkívül jó minőségű fotókat, plakátokat.
A címszavak nem csupán adatokat tartalmaznak. Az életrajzi adatok után miniesszék dolgozzák fel az illető munkásságát, stílusának jellegzetességeit, a kiemelkedő személyiségeknél egy-egy film elemzésére is sor kerül. A cikk végén a filmográfia található. A legnagyobbak 2-3 hasábot kapnak, a kevésbé jelentősek 30-40 sort. Ingmar Bergman három teljes hasáb, Berlanga 70 sor, Elisabeth Bergner 40 sor, André Berley francia színész 15 sor – hogy csak egyetlen oldalról idézzünk néhány példát. Franciaországnak 16 hasáb jut, Nigériának 70 sor; Magyarország 3 hasábot kapott.
*
Itt vagyunk a témánál, amely a magyar olvasót természetesen a legjobban érdekli: helyünk a Larousse-ban. Mint látható, a magyar filmgyártás a középmezőnyben helyezkedik el. A szócikk szerzője maga a szerkesztő, Passek, aki a Pompidou-központ magyar retrospektívjének szervezőjeként akkor hosszabb tanulmányt írt a magyar filmművészetről. Most is pontos és gondosan súlyozott az elemzés. Felsorolja a filmtörténet fontosabb állomásait: a kezdeteket, Zsitkovszky Béla ráncától az erdélyi filmgyártáson, a Korda–Kertész némafilm-korszakon, a Tanácsköztársaságon és a hangosfilm kezdetein keresztül a
Szőts–Radványi–Bán Frigyes művekig, az első Makk-filmektől a Máriássy–Fábri–Fehér Imre– Révész–Herskó–Ranódy vonulaton keresztül a Balázs Béla Stúdió megalapításáig; Jancsótól az „első balázsbélás” nemzedéken át Szabó világsikeréig; a dokumentumirányzatoktól az animációs filmig.
A magyar – és hazánkban alkotott-alkotó – filmművészek közül 28 rendező kapott önálló szócikket, íme a névsor:
Bacsó Péter, Bán Frigyes, Elek Judit, Fábri Zoltán, Farkas Zoltán, Fehér Imre, Gaál István, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Herskó János, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós (övé a leghosszabb szócikk, két hasáb), Kézdi-Kovács Zsolt, Kósa Ferenc, Kovács András, Makk Károly, Máriássy Félix, Mészáros Márta, Radványi Géza, Ranódy László, Rényi Tamás, Révész György, Rózsa János, Sándor Pál, Sára Sándor, Szabó István, Szőts István, Zolnay Pál.
(E sorok írójának külön megelégedésére szolgál, hogy az 1961-ben végzett Mári-ássy-osztály szinte minden tagja szerepel; sőt, ha a bolgár Eduárd Zaharjevet és Kardos Ferencet csak a nemzeti filmgyártásoknál említik is, a lista teljes.)
Három operatőr szerepel a szócikkek között: Illés György, Kende János, Somló Tamás. Egy esztéta – Balázs Béla –, egy író – Hernádi Gyula; és 18 színész zárja a sort:
Balázsovits Lajos, Bara Margit, Darvas Iván, Darvas Lili, Gábor Miklós, Görbe János, Kozák András, Latinovits Zoltán, Madaras József, Molnár Tibor, Monori Lili, Ruttkai Éva, Sinko-vits Imre, Somlay Arthur, Soós Imre, Szirtes Ádám, Tolnay Klári, Törőcsik Mari.
A szócikkek nagy részét Jean-Loup Passek, Philippe Haudiquet, Barthélémy Amengual, Jean-Pierre Jeancolas, Fabien Laboureur írta.
A kíváncsiság vezérelt, amikor kigyűjtöttem a Magyarországon született, de külföldön alkotott művészek listáját. Ez a névsor eléggé esetleges, hiszen egyaránt szerepelnek olyanok, akik gyerekkorukban kerültek külföldre, és olyanok, akik már itthon is jelentős életművet hoztak létre. Íme a lista:
Baky József, Benedek László, Bolváry Géza, Cserépy Arzén, Kertész Mihály, Paul Czinner, Tóth Endre, Fejős Pál, Földes Péter, Halász János, Jan Kádár, Korda Sándor, Korda Zoltán, Marton Endre, Moholy-Nagy László, Pressburger Imre, Székely István, Vajda László, Charles Vidor.
Operatőrök: Badal János, Farkas Miklós, László Ernő, Pogány Gábor, Zsigmond Vilmos. Díszlettervezők: Jenéi Jenő, Korda Vince, Trauner Sándor.
Színészek: Bánky Vilma, Eggert Márta, Gábor Zsa-zsa, Lugosi Béla. Biro Lajos és Vajda Ernő forgatókönyvírók, Joe Peternák és Zukor Adolph producerek, és Rózsa Miklós zeneszerző zárják a sort. Közülük a legnagyobb terjedelemben Kertész Mihállyal és Fejős Pállal foglalkoznak, az utóbbi két teljes hasábot kapott, mutatva az itthon kevéssé méltányolt Fejős franciaországi népszerűségét.
A „minden idők legjobb 2001 filmje” listában 35 magyar filmet találunk:
Égi bárány, Fényes szelek, Szerelem, Redl ezredes, Tízezer nap, Angi Vera, Ők ketten, Magasiskola, Ménes-gazda,. Emberek a havason, Napló, Hideg napok, Ház a sziklák alatt, Marie, magyar legenda, Mephisto, Így jöttem, Virágvasárnap, Holt vidék, Apa, Feldobott kő, Budapesti tavasz, Hannibál tanár úr, Még kér a nép, Ha megjön József, Valahol Európában, Sodrásban, Herkulesfürdői emlék, Csillagosok, katonák, Szegénylegények, Csend és kiáltás, Sirokkó, Bakaruhában, Talpalatnyi föld, Körhinta, Húsz óra.
Ennek alapján Jancsó vezet a listán 8 filmmel, utána Fábri, Gaál, Szabó 3-3, Kovács, Makk, Mészáros Márta 2-2 filmmel következik, míg a többi 12 rendező egy-egy filmmel szerepel ebben az előkelő társaságban.
Végül egy utolsó adattal fárasztóm az olvasót: a 250 illusztrációban a következő magyar filmek képei szerepelnek: Tízezer nap, Magasiskola, Emberek a havason, Hideg napok, Magyar rap-szódia, Szegénylegények,
Körhinta. A lexikon címlapjára felkerült egy színes kép az Elektrából.
*
Nemeskürty István a közelmúltban borongós képet festett a magyar filmnek a világban elfoglalt helyéről az angol Halliwell-katalógus alapján (Filmvilág, 1986/12 szám) Az ő értékelése szerint az a tény, hogy ott összesen két magyar film szerepel a felsoroltak között, „ez a fájdalmas adat, ha kiábrándító is, de józan figyelmeztetés valóságos helyünkre a film-nagyvilágban”. Én sem gondolom azt, hogy egy lexikon (szavazólista, statisztika, kimutatás, díjfelsorolás, százalékor arány, nézőszám, osztályzat stb.) a művészet értékrendjét valóságosan tükrözi. Azzal is tisztában vagyok, hogy (film)ízlések és (film)pofonok nagyonis különböznek. A Larousse-lexikon lapozgatása mégis abban erősített meg, hogy a magyar film igenis jelen van a világban (elsősorban persze Európában), ott, ahol a valódi helyét keresi: a valódi filmművészet értékei között. Ez a kiadvány nem a keveseknek szól – most készül a második kiadása – és ha a Larousse Kiadó hagyományos igényességével jelenlétünket ilyen arányban regisztrálja, az már túlmutat néhány esztéta szubjektív ítéletén. Jó lenne tudni: álljuk-e a versenyt a társművészetek, a gazdasági-politikai élet egyéb területeinek lexikon-feldolgozásaiban.
Dictionnaire du Cinéma. Ed. Larousse, 1986
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1076 átlag: 5.45 |
 |
|
