KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Elmenni, visszajönni

Baló Júlia

 

„Az Elmenni, visszajönni című filmemmel arra törekedtem, hogy az érzelmek állandó áramlásával a múltat, a jelent s a jövőt kössem össze. Es ebben a folyamatban az igaz kronológia nem más, mint a szív” – vallja Claude Lelouch új munkájáról.

És a szívnek mégsem kell megszakadnia. Pedig Szergej Rachmaninov, Michel Legrand zenéje méltón kíséri Bernard Lutic és Lelouch szubjektív kameráját. A nyitóképsort, az esős-tócsás, kanyargós „út-szimbólumot” maga a rendező vette föl a Lancia torinói versenypályáján.

A kissé zavaros, reinkar-nációs keretjáték az írórendező régi témáját teszi zárójelbe: a megszállás alatti zsidóüldözést Franciaországban. (Az egész élet, A jó és a gonoszok, Egyesek és mások című filmjeiben is foglalkoztatta már a kérdés.)

Impresszionisztikus képsor a kerti mulatságról 1939 augusztusának utolsó, háború előtti vasárnapján. „Miféle háború? Ez nem háború, csak vége a nyárnak” – elmélkedik a sebész, Roland Rivière, hófehér öltönyében a hófehér asztalnál a hófehér baráti társaságban: felesége, Heléne, s a pszichiáter-neurológus, Simon Lerner, s annak asszonya: Sarah. A fiatalok pedig táncolnak, zongoráznak szőkén, vörösen, feketén – fehérben. Néznek ártatlanul, szerelmesen, vágyódva.

1943. A házmester följelenti a zsidó családot a Gestapónál. A rendkívül kifinomult Lernerék elegáns öltözékben menekülnek. A két gyerek: Salamon (az ő szüntelen zongorázása dühítette a házmestert, s így indította őket a végzetes útra), és a titokzatos szépség, Salome.

Bourgogne-i falu, öreg kastély, a Rivière-család: a „menedék”. Vincent, az öntörvényű, féktelenül vad és szerelmes Rivière-fiú Salome bűvöletében. A sebészt pedig Lemérné igézete sebzi. Helene feszülten ijedt.

A különböző jellem-szimbólum-kísérletek, oly erőltetetten, már-már bántóan egysíkúak. A motiválatlan indulatok, a feltáratlan érzelmi háttér hamis, de érzelmes jelzései.

Újabb följelentés, francia csendőrök, Gestapo, teherautó – Lerner-család el. El az úton, elhurcolva a tetszés, a szerelem, a barátság elől. Ezen az úton csak egy ember tér vissza a családból: Salome. Görög sorstragédia egyszemélyben. Jön, vádlón, üveges-üres tekintettel, szedett-vedett ruhákban, lefogyva, csodahajkoronájától megfosztva, csodálatos képkompozícióban, megrendítő zenével kísérve.

Mégsem rendülünk meg.

Dicséretes, ha egy művész a közönségére is gondol. Lelouch huszonhetedik filmjével ennél többet tesz. Érzelmessége, érzékeket gyönyörködtető zene- és képvilága hamis „meseszövése”, vontatott előadásmódja ízlést formál. Ezzel a filmjével azonban biztosan csökkenti a giccsért rajongók táborát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5289